Megan Fox melltartóban gyűri maga alá Jason Stathamet A feláldozhatók 4. előzetesében - videó

A feláldozhatók 4.
Vágólapra másolva!
Megérkezett az első előzetes A feláldozhatók akciósorozat negyedik részéhez, amelyben a tervek szerint Sylvester Stallone búcsút int az általa tető alá hozott szériának.
Vágólapra másolva!

Az akciójelenetekben és erotikában is bővelkedő első előzetesből kiderül, hogy nagyjából miről fog szólni A feláldozhatók 4.Barney Ross (Sylvester Stallone) válogatott keményfiúkból álló csapatát egy világméretű összeesküvés keretében csapdába csalják: egy atomháborúval fenyegető konfliktus robban ki az USA és Oroszország között, és ismét a "feláldozhatóknak" kell erőszakkal megteremteni a békét.

Stallone korábbi bejelentése szerint, és az új előzetes alapján az eddigi főhős Barney átadja a vezetést a Jason Statham alakította késszakértő Lee Christmasnek (ezzel, ha lesz folytatása a szériának, akkor az már Statham karakterére épül majd). Persze Statham és Stallone mellett olyan akciófilmes sztárok is feltűnnek majd a sorozat negyedik részében, mint Dolph Lundgren, Tony Jaa vagy Randy Couture, de a filmben szerepel még Andy García és 50 Cent is, az erotikáról pedig Megan Fox gondoskodik.

A tervek szerint A feláldozhatók 4. szeptember 21-én kerül a magyar mozikba.