Hatvan évvel ezelőtt, 1962 karácsonyán mutatták volna be az amerikai mozik a Something's Got to Give című romantikus komédiát – ám a film végül nem készült el, mert a producerek még 1962 júniusában megváltak a női főszerepet alakító, akkor már súlyos depresszióval küzdő Marylin Monroe-tól. Pedig a színésznő olyat is megtett a forgatás érdekében, amire a hangosfilm korában addig egyetlen felkapott hollywoodi sztár sem vállalkozott: meztelenül mutatkozott a kamerák előtt. 

A hírnév el fog múlni, de mindig is tudtam, hogy a hírnév ingatag. Valami, amit megtapasztaltam, de egyáltalán nem ennek élek – fogalmazott utolsó, a Life magazinban 1962. augusztus 3-án megjelent interjújában Marylin Monroe. Két nappal később holtan találták Los Angeles-i házában: a 36 éves, orvosai szerint régóta erős szorongással és gyakori depresszióval küzdő színésznő (az igazságügyi szakértők véleménye szerint: feltehetően szándékosan) túladagolta a régóta szedett, és cseppet sem veszélytelen (például az állatorvosok által végleges altatásra használt) pentobarbitál hatóanyagú altatószert.

Halálhíre bejárta a világot – Laurence Olivier pedig, akivel együtt szerepelt és aki egyúttal rendezte is az 1953-as A herceg és a táncosnőben, úgy fogalmazott, hogy Monroe teljes egészében "a szenzáció áldozata" lett. 

Az Oscar-díjas Shakespeare-színészlegenda (Hamlet, 1948) nem volt egyedül a véleményével, sőt, a legtöbben, akik 1962 augusztusában megszólaltak a színésznő halálával kapcsolatban, úgy vélekedtek, Monroe-t a hírnév temette maga alá. 

Pontosabban attól szenvedett, hogy meg kellett felelnie annak a "naiv, szexi szőke nő" imázsnak, amelyet filmszerepei zömében eljátszott (és amelynek legmaradandóbb és legsikerültebb darabja a színésznő pályáján a Van, aki forrón szereti), miközben fajsúlyosabb, drámai szerepekre vágyott, ám maga sem bízott saját képességeiben – szorongását pedig gyógyszerekkel próbálta kezelni, ami végül függőséghez vezetett. 

Kallódó emberek (Montgomery Clift és Marilyn Monroe)Forrás: United Artists

Utolsó, befejezett filmjében Monroe a John Huston által rendezett, és harmadik férje, a neves drámaíró, Arthur Miller által a számára írt Kallódó emberekben (1961) végre komoly drámai szerepet kapott – de zavarta, hogy Miller túlságosan sokat írt szerepébe a valódi életéből, ami színészi jelenlétére is hatással volt. Egyfelől még a sminkszobában is kábult volt  (olyannyira, hogy 1960 augusztusában forgatási szünetet kellett tartani, mert Monroe-nak egy hétre kórházba kellett vonulnia a függősége miatt), másfelől viszont, ahogy Huston később fogalmazott, Monroe a forgatáson "nem eljátszotta, hanem mélyre merülve és tudatosan felhozva magából a valódi érzéseket, újra megélte azokat". 

A sok szempontból izgalmas és formabontó, de korántsem hibátlan Kallódó emberek végül megbukott a mozikban (megítélése azóta sokat változott), és nem egy amerikai kritikus Monroe-n köszörülte a nyelvét, mondván a (máskülönben élete egyik legjobb alakítását nyújtó) színésznő jelenléte üres és semmitmondó. Monroe nem csupán a rossz kritikák, egyre súlyosbodó (fizikai tünetekkel járó) szorongása és függősége, hanem Millerrel való válása miatt is összeomlott, végül összetett, magánéleti, szakmai, és főként egészségügyi és mentális problémái miatt egy teljes évig nem is dolgozott (ugyanakkor 1962 tavaszán elnyerte a legnépszerűbb színésznőnek járó Henrietta-díjat a Golden Globe-gálán).

A nagy visszatérést a (később a My Fair Lady-ért Oscar-díjat nyert, magyar származású) George Cukor által rendezett Something's Got to Give (Valamit adni kell) című romantikus komédiától remélte – végül a film Monroe problémái, majd tragikus halála miatt nem készült el.

A voltaképp az 1940-es, Cary Grant és Irene Dunne főszereplésével készült, nagy sikerű Közbelép a feleségem (r: Garson Kanin) című vígjáték (amelyet nem mellékesen Lord Tennyson, a viktoriánus Anglia egyik legnépszerűbb költéjének 1864-ben megjelent Enoch Arden című elbeszélő költeménye ihletett) újrafeldolgozásaként elgondolt Cukor-film forgatása 1962 tavaszán indult, és a kezdetektől árnyékot vetett a produkcióra a megelőző évben endometriózis- és epehólyag-műtéteken átesett, depresszió miatt zárt osztályon is kezelt, 11 kilót fogyott Monroe állapota.

Pedig a szerep több mint testhezálló volt.

A forgatókönyv szerint Monroe egy Ellen Arden nevű fotóst alakított volna, egy kétgyermekes családanyát, aki balesetet szenved a Csendes-óceánon, először eltüntnek, majd halottnak nyilvánítják. A férje, Nicholas Arden (Dean Martin) egy idő után újraházasodik, épp a nászútján van az új feleségével, amikor Ellen öt év múlva visszatér, a szomszédba költözik, és próbálja visszahódítani a férjét (a gyerekek túl kicsik, hogy felismerjék anyjukat, mégis ösztönösen vonzódnak hozzá).

A színésznővel leforgatott mintegy 10 percnyi (és 2001-ben, a színésznő születésének 75. évfordulójára 40 perces filmre összeállított) "hasznos anyag" tanúsága szerint Monroe minden problémája ellenére ragyogóan játszott: dráma és komikum, ártatlanság és számító csábítás, asszonyi szenvedély és anyai szeretet egyaránt megtalálható alakításában.

Dean Martin, George Cukor és Marylin Monroe a Something's Got to Give forgatásánForrás: AFP

Holott az is kész csoda, hogy Cukor egyáltalán kamera elé tudta állítani Monroe-t (figyelembe véve azt a tényt is, hogy korábban a Szeressünk! alkalmával dolgoztak együtt, és a két évvel korábbi rossz tapasztalatai alapján a rendező egyáltalán nem volt jó véleménnyel a mindig elkéső, a szövegét folyton elfelejtő színésznőről).

Már az első forgatási napon, 1962. április 23-án Monroe felhívta Henry T. Weinstein producert, hogy arcüreg-gyulladás miatt nem tud munkába állni – a gyártó 20th Century Fox stúdió erre elküldte a produkció orvosát a színésznőhöz, hogy vizsgálja meg, aki megállapította, hogy Monroe egy hónapig nem fog tudni forgatni. 

A Fox úgy döntött, nem állítják le Monroe kedvéért a forgatást: Cukor, gyorsan átírva a felvételek menetrendjét, még aznap elkezdett a főszereplőnő jelenlétéhez szükségtelen jeleneteken dolgozni, de már ekkor 10 napos csúszást és jelentős költségnövekedést jelentett Monroe távolmaradása. A stúdió nyomására Monroe ugyan a "szabadsága" egy hónapja alatt is megjelent olykor a forgatáson, de állandó panaszai miatt (láz és fejfájás) nem lehetett vele semmit kezdeni (már csak azért sem, mert az új forgatókönyvön dolgozó Walter Bernstein sem tudta tartani a lépést a produkcióval, és a folyamatos újraigazítások miatt a szövegtanulási nehézségekkel is küszködő Monroe-n ismét eluralkodott a pánik).

Épp ezért lepte meg a stúdió vezetőit, hogy a betegségére hivatkozó Monroe elutazott New Yorkba, hogy részt vegyen Kennedy elnök (tulajdonképpen adománygyűjtő céllal rendezett) születésnapi estjén a Madison Square Gardenben, ahol feltűnést keltő, bézs színű, kristályokkal díszített, testhez tapadó ruhában énekelte el a Boldog születésnapot című dalt.

Noha a Fox még áprilisban engedélyt adott a színésznőnek a politikai eseményen való megjelenésre, arra számítottak, hogy ha forgatni nem tud, akkor Kennedy elnök születésnapjára sem lesz képes elutazni. Miután sikertelenül próbálták a New York-i utazásról lebeszélni, a stúdióban hamar szárnyra kapott a pletyka, hogy Monroe voltaképp csak szimulálta az arcüreg-gyulladást – egyszerűen csak megbízhatatlan, és képtelen dolgozni.

A New Yorkból visszatérő Monroe épp ezért gyorsan megjelent a Something' Got to Give forgatásán, és a film címével összhangban olyasmit talált ki, amitől azt remélte, hogy csillapíthatja vele a rendező és a gyártó Fox vezetőinek kedélyeit. 

Abban a jelenetben, amelyben az általa alakított Ellen a medencében úszva megpróbálja magához csábítani a szomszédos ház ablakán kinéző férjét, aki miután megkéri a nőt, szálljon ki a vízből és rájön, Ellen meztelen, Monroe levette a számára készített "testharisnyát" és csak a bőrszínű bikinit magán tartva, fedetlen keblekkel ugrott a medencébe.

Marylin Monroe a Something's Got to Give medencés jelenetébenForrás: Collection ChristopheL via AFP/© Twentieth Century Fox/Twentieth Century Fox

Bár a jelenet során csak a legszükségesebb stábtagok jelentek meg, Monroe számos magazin fotósát (köztük a korábban Natalie Woodot és Elizabeth Taylort is fényképező William Woodfieldet is) a díszlethez kérte – a jelenet felvétele után készült aktképek pedig bejárták az amerikai sajtót, óriási szenzációt keltve: Monroe lesz az első hollywoodi sztár, aki meztelenül látható a filmvásznon (mivel a film nem készült el, így Jayne Mansfieldet illeti az elsőség, aki az 1963-as Ígéretek! című filmben mutatta meg bájait).

Olyan volt, mintha a születésnapomat ünnepelném, a születésem napjának 'öltözékében' – mondta a Life magazin tudósítójának Monroe, miután befejezte a medencés jelenet felvételeit, egyaránt utalva arra, mennyire elégedett volt azzal, hogy bár betegsége miatt, de mégis visszafogyott egykori modell-alkatára, illetve a Kennedy-születésnap utáni, az idomait kidomborító ruháját is kielemező újságcikkekre, és persze arra, hogy épp a New York-i esemény miatt érezte szükségesnek, hogy "adjon magából valamit", lecsillapítva a Fox vezetőit.

William Woodfield képe Monroe-rólForrás: William Woodfield/AFP/20th Century Fox

A meztelen jelenet által keltett hírverés csak néhány napig nyugtatta meg a Monroe szeszélyei és az egyre növekvő költségvetés miatt elégedetlenkedő stúdióvezetőket. Monroe június 1-én, a 36. születésnapján jelent meg utoljára a forgatáson – három nappal később ismét felhívta a producer Weinsteint, hogy újból belázasodott, nem tud dolgozni. 

A június 7-re összehívott stúdióértekezleten maga Cukor is úgy érvelt, hogy lehetetlen a színésznővel együtt dolgozni, ezért a Fox vezetői úgy döntöttek, hogy megválnak Monroe-tól, ráadásul szerződésszegés miatt 750 ezer dollárt követeltek tőle kártérítésként (miközben a gázsija ennek a töredéke, 100 ezer dollár volt). A férfi főszereplő, egyúttal Monroe közeli barátja, Dean Martin a stúdió döntése után rögtön bejelentette, hogy Monroe nélkül nem hajlandó folytatni a filmet, ráadásul a sajtó Monroe kirúgásából is akkora szenzációt kreált (ismét megmutatva a meztelen fotókat), hogy a Fox hamar megbánta a döntését. 

Új ajánlatot tettek a közben interjúk tucatját adó Monroe-nak, és megállapodtak abban, hogy 500 ezer dollárra emelik a fizetését, ha időben befejezi a forgatást, illetve elvállal még egy Fox-produkcióra (amire újabb bónuszt is ajánlottak, ha a színésznő miatt nem csúszik a forgatás) – Monroe-nak pedig valójában egyetlen kikötése volt: a stúdió váljon meg (a közben a helyére Lee Remickkel megállapodott) Cukortól, és a filmet az a Jean Negulesco fejezze be, aki a Hogyan fogjunk milliomost?-ban (1953) rendezte. 

A hírnevét ügyesen használó, legalábbis az 1962 nyarán adott interjúk alapján karrierjét minden erővel egyenesbe hozni kívánó Marylin Monroe augusztus 4-én bekövetkezett halála miatt a Something' Got to Give végül nem készült el. Pontosabban a Fox teljesen új stábbal és címmel (Move over Darling, r: Michael Gordon) 1963 karácsonyán bemutatta a Közbelép a feleségem remake-jét – mérsékelt kritikai, de annál nagyobb közönségsikerrel, megvalósítva azt a célt, amelyet az eredeti Monroe-filmtől is reméltek, azaz, hogy anyagilag ellensúlyozza a túlságosan költségesnek bizonyuló Kleopátra című kosztümös filmjük (1963, r: Joseph L. Mankiewicz) mérlegét.

Ennek érdekében még 1963 áprilisában bemutatták a Marylin című dokumentumfilmet (r: Harold Medford), amelyben rövid részleteket mutattak be a befejezetlen, utolsó Monroe-filmből – ráadásul a tragikus sorsú színésznőnek emléket állító filmben csak azokról az alkotásokról ejtettek szót, amelyeket Monroe a 20th Century Fox-nál forgatott, így pályafutásának legnagyobb sikere, a (Universal által forgalmazott) Van, aki forrón szereti be sem került a "megemlékezésbe". Így húztak hasznot egy sérülékeny, depressziós, de rendkívül népszerű színésznő halálából, ugyanakkor megcáfolva Monroe utolsó interjújának a hírnévre vonatkozó állítását, mert a stúdióvezetők pontosan tudták, az 1950-es évek első számú szexszimbóluma épp a hírnév miatt maradhat halhatatlan.