A FILMIO a magyar filmek egyedülálló streaming platformja, ahol a magyar filmgyártás régi és új remekműveit lehet bármikor meg-és újranézni kiváló minőségben, felújítva. A hétről hétre bővülő, jelenleg mintegy 500 filmet tartalmazó kínálatot ezúttal Janklovics Péterrel vettük számba, aki szerint egy jó film akkor tudja megragadni a nézőt, ha az be tudja rántani különleges világába, hangulatába, vagy olyan korképet ad, amibe bele tudunk helyezkedni. Szó esett emellett a filmek atmoszférájának fontosságáról és arról is, hogy ki a mi Bruce Willis-ünk. Az ismert humorista örömmel tapasztalja, hogy folyamatosan van igény a magyar filmekre, és ezek második virágzása a streaming, amely szerinte pezseg.

A veréb is madár

„Azért esett az első választásom erre a filmre, mert széles körben kevéssé ismert alkotás. Huszonvalahány évvel ezelőtt a tévében kaptam el, és azóta is pazar vígjátéknak, mindemellett nagyon bátor társadalom- és rendszerkritikának tartom. A film maga arról szól, hogy Kabos László, a gyárban megrekedt kisember egy fantasztikus szabadalmat talál ki, amit leszavaznak a felettesei, ám csélcsap ikertestvére a találmánnyal Amerikába disszidált, ott nagyon sokra vitte, majd hazajött és úgy élt itthon, mint Marci Hevesen. Akkoriban még nem létezett a CGI- technológia, és Kabos játszotta saját ikertestvérét is. Ez akkoriban sokkal nehezebben kivitelezhető volt, mégis pazar lett a végeredmény.

A veréb is madár című, színes, magyar szatirikus filmvígjáték Kabos László kettős főszereplésével készült.Forrás: FILMIO

A főcímzene szintén kiemelkedő, remek szöveggel, tehát az egész szatíra, vagy görbe tükör egy nagyon értékes visszatekintés azoknak, akik nem éltek az akkori Magyarországon. Talán ez a film a 60-as évek Valami Amerikája."

Az ötödik pecsét

„Ez az alkotás nem maradhatott ki a listámról, mert a mai napig azt vallom, Az ötödik pecsét a legjobb 10 magyar film között van, ez egészen biztos. A mindenkori hatalom elnyomásában is az erkölcsöt választó kisember döbbenetes erejű példázatának alapvetően kevés szereplője van, de mindegyik színész csodálatosat alakít, sőt, a legjobb formáját hozza a vásznon. Olyan kérdéseket boncolgat a film, melyek örök érvényűek és máig aktuálisak. Szokták mondani, hogy a jó filmek időtállók, hát ez az alkotás szerintem 30-40 év múlva is sokak számára érvényes lesz! Ezt a filmet egyébként még gimnazista koromban, az egyik osztályfőnöki vetítették le nekünk, és ezért a mai napig hálás vagyok."

Janklovics Péter szerint Az ötödik pecsét a legjobb 10 magyar film között van.Forrás: FILMIO

Roncsfilm

„Szintén középiskolás koromban láttam még az akkori Szikra moziban ezt a filmet, és ez volt az első magyar szatíra, amely olyannyira megfogott, hogy az azt követő napokban többször is megnéztem, illetve amikor később a tévében adták, szinte vadásztam rá, hogy mikor lesz, hogy fel tudjam venni kazettára. A filmre jellemző egy nagyon erős látásmód, de ez nem is meglepő, hiszen Szomjas György és Grunwalsky Ferenc párosa számtalan emblematikus film alkotója.

A Roncsfilm jeleneteit Budapesten a mostani Corvin-negyed helyén álló, szlömösödött városrészben forgatták.Forrás: FILMIO

Itt láttam először Mucsi Zoltánt és a Szőke-Badár duót vásznon, akik rettenetesen életszagú jeleneteket idéztek meg annak ellenére, hogy mennyire abszurd az egész alkotás. Ebbe a furcsa gárdába gyönyörűen illeszkedett Szirtes Ági, aki az egyik kedvenc magyar színésznőm, valamint Blaskó Péter és Andorai Péter is hatalmast alakított."Ha nem lett volna annyira abszurd és elvetemülten humoros a Roncsfilm, akkor a néző már-már elhinné, hogy dokumentumfilmet néz, de nyilván egy késsel a hátában senki nem kér a pultnál Unicumot sörrel: ez valami elképesztően groteszk, elképesztően magyar. "Ez a jelenet az akkor tizenéves önmagamnak megmutatta a nagybetűs életnek egy olyan alternatíváját, amin könnyezve röhögtem, ugyanis azt sem tudtam egészen addig, hogy ilyen létezhet."

