Ők a Star Wars univerzumának legjobb szereplői

A Jedi visszatér
Vágólapra másolva!
Tíz karakter, akik nélkül elképzelhetetlen lenne a Csillagok háborúja univerzuma. Talán nem meglepő, hogy ez a 10 szereplő egytől egyig szerepel a filmsorozat – a rajongók és kritikusok többsége által is – legjobbnak mondott epizódjában, az 1977 és 1983 között készült "őstrilógia" középső részében, A Birodalom visszavág-ban, amely egyszerre volt a legsötétebb és cselekményét, fordulatait tekintve is a legkidolgozottabb része a Skywalker-sagának – és amely nélkül nem készülhetett volna el sem az előzmény-, sem a folytatástrilógia, sem pedig az olyan sorozatok, mint A Mandalóriai és főként a Boba Fett könyve, lévén a fejvadász is ebben a részben jelent meg először.
Vágólapra másolva!

Palpatine

Sheev Palpatine, vagy másképpen Darth Sidious, később Uralkodó, illetve Palpatine császár a SW-világának legfőbb gonosza, aki Naboo bolygó szenátoraként úgy tett, mintha a békét és a demokráciát képviselné, valójában az Erő sötét oldalának, a Sith Rend lovagja, aki sötét tervét követve polgárháborúba taszítja a Galaktikus Köztársaságot, amelynek romjain felépíti az elnyomó Birodalmat – és kihasználva Anakin Skywalker belső vívódását, átállítva az ifjú jedi-jelöltet az Erő sötét oldalára, megteremti Darth Vadert.

A Jedi visszatér (Ian McDiarmid) Forrás: 20th Century Fox

Palpatine az eredeti trilógiában, azon belül is A Birodalom visszavág című epizódban szerepelt először (akkor Marjorie Eaton alakította), majd A jedi visszatérben már lényegesen több és fenyegetőbb szerepet kapott, de igazán az eredettrilógia foglalkozik sátáni alakjával (Ian McDiarmid emlékezetes alakításaiban). A Csillagok háborúja univerzumának egyik legfontosabb szereplője, akit még a folytatástrilógia végére is visszacsempésztek a történetbe, mintha soha nem akarna lemondani a hatalomról, s mintha az őt éltető gonoszság elpusztíthatatlan lenne.

C-3PO

A filmtörténet talán legismertebb android szereplője, egy több millió közlési formát anyanyelvi szinten ismerő protokolldroid, akit szolgálatkész személyiséggel láttak el, de ügybuzgó, ugyanakkor veszély esetén megalkuvásra hajlamos emberi természetvel a SW-filmek egyik legfontosabb humorforrása. De rezonőr és krónikás szerepet is betölt a cselekményben (elég A Jedi visszatér azon részére gondolni, amikor az Endor bolygó mackószerű teremtményeinek, az ewokoknak meséli el a korábbi két rész kalandjait).

Csillagok háborúja Forrás: InterCom

Társával, az asztrorobot R2D2-vel együtt ők azok, akik mind a 9 sorfilmben (plusz a Zsivány Egyes c. antológiafilmben és az Obi-Wan Kenobi c. sorozatban) is szerepeltek, azaz az összes SW-karakter közül a legtöbb filmben. Sőt, a C-3PO-t életre keltő Anthony Daniels az egyetlen, aki az eddig készült összes élőszereplős Csillagok háborúja mozifilmben szerepelt, igaz, a Solo-ban (2019) nem C-3PO-ként, hanem a Tak nevű, a kesseli fűszerbányákban rabszolgaként dolgozó egykori szélhámosként.

R2D2

Az asztrodroid – aki társával, C-3PO-val afféle komikus, Stan és Panra hajazó duót alkotva – átsegíti az emberi szereplőket a Skywalker-sagán. Kiemelt mellékszereplő: a vezérlésre, információtársításra és komputerkommunikációra tervezett, csipogással kommunikáló robot hűségesen ragaszkodik gazdájához (először Anakin, majd Leia, végül Luke Skywalker) és siet a segítségére baj esetén, aki olykor (közvetve, vagy közvetlen módon) egy-egy jelentős bonyodalom előidézője, máskor kulcsszereplője a bonyodalom megoldásának.

Például R2D2 A Birodalom visszavág című epizódban segít Luke Skywalkernek eljutni a Dagobah bolygóra, hogy ott megkeresse Yoda mestert, az utolsó jedit, de ami legalább ennyire fontos: Felhővárosban megmenti a darabokra szedett C-3PO-t, majd részben megjavítja a hiperhajtóművet, így neki köszönhető, hogy a menekülő gazdáinak az utolsó pillanatban sikerül kereket oldani a Birodalom elől.

Chewbacca (magyarul Csubakka illetve Csubi/Csuvi)

A hatalmas és hűséges vuki az őstrilógiában Han Solo elválaszthatatlan társa, a Millenium Falcon másodpilótája, aki az események sűrűjébe csöppenve (Solóval elvállalva Luke Skywalker és Obi-Wan Kenobi fuvarját az Alderaanra) részt vesz a Birodalom elleni harcokban – és aki Yoda mester mellett küzd szülőbolygóján, a Kashyyykon a Sith-ek bosszújában az épp a Birodalom megformálásához vezető polgárháborúban a Független Rendszerek Konföderációjával szembeni ellenállás vezetőjeként. Majd aki a folytatástrilógiában az Első Rend ellen is harcba száll.

Csillagok háborúja (Harrison Ford és Peter Mayhew) Forrás: Mokép

A főként morgásokkal kommunikáló, egykor családapa, később csempész, az őt megmentő Han Solónak életadósságot fogadó vuki kétségkívül az egyik, ha nem a legnépszerűbb George Lucas "teremtményei" közül, nem véletlenül szerepel 7 sorfilmben (azaz a teljes Skywalker-sagából csak kettőből hiányzik), valamint a Peter Mayhew, majd Joonas Suotamo által életre keltett hatalmas szőrös lény a legfontosabb mellékszereplője a Solo c. antológiafilmnek is.

Yoda mester

A Lucas által kitalált idegen fajú szereplők közül talán csak Yoda népszerűsége vetekszik Csubakkáéval. A Jedi visszatér idején körülbelül 900 éves jedi mester a Star Wars univerzumának egyik legismertebb és legkedveltebb karaktere. Nevének eredete a héber „Yodeah" szó, ami annyit jelent: aki tud.

A Birodalom visszavág Forrás: AFP

Az eredeti trilógia során A Birodalom visszavág-ban szerepel először, a mocsaras Dagobah bolygón visszavonultan élő ismeretlen fajú 66 centis Yoda képezi ki Luke Skywalkert Jedi lovaggá, s tanítja meg használni az Erőt. Aztán az előzmény trilógiában már mint a legtöbb Jedinek a mestereként áll a néző elé, hiszen a Jedi Templomban ő tanította csoportosan a fiatalokat, s nem csak Obi-Wan Kenobi vagy Luke Skywalker képzésével lendítette előre a cselekményt. Nem véletlen, hogy a legtapasztaltabb Jedi lovagként egyedül veszi fel a harcot A Sith-ek bosszújában a gonosz Palpatine-nal, hogy egy izgalmas, de eredménytelen küzdelem után végül a Dagobah bolygóra meneküljön a Birodalom elől.

Lapozzon, cikkünk a következő oldalon folytatódik!