Összeállításuk első részében a filmművészet olyan alkotásait soroljuk fel, amelyekben nem pusztán meztelenség és szex, hanem valódi, explicit pornójelenet is van. Olyan filmeket mutatunk be, amelyeket a filmkritikusok a maguk idejében jelentős filmnek tartottak, vagy esetleg azóta a filmtörténet hivatkozási pontjaivá váltak. 

1. Elveszetteknek hívják őket (1968)

A svéd Stefan Jarl és Jan Lindquis  1968-as dokumentumfilmje a filmtörténet első olyan alkotása, amelyet művészileg jelentősnek tartanak, és valóságos szexjelenet is van benne. Jelentősége persze részben abban áll, hogy a szexuális forradalom és a diákmozgalmak jelképének tartott évben, 1968-ban készült és a stockholmi hippik (egészen pontosan két züllött tinédzser, a később zenészként ismert Kenneth "Kenta" Gustafsson és Gustav "Stoffe" Svensson) életét mutatja be, megalkuvás nélkül, minden élethelyzetet feltáróan, de amennyire lehet tárgyilagosan, morális állásfoglalás nélkül.

Érdemes megjegyezni, hogy a film valóságos szexjelenete mai (egy átlagos hollywoodi produkció ágyjelenetéhez szokott) szemmel már teljesen ártatlannak tűnik: a Stoffe becenevű fiú Eva nevű barátnőjével szeretkezik a kamerák előtt, de épp csak alsóruházatuktól megszabadulva, de nemiszerveket nem, csak a fiatal férfi meztelen fenekének mozgását látni.

A jelenet az alábbi, a teljes filmet tartalmazó videóban az 53. perctől kezdődik:

2. Rózsaszín flamingók (1972)

John Waters híres-hírhedt botrányfilmje is leginkább dokumentumértékű film azokról, akik büszkén vállalják beteges életvitelüket. A Rózsaszín flamingók csordultig tele valóságos (vagy megjátszottságában is) sokkoló jelenettel: legyen szó a főszerepet alakító nőimitátor Divine produkciójáról, amikor magamutogatóan megeszi egy kutya friss ürülékét; élő baromfival elkövetett bestiális és állatkínzó szexről; a történet szerint vérfertőző, de semmiképp sem színlelt orális szexről vagy épp kasztrálásról. A Rózsaszín flamingók a mai napig az amerikai filmtörténet egyik leggyomorforgatóbb darabja, amelyet számos nyugati országban hosszú időre kitiltottak a mozikból.

Rózsaszín flamingók (Divine és Danny Mills)Forrás: New Line Cinema

3. Török édesség (1973)

Paul Verhoeven a holland új hullám megteremtője, aki a nyolcvanas évek közepén Hollywoodba ment, a nagyközönség számára leginkább olyan (a maguk nemében nagyszerű) filmeket rendezett, mint a Robotzsaru, az Emlékmás vagy az erotikában bővelkedő Elemi ösztön.

A saját idejében kevésbé sikeres Showgirlst is azóta sok filmszakértő "rehabilitálta", de Verhoeven a bukás után végül inkább visszatért hazájába: a Fekete könyv és a (francia nyelvű, Oscar-jelölt, két Golden Globe-ot nyert) Elle mindenütt nagy siker volt.

Leghíresebb korai holland filmjében a 68-ból és a hippikorszakból kiábrándult, tragikus románcot bemutató Török édességben több, pornófilmekben megszokott jelenet látható. Az egyik főszereplő egyébként a később szintén Hollywoodba ment és ott nagy karriert befutott Rutger Hauer (Szárnyas fejvadász).

4. Az érzékek birodalma (1976)

Ósima Nagisza Cannes-ban is bemutatott, kétségtelenül korszakos filmje egy kegyetlen szerelem története, ráadásul megtörtént események alapján: 1936-ban Tokióban egy Abe Szada nevű egykori prostituált minden korabeli társadalmi közmegegyezést felrúgó viszonyt folytatott főnökével, egy étterem tulajdonosával, akit végül megfojtott, majd péniszét és heréit levágta és magánál tartotta három nappal későbbi elfogásáig.

Érzékek birodalmaForrás: AFP

A két főszereplő színész (Macuda Eiko és Fudzsi Tacuja) közötti nyílt, pornográf jelenetek mellett a film tehát arról is híres, hogy úgy fejeződik be, hogy a fiatal nő levágja szerelme péniszét. (Hasonló módon ér véget Marco Ferreri Az utolsó asszony című filmje, abban Gérard Depardieu egy elektromos késsel a saját péniszét vágja le: a leghíresebb kasztrálós filmekről készült összeállításunkat itt olvashatja)

5. A test ördöge (1986)

Maruschka DetmersForrás: STUDIO HARCOURT PARIS/Studio Harcourt Paris

A híres francia film újrafeldolgozásáról van szó, az olasz Marco Bellocchio rendezésében. Nagyon ismert, de mai szemmel közepes film lett belőle, amelynek legnagyobb, bár igencsak kétes érdekessége, hogy Maruschka Detmers francia sztárszínésznő szájjal kielégít egy férfit.  A filmtörténelemben elsővonalbeli színésznő ugyanis ilyen jelenetben korábban sohasem szerepelt.

Bár szerkesztőségünk nem javasolja pornóoldalak látogatását, de akit nagyon érdekel a szóban forgó jelenet, az itt megnézheti.

6. Jézus élete (1997)

A Cannes-ban sokszor sikerrel szