22 filmmel ünnepli a Petőfi 200 emlékévet a Filmintézet

Vágólapra másolva!
22 filmből álló ajánlattal járul hozzá a Petőfi 200 emlékév gazdag kulturális kínálatához a Nemzeti Filmintézet-Filmarchívum, a válogatásban ismert, népszerű alkotások és keveset játszott kuriózumok is szerepelnek, romantikus filmtabló, kalandfilm, parabola, realista hangvételű történelmi filmek éppúgy, mint a rövidfilmek és animációs feldolgozások - tudatta a Nemzeti Filmintézet.
Vágólapra másolva!

Az emlékévre összeállított Petőfi 200 tematikus kiajánlót a Filmintézet országszerte eljuttatta a mozikhoz és vetítőhelyekhez, továbbá mintegy 120 határon túli szervezethez is, számos mozgóképes műsor megvalósulását elősegítve. Az intézmény továbbra is várja a programszervezők, a vetítéseket szervező intézmények és iskolák jelentkezését - áll a közleményben.

A Petőfi 200 válogatás az első magyar Jókai-adaptációval indul: a Mire megvénülünk (1916) a némafilm korszak szuperprodukciója volt, hiányosan fennmaradt kópiája igazi filmtörténeti ritkaság. Gaál Béla művészi igényességgel forgatott kosztümös filmje, Az új földesúr (1933) szintén Jókai regényből készült, míg a két rendszerben is tiltólistára került János vitéz (1938) alapjául Kacsóh Pongrác daljátéka szolgált. A Falu végén kurta kocsma (1939) a korra jellemző kísérlet egy vers megfilmesítésére.

Az 1953-ban készült Föltámadott a tenger gigantikus történelmi tabló a magyar színjátszás legjobbjaival, a korabeli ideológiát tükröző értelmezésben. Várkonyi Zoltán történelmi kalandfilmje, a máig közönségkedvenc A kőszívű ember fiai (1965) a hatvanas évek legnagyobb magyar produkciója volt pazar színészi alakításokkal és látványos akciójelenetekkel - tartalmazza a közlemény.

A modernizmus nemzetközileg elismert alapműve, Szegénylegények (1965) is a forradalom utóéletét jeleníti meg.