Fődíjat kapott Dobó Kata filmje

El a kezekkel a Papámtól filmforgatás
El a kezekkel a Papámtól filmforgatás
Vágólapra másolva!
Az El a kezekkel a papámtól! című film nyerte a legjobb mozifilm díját a San Diegó-i Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon, közölte a Megafilm. 
Vágólapra másolva!

„Ez már a sokadik meghívása volt az El a kezekkel a papámtól!-nak, ami hosszú évek óta az egyetlen magyar gyerekfilm, a legmesésebb mese a hazai filmpiacon. Majdnem egy évvel vagyunk a mozibemutató után, még mindig vannak fesztiválmeghívásai a filmnek, még mindig lesz új platform, ahol találkozhatunk a filmmel, még mindig örömet tud okozni gyereknek, felnőttnek, alkotónak, nézőnek egyaránt" - fogalmazott a film producere, Helmeczy Dorottya.

„Öröm látni, hány fesztivál válogatta be a versenyprogramjába a filmünket! Két hét múlva, ha minden igaz, én is ott leszek egy finnországi fesztiválon, ami a következő megmérettetés. Azok után, hogy mennyire szerette itthon a közönség, elmondhatatlanul jólesik, hogy ezeken a szakmai fórumokon is elismerik. Sokat jelent ez az egész alkotócsapat számára, mindannyian nagyon nagy szeretettel készítettük ezt a filmet, talán ez is érződik rajta" - mondta a rendező, Dobó Kata.

A film a Megafilm produkciójában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült.

A Dobó Kata és Gulyás Buda rendezésében készült film producere a Helmeczy Dorottya-Kálomista Gábor producer páros.