Egy évvel a legutóbbi Sikoly-film után itt a folytatás, a maszkos gyilkos kése pedig a hatodik epizódra sem csorbult ki – olyannyira, hogy itthon a legszigorúbb korhatárbesorolásban részesült. A cselekmény a megszokott kisvárosi miliő helyett ezúttal New York-ban játszódik, a nagyobb népsűrűség mellett pedig az áldozatok száma is emelkedett.
Könnyen azt gondolhatnánk, hogy nincsen egyszerűbb műfaj a slashernél, hiszen csak néhány fiatal potenciális áldozat és egy egyszerre félelmetes és rémisztően vagány megjelenésű maszkos gyilkos szükséges hozzá, a gyakorlat azonban azt igazolja, hogy a siker rendkívül sok tényezőn múlik. A Rémálom az Elm utcában, a Halloween vagy a Péntek 13 esetében is egyetlen pofás folytatásra jutott vagy három nézhetetlen, amikor pedig a műfaj a kilencvenes évek végén újra feltámadt, az olyan slágerfilmek, mint a Tudom, mit tettél tavaly nyáron vagy a Rémségek könyve már rögtön a második epizódnál elvéreztek.
Ezzel szemben a Sikoly, noha 1996 óta igencsak megváltozott a világ és folyamatosan formálódtak a horrorfilmes trendek, mégsem veszített a népszerűségéből.
Részben azért, mert már a legelső részt is reflektált a jelenére, szatirikusan viszonyult önmagához és a saját műfajához, majd epizódról epizódra adaptálódott a világ és a divatirányzatok változásához, így megszólítva azt a generációt is, amely még nem is élt akkor, amikor a szellemarcú gyilkos először lecsapott.
És túlélte azt is, hogy a franchise szellemi atyja és "állandó" rendezője, Wes Craven 2015-ben meghalt – a stafétabotot Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett vette át, akiktől nem sok jóra számítottunk a közepes Aki bújt után, de képesek voltak egyszerre friss vért pumpálni a sorozatba, miközben tiszteletteljesen is viszonyultak ahhoz a tavalyi sorszám nélkül Sikoly esetében. Az anyagi siker nem maradt el, így alig egy évvel annak bemutatója után már el is készült a folytatás, de a kapkodást egyáltalán nem érezni a végeredményen.
Pedig a forgatókönyvírók nem voltak könnyű helyzetben, a szkript jelentős részét villámgyorsan át kellett írni, miután a bértárgyalásokon nem sikerült megállapodni a sorozat állandó főszereplőnőjével, Neve Campbell-lel. Ugyanakkor szerencséjük volt, mert az előző etap már azt a célt szolgálta, hogy megfiatalítsa a szereplőgárdát, ezért a Melissa Barrera és a nemrég a Wednesday című szériával szupersztárrá vált Jenna Ortega által alakított testvérpár már a 2022-es filmben központi szerepet játszott, tehát ezúttal az ő történetük folytatódik.
Az alkotók azonban a nagy újításnak új környezetet szántak, mert mint azt a reklámkampány is folyamatosan hangsúlyozta, a szellemarcú gyilkos ezúttal a megszokott kisvárosi környezet helyett New Yorkban csap le. De egyrészt már a Sikoly 3 is elhagyta Woodsborót és nagyrészt Hollywoodban játszódott, másrészt jól érzékelteti, mennyire gondolták komolyan ezt a koncepciót az a tény is, hogy a filmet Kanadában forgatták. Egy igencsak ügyes és játékos, metrón játszódó jelenet, valamint egy éjszakai kisboltban lezajló mészárlást leszámítva ugyanis semmi jelentősége az új helyszínnek – a szlogen, miszerint egy több milliós városban senki nem hallja a sikolyunkat – jól hangzik, de a gyakorlatban nem sikerült megteremteni a metropoliszok elidegenedett és rideg hangulatát, noha remek társadalomkritikára adott volna lehetőséget, ha több tucat közömbös vagy mobiltelefonnal kamerázó szemtanú orra előtt szedi az áldozatait a maszkos gyilkos.
Nem ez az egyetlen kihagyott ziccer a filmben: a kezdő képsorok egy bámulatosan eredeti koncepciót rajzolnak fel, felvetik azt, milyen lenne egy olyan epizód, amelyben az elejétől fogva pontosan tudjuk, ki rejtőzik az álarc mögött, így végigkövethetnénk azt is, miként járatja a bolondját, majd cserkészi be az áldozatait, de aztán – szó szerint – egy nyisszantással elvetik ezt az ötletet és maradnak a jól bevált receptnél.
Amely azonban még mindig élvezetesen működik, az írok ügyesen terelgetik a néző gyanúját egyik mellékszereplőről a másikra, a gyilkosságok kellőképpen kreatívak és véresek.
Magyarországon ki is érdemelte a legszigorúbb, X-es korhatárbesorolást, amelynek értelmében csak este tíz után vetíthetik a filmet a mozikban.
Mindez mondjuk igencsak indokolatlan, hiszen bár a Sikoly mindig is kéjes élvezettel ábrázolta az erőszakot, miként teszi azt most is, de ennél sokkal durvább horrorokat mutattak be az elmúlt években szimplán tizennyolcas karikával. Sőt, még a franchise-on belül sem ez a legbrutálisabb epizód, a tavalyi, ötödik részben az a jelenet, amelyben meggyilkolják a visszatérő seriff, Dewey karakterét, önmagában szadistább mint a hatodik rész bármelyik vérontása.
Ráadásul az erőszakábrázolás ezúttal is parodisztikus, de a Sikoly-filmek mindig humorral teszik idézőjelbe a borzalmakat, a történet kellő öniróniával viszonyul önmagához – másként egy pillanat alatt valóban röhejessé is válna. Jól érzékelteti ezt az a jelenet, amelyben Courteney Cox karakterét felhívja a gyilkos, a nő pedig rácsapja a telefont azzal, hogy ő már a tizedik pszichopata, aki hasonlóképpen fenyegeti, a korábbiak pedig már mind halottak.
Ahogyan ő, mi sem tudjuk komolyan venni az életidegen koncepciót, miszerint néhány évente felbukkan egy újabb maszkos elmebeteg egy jól körülhatárolható ismerősi körben, hogy valamilyen múltbéli sérelemért bökővel vegyen revansot, de a forgatókönyvírók gondoskodnak róla, hogy egy okosan felépített, de mégiscsak vásári szórakozásként viszonyuljunk mindehhez. Ezt a célt pedig a Sikoly 6 is tökéletesen teljesíti.