Magyar világpremierek a tallinni filmfesztivál programjában

Vágólapra másolva!
Az A-kategóriás Tallinn Black Nights Film Festivalon (PÖFF) lesz a világpremierje Bernáth Szilárd Larry és Kárpáti György Mór Jövő nyár című alkotásának - közölte a Nemzeti Filmintézet.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint Észak-Európa élvonalbeli szemléje, amelyre meghívták Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmjét is, november 17-én kezdődik, és immár 26. alkalommal vonultatja fel a kortárs film legizgalmasabb alkotásait az észt fővárosban.

A hazai mozikban december elsejétől a Mozinet forgalmazásában látható alkotás a juhászként tengődő, 21 éves Ádám története, egy magának való vidéki fiúé, aki szégyelli dadogását. Ádám egészen addig nem találja a helyét, amíg rá nem ébred, hogy a rapzene segítségével - Larry néven - kifejezheti magát, és szembenézhet a tehetetlenségből fakadó frusztrációival.


A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Larry forgatókönyvét a rendező jegyzi, operatőre Hartung Dávid volt, zenéjét Sperling Andor szerezte, vágója Szabó Tomi.

Kárpáti György Mór rendező-forgatókönyvíró (Guerilla) második mozifilmje, a Jövő nyár egy gimnáziumi osztály drámatáborában játszódik és a gyászfeldolgozásról szól.

Főszerepeiben Brezovszky Dániel György, Bukovszky Orsolya és Liber Ágoston látható. A film főhőse Milán, a 18 éves nyughatatlan gimnazista nyári táborban vesz részt osztálytársaival. Szerelmi háromszög kezd el alakulni közte, Anna és Dani között. Egy év elteltével az osztály visszatér a kirándulás helyszínére, ekkor már Milán nélkül, aki időközben öngyilkos lett. Az osztálytársak megpróbálják felidézni a történeteket, és keresik a választ arra, vajon elkerülhető lett-e volna a tragédia. Kárpáti György Mór filmjét a hazai nézők a 2022.január 12-től láthatják a Mozinet forgalmazásában - írják.

A november 11-én kezdődő tallinni filmfesztivál meghívta Szakonyi Noémi Veronika mozifilmjét, a nyílt örökbefogadás témáját feldolgozó Hat hét című, NFI támogatással készült alkotást is, amelyet a nemzetközi közönség a szarajevói és a varsói fesztiválokon már láthatott, és ősszel elnyerte a miskolci CineFest nagydíját.


A PÖFF, amelynek teljes programját később fogják bejelenteni, Észak-Európa egyik legjelentősebb fesztiváljává és legmozgalmasabb szakmai platformjává nőtte ki magát az elmúlt 25 évben. A szemlén két hét alatt mintegy 250 filmet és 300 rövidfilmet, animációt vetítenek - áll az összegzésben.