Horrorszörnyet csinálnak Micimackóból

Winnie-the-Pooh: Blood and Honey
Vágólapra másolva!
Alan Alexander Milne Micimackó című regénye 1926-ban jelent meg először Angliában, és már a megjelenés évében 150 ezer példányban adták el, az azóta eltelt csaknem száz év alatt a világ egyik legnépszerűbb meséje lett – megfilmesítési jogait már 1930-ban megvásárolták, de csak 1966-ban készült el az első Disney-rajfilm, a Micimackó és a mézet termő fa, a két évvel később bemutatott Micimackó lármás napja pedig elnyerte a legjobb rövid animációs film Oscar-díját. Milne falánk, kissé együgyű, de jószívű hősének kalandjait még a szovjetek is filmre vitték, most viszont valami olyasmit készülnek elkövetni Milne milliók által kedvelt mesealakjain, ami teljesen kiforgatja és olcsó slasherré alacsonyítja az irodalmi klasszikust.
Vágólapra másolva!

Nyár elején jelent meg az amerikai horrorblogokon a hír, hogy sajátos "feldolgozás" készül a Micimackó-ból. A Micimackót és Malackát bosszú- és vérszomjas szörnyetegként ábrázoló Winnie the Pooh: Blood and Honey (azaz Micimackó: Vér és méz) forgatókönyvírója és rendezője, Rhys Frake-Waterfield júniusban úgy nyilatkozott a Dread Central-nak, hogy a film szabályos slasher lesz, amelynek történetéről elmondta:

A lehetetlenül sekélyes történethez már plakát is érkezett, amelyen Micimackó véres kalapáccsal, Malacka pedig késsel a kezében áll, s bár a film "kreatív" alkotója szerint a filmben a Százholdas Pagony két legismertebb lakója szerepel, az olcsó belezős horrorokat megidéző plakát figurái sokkal inkább emlékeztetnek két maszkos pszichopata sorozatgyilkosra:

A Micimackó: Vér és méz plakátja Forrás: Dread Central

A bugyuta horrorhoz előzetes is készült, annak alapján is megjósolható, hogy a Micimackó-horror alantas és igénytelen lesz – brutális erőszak milliók gyerekkorának kedvenc hősén.