Míg manapság az A-kategóriás színésznők próbálják elkerülni, hogy meztelenül szerepeljenek egy filmben, a kilencvenes évek legnagyobb sztárjai nem csupán a tehetségüket, hanem a testi adottságaikat is bevetették a siker érdekében. Sharon Stone az Elemi ösztön mellett számos más alkotásban is levetkőzött, de nem volt szégyenlős Demi Moore, Kim Basinger és természetesen Madonna sem.

Sharon Stone (Elemi ösztön, 1992, Sliver, 1993, A specialista 1994)

Bár közel sem az 1992-es Elemi ösztön az első erotikus thriller, mindenképpen a műfaj legismertebb darabja. Generációk retinájába égett bele az a jelenet, amelyben egy rendőrségi kihallgatás során Sharon Stone váratlanul átteszi az egyik lábát a másikra, a miniszoknyája alatt pedig megvillan a nemi szerve. A színésznő – a filmben egy sorozatgyilkost alakít, aki miután elcsábítja az áldozatait, jégcsákányt állít a fejükbe – történet számos pontján meztelenkedik, mások mellett az utána nyomozó Michael Douglas-szel is lefekszik.

Az Elemi ösztön sikere után egy évvel Sharon Stone szintén egy erotikus thrillerrel jelentkezett, a Sliver-ben William Baldwin volt a partnere, a közös szexjelenetükben szintén nem bíztak semmit a néző fantáziájára.

Szintén egy évvel később Sylvester Stallone oldalán tűnt fel A specialista című filmben, amelyben videóklipes esztétikában vágott képsorokban szeretkezik az akciósztárral.

Madonna (A tanú teste, 1993)

Az Elemi ösztön sikerét lovagolta meg lényegében az 1993-as A tanú teste, csupán jóval kevesebb visszhangot keltett. Nem véletlenül: Uli Edel erotikus thrillere unalmas és közhelyes, Madonna azonban látszólag nagy élvezettel formálja meg a femme fatale-t, aki először egy gazdag idős férfit elcsábít és megöl, majd az ügyvédje sem képes ellenállni a vonzerejének. A színésznő nem szégyenlősködött a filmben, az egyik gyertyafényes, mesterkélt jelentben hosszasan szeretkezik Willem Dafoe-val:

Egy másik szexjelenetben pedig maszturbálni kezd szintén Willem Dafoe előtt, aki válaszul az ágy lábához bilincseli és magáévá teszi.

Lapozzon, cikkünk a következő oldalon folytatódik!