A szürke ember nem hazudik a címében, szinte lehetetlen elképzelni unalmasabb akcióhőst a főszereplőnél. A Netflix eddigi legdrágább, kétszáz millió dollárból készített produkciójában bár repkednek a golyók és ripityára törnek az autók, a béna rendezés és a papírvékony forgatókönyv miatt egy csaknem nézhetetlenül unalmas film.

Miután a Russo testvérek több sikeres Marvel-adaptáció után elkészítették minden idők legnagyobb bevételét termelő filmjét, a Végjáték-ot, lényegében azt tehetnek, amit akarnak. A hatalmas szabadsággal azonban látszólag nem kívánnak élni: bár a Netflix rájuk bízta a szolgáltató eddigi legdrágább produkcióját, a kétszáz millió dolláros költségvetésből készült A szürke ember-t, a rendezőpáros nem fáradozott azon, hogy bármiféle egyediséget csempésszenek bele.

Annak ellenére, hogy a forgatókönyv alapját Mark Greaney kémregénye jelentette, az összhatás inkább egy százhuszadik szuperhőstörténet benyomást kelti az egysíkú karaktereknek és az irreális és önismétlő akciójeleneteknek köszönhetően.

A szürke emberForrás: Netflix

A sztori egyszerűbb aligha lehetne: egy hosszú börtönbüntetését töltő férfit felkeresnek egy titkosszolgálattól azzal az alkuval, hogy ha a bérgyilkosukká válik, akkor kiengedik a rácsok mögül. Nem sokat gondolkodik az ajánlaton és hamar kiderül, a vérében van a meló, idővel azonban terhessé válik a megbízói számára és megpróbálják kiiktatni, azonban hiába küldik rá sorban a magánhadseregeket, ő játszi könnyedséggel végez az ellenfeleivel, miközben pedig menekül, megpróbálja felgöngyölíteni, miért vált célponttá. A prédából csakhamar ragadozó válik, a fejét kívánó főnökei pedig a saját életüket félthetik.

Érthetetlen, hogy az elmúlt időszakban csupán szökőévente szerepet vállaló Ryan Gosling miként látta meg a fantáziát a sematikus címszereplőben. A pénzen kívül persze.

Akárcsak a Drive – Gázt!-ban, ezúttal sincs más feladata két lövöldözős szekvencia között, minthogy bambán nézzen, csak míg az előbbi filmben a minimalista játéka a szuggesztív hangulat megteremtését szolgálta, itt semmilyen funkciója nincs, olyan benyomást kelt, mintha elfelejtették volna neki odaadni a szövegkönyvet és türelmesen várná, mondjanak már neki valamit a súgógépen, de a fülese csak némán hallgat.

A főgonoszt megformáló Chris Evans karakterét is lusták voltak megírni: az alkotók azt gondolták, elég lesz néhány viccesen gonosz beszólást adni a szájába, valamit bajuszt illeszteni a szája felé és máris elhisszük: egy sátánian gonosz titkosügynököt látunk.

Chris Evans és a bajsza A szürke ember című filmbenForrás: Netflix

Nem a sztárok hibája a totális kudarc, úgy képzeljük el, hogy egy néhány soros szövegkönyv mellett a forgatás során kizárólag az akciójeleneteket megtervező storyboardból dolgoztak készítők.

Akciókból ugyanis akad dögivel, olyan érzésünk lehet, mintha a néhány csendesebb jelenet – akár egy számítógépes játékban – csupán egyfajta átvezető videó lenne két tűzpárbaj vagy autós üldözés között, az egész film azt a hatást kelti, mintha azt néznék, ahogyan egy barátunk a GTA-t vagy egy másik külső nézetes számítógépes játékot nyüstölne; a robbanások esetében a kifejezetten gagyi digitális trükkök is ezt az érzést fokozzák. De mivel a konzol nem a mi kezünkben van, hamar mérhetetlenül önismétlővé és unalmassá válik az élmény.

A két órás játékidőben bár akadnak kétségkívül jól megkomponált akciók, ezek el-elvesznek a többnyire fantáziátlan és ügyetlenül vágott golyózáporok közepette.

A Russo testvéreket jól láthatóan az olyan filmek inspirálták, mint a Bourne-vagy a John Wick-trilógia, csak éppen az egyedi stílusnak a szikrája nélkül. De még a Sylvester Stallone-Antonio Banderas-féle Bérgyilkosok-kal sem lehet összevetni, hiszen azt minden gagyisága ellenére elvitték a hátán az erős karakterek, a legközelebbi rokonságban inkább az olyan méltán elfeledett B-filmekhez áll, mint a Különösen veszélyes Keenen Ivory Wayans főszereplésével vagy Liam Neeson újkori ámokfutásai.

A szürke emberForrás: Netflix

A szürke ember Amerikában tizenhárom éves korhatárt kapott, azonban ezúttal logikusabb a besorolást fordítva értelmezni. Azt ugyanis el tudjuk képzelni, egy tizenegy éves kissrác éppen olyan elbűvölve nézni majd, miként terít le Ryan Gosling egymaga egy hadsereget, ahogyan a korábbi generációk tátott szájjal figyelték mások mellett Arnold Schwarzenegger hasonló akcióit a sokkal jobb Kommandó-ban, de az idősebbek a hangos durrogtatások ellenére is könnyen mély álomba zuhanhatnak.