A Fabelman család Steven Spielberg eddig legszemélyesebb filmje, amelyben részben a saját családjáról, részben a mozi szeretetéről vall.

Miközben Steven Spielberg teljes életművét a klasszikus értékek középpontba állítása és a szórakoztató igényű tömegfilm folyamatos újraalkotásának együttes igénye jellemzi, legutóbbi munkáiban egyre egyértelműbbé teszi saját nosztalgikus érzéseit mind saját fiatalsága, mind a generációja által csúcsra járatott popkultúra iránt. A 2018-as (Ernest Cline regényéből készült) Ready Player One úgy játszódott a sötét közeljövőben (2045), hogy eleven emléket állít az 1980-as évek imaginárius és eszképista popkultúrájának – és ugyanígy, a minden idők legtöbb Oscar-díjjal kitüntetett musicaljének, a West Side Story (1961, Robert Wise) 2021-es Spielberg-remake-je is abból a személyes alkotói indíttatásból született, hogy egyszerre nosztalgiázhasson egyik meghatározó gyerekkori mozi- és zeneélményéről, valamint megpróbáljon a duplán klasszikus történet (hiszen az eredeti Bernstein-musical a Rómeó és Júliát vette alapul) újramesélésével besimulni a "hollywoodi haladásba".

A Fabelman család (Paul Dano, Mateo Zoryan Francis-DeFord és Michelle Williams)Forrás: Fórum Hungary

Legújabb filmjében, A Fabelman családban pedig minden idők talán legsikeresebb hollywoodi rendezője egyenesen a saját gyerekkorát és filmalkotói eszmélését vitte vászonra – mert ugyan a nevekkel együtt néhány apróbb életrajzi adatot is megváltoztatott, de Spielberg alapvetően önéletrajzi filmet készített.: egy olyan családi portrét, amelynek középponjában egy olyan fiú áll, akit 5 éves korában az első moziélmény során hatalmába kerít a mozgókép látványának varázslata és onnantól fogva szinte megszállottként keresi nem csupán a filmes történetmesélés, de a művészi önkifejezés és a valóság előli menekülés lehetőségeit.

Illeszkedik ez az "így jöttem" történet – magyar filmtörténeti, és azon belül is jancsói hasonlattal élve – az utóbbi évek olyan alkotói önvallomásaihoz, mint Alfonso Cuarón Romája vagy a Paolo Sorrentino nápolyi fiatalkorának emléket állító Isten keze, de szó sincs arról, hogy Spielberg meglovagolna bármiféle rendezői "gyónástrendet" – vagy ha igen, akkor A Fabelman családnak legalább ennyi köze van minden filmtörténeti jelentőségű (akár indirekt) mozgóképes önéletrajzhoz, példának okáért Fellini Amarcordjához és Truffaut Négyszáz csapásához is.

Már csak azért is, mert A Fabelman család első képsorától kezdve Spielberg játszik a filmtörténettel. A cselekmény 1952. január 10-én indul egy New Jersey-i moziban, ide viszi a helybéli értelmiségi zsidó házaspár, Mitzi és Burt Fabelman (Michelle Williams és Paul Dano) ötéves fiukat, Sammyt, hogy élete első filmélményeként megnézze Cecil B. DeMille látványos cirkuszfilmjét, A földkerekség legnagyobb show-ját.

A vonatkisiklás felkavaró jelenete pedig egyszerre lenyűgözi és traumatizálja a kisfiút – nem csupán beindítva A Fabelman család központi hősének személyes történetét, de a számítástechnika-mérnök apától ajándékba kapott villanyvasút-modellekkel újra eljátszott, majd az egykori koncertzongorista anya javaslatára keskenyfilmre vett moziélmény többszöri bemutatásával Spielberg a filmtörténet kezdetéig repíti vissza a nézőt: a kis Sammy élményét azonossá teszi az ősnézőével, aki megriadva ugrott fel 1895. december 28-án a párizsi Grand Caféban, amikor a mozi úttörői, a Lumiére testvérek először tartottak nyilvános vetítést, és az egyre közeledő vonat látványa olyannyira valóságosnak hatott a gyöngyvásznon, hogy az addig mozgóképet soha nem látott közönség soraiban kisebb pánik tört ki (A vonat érkezése).

A Fabelman családForrás: Fórum Hungary

Ez a "filmtörténeti játék" végigkíséri Spielberg új filmjét. Miközben kibontakozik egy egyébként is izgalmas családtörténet Spielberg direkt és indirekt módon utal saját meghatározó filmélményeire – legyen szó hollywoodi klasszikusokról vagy B-moziról, az európai szerzői film egy-egy megkerülhetetlen alkotásáról és persze olyan korai, amatőrfilmes Spielberg-zsengékről, mint a John Ford hatása alatt 12 évesen forgatott The Last Gunfight vagy a már nagykamaszként készített, saját apja világháborús élményének emléket állító (s részben a Ryan közlegény megmentése előképének tekinthető) Escape to Nowhere.

Ez a játék ugyanakkor cseppet sem hivalkodó – még akkor sem, amikor (egyébként zseniális módon) a 17 éves kamasz Sammy (Gabriel LaBelle) a vágóasztalnál a családi kempingezés képsorait vizsgálva ráébred a családot megtörő titokra, egyértelműen megidézve Michelangelo Antonioni Nagyítás című klasszikusának vonatkozó képsorát. Mondhatnánk: Spielberg a filmtörténetet hívta segítségül egy nyomasztó emlék feldolgozásához – úgy ábrázolja a megtörtént valóságot, hogy Antonioni háta mögé bújva menekül is előle.

A Fabelman család (Gabriel LaBelle)Forrás: Fórum Hungary

A hatvanas évek magazinjainak képivilágát is megidéző (az ezúttal is mesteri munkát végző operatőr: Janusz Kamiński) A Fabelman család ötlete már 25 évvel ezelőtt foglalkoztatta a rendezőt, újra és újra nekilátott ennek a nagyon személyes történetnek, de csak a szülei halála, pontosabban az apja elvesztése után, 2020-ban fogott hozzá Tony Kushner társaságában a forgatókönyvhöz (apropó: azt, hogy a Spielberg családnevet a szintén "játékos" Fabelmanra változtassák, Kushner ötlete volt – a spiel németül játékot, a fable pedig mesét jelent).

Az apa hiánya, elvesztése, újramegtalálása etc., azaz a teljes és egész család iránti vágy motívuma végigkíséri Spielberg életművét, A Fabelman család most ennek okait is megvilágítja, hiszen a film nem csak a gyerek, hanem az általa megidézett szülők (testvérek, nagyszülők) története is – és korántsem vádirat, sokkal inkább szeretetteljes emlékezés.

Sőt. Ha már vád, akkor sokkal inkább van szó önvallomásról: a hirtelen felbukkanó anyai rokon, Borisz bácsi (Judd Hirsch) Sammynek intézett szavai a művészetet a család elé helyező alkotó emberről nem csupán intelem és jóslat a film főhőse számára, de a szülői mintától függetlenül is elvált, majd újraházasodott, megszállott filmalkotó Spielberg önfelmentő beismerő vallomása is.

A Fabelman család (David Lynch)Forrás: Fórum Hungary

Spielberg ugyanakkor még nem állítja szembe a családot a művészettel, s nem is kerül önellentmondásba a család- és a filmszeretetnek egyaránt szentelt művében – legfeljebb azt jelzi, hogy a hivatásának elkötelezett ember számára, legalábbis akkor, amikor a munkájának és szenvedélyének hódol, egy kicsit mindig fontosabb lesz az, amivel foglalkozik. 

Ami pedig a filmszeretetet illeti – anélkül, hogy többet árulnánk el a kelleténél –, az önálló kisfilmnek is beillő és minden rendezőaspiráns számára tanulságos zárlatban Spielberg teljessé teszi A Fabelman családot behálózó filmtörténeti utalásjátékát. A már egyetemista, filmes munkát kereső Sammy öt perc erejéig bebocsátást nyer a klasszikus hollywoodi mozi legnagyobb, úttörő rendezőjéhez, John Fordhoz, aki keresetlen szavakkal, de mégis tanít neki valami fontosat. Fordot az egyik legsajátosabb stílusú amerikai rendezőzseni, David Lynch alakítja – öt perc erejéig mindenképpen egyesül a hollywoodi tömegfilm és a magasművészet körébe sorolt szerzői film.

Lynch jelenlétével a művészet nem csupán legitimálja, de átkarolja a szórakoztatóipart – hiszen innen nőtt ki, és szerencsés esetben (például, s ha már Lynch, a Twin Peaks esetében) úgy tér vissza oda, hogy kitörölhetetlen nyomot hagy maga után, és ugyanez elmondható fordítva is (például a szórakoztató igényű Spielberg "magasművészekre" gyakorolt hatásáról). Az utóbbi idők legjobb Spielberg-filmje túlmutat a rendező személyes élményein – magáról a művészetről szól.