Dögkeselyű

„Ez egy igazán szórakoztató közönség- és zsánerfilm, sőt, valójában egy korabeli akciófilm és ahhoz képest, hogy a hazai filmek elég szűkös anyagi keretből forogtak akkoriban, ez parádésan kivitelezett produkció lett. Mondhatnánk, hogy Cserhalmi György volt az akkori magyar Bruce Willis, vagy Clint Eastwood, hiszen egy magas színvonalon, jól kivitelezett akciókrimiben alakított hatalmasat. Szerintem azért lehet érdekes ez az alkotás ma, mert sokkal könnyebben bele tudunk helyezkedni a film világába mi magyarok, ha a vásznon nem a Central Parkban üldözik egymást a szereplők egy sárga taxival, hanem a pillangó utcai metrómegállóban repeszt Cserhalmi egy 1200-es Ladával...Hát igen."

Janklovics szerint Cserhalmi György volt az akkori magyar Bruce Willis.Forrás: FILMIO

Kojot

„Ez a film tulajdonképpen egy kamaradráma, de az erőszakos jelenetek annyira nyersek és megdöbbentők, hogy ettől a film üzenete is sokkal jobban átjön. Szeretném kiemelni a film rendezését, a színészi játékot és a képi világot is: ez egy pazarul kivitelezett alkotás, pedig kifejezetten kis költségvetésű játékfilm volt – amennyiben információim helyesek."

Uramisten

„Ezzel a filmmel a hazai forgatókönyvírás előtt szeretnék tisztelegni, hiszen a Gárdos-Osváth alkotta sztori fogott meg igazán.

UramistenForrás: FILMIO

Elképesztőnek találtam, hogy a cselekmény középpontja egy párharc, miszerint egy cirkuszi szabadulóművésztől annak lesérült fiatal kollégája szeretné megvenni a saját számát, amit természetesen nem kap meg, ezért az elrabolja, úgy próbálja kicsikarni tőle, és... Áh, nem akarom lelőni a poént, nézze meg mindenki! Itt a történet szippantja be a nézőt és szerencsére emellett rendkívül magas színvonalú a kivitelezés is."

Janklovics Péter szerint egy jó film akkor tudja megragadni a nézőt, ha az be tudja rántani különleges világába, hangulatába, vagy olyan korképet ad, amibe bele tudunk helyezkedni.Forrás: Puskás Hunor

Ripacsok

„Ez egy korszakos klasszikus, melynek az üzenete igazán fontos: a film főszereplői a komédiások nyomorúságos kenyerét eszik, ám amikor egyszer mégis lenne egy kiugrási lehetőségük, akkor rájönnek: ez nem az ő világuk." Az igazán jó filmek akkor működnek, ha évtizedek után is vissza tudjuk idézni a film hangulatát és az általa keltett érzéseket. "Ez a film tényleg nagyon vicces, de torokszorító."

A Ripacsok 1980-ban készült, 1981-ben bemutatott magyar film, Sándor Pál rendezésében.Forrás: FILMIO

Eldorádó

„Ezt a filmet már első megnézésre is fantasztikusnak tartottam, ugyanis az egészen elképesztő színészi alakítások mellett a teljes gárda parádés. Ez az alkotás szerintem az ún. Bereményi-csúcs, amely hiteles és kézzelfogható világot képes visszaadni önéletrajzi ihletettségével; talán éppen azért, mert Géza (Bereményi Géza, a film rendezője) saját gyerekkorát forgatta filmre.

Janklovics Péter szerint az Eldorádó a "Bereményi-csúcs".Forrás: FILMIO

A hasonló inspirációból született alkotások mindig sokkal erősebb jelentéssel bírnak főként abból az okból szerintem, hogy a rendező valós életét szeretné a kockákon látni, így, amennyiben ez maradéktalanul sikerül, – az Eldorádóban sikerült – akkor nagy eséllyel a nézőt is mélyen beszippantja."Ha valaki át- és megtekinti a magyar filmek alapköveit, akkor képet kap arról, miben is rejlik nemzetségünk. Azon túl, hogy a FILMIO kincsesládájában rengeteg kordokumentummal találkozhatunk – amelyekből tudunk is meríteni – nyilvánvalóan számtalan igazán emblematikus alkotás is helyet kapott itt, amelyek valós képet adnak rólunk, magyarokról. "Ezt az innovatív platformot fontos kezdeményezésnek tartom, üdvözlendő, hogy ilyen könnyedén hozzáférhetővé lettek ilyen nagy számban a magyar alkotások, melyek nagy részét máshol nem találhatja meg az ember, higgyétek el, én sokat próbálkoztam!"

A FILMIO, a magyar filmek gyűjteménye egyedülálló szórakoztató és kulturális szolgáltatásként, kínálja exkluzív tartalmait és a könnyű hozzáférést, ahol mindenki megtalálja kedvenc filmjei mellett a legújabb magyar mozifilmeket is - ráadásul kiemelkedő minőségben.

A cikk a FILMIO támogatásával készült. További információ itt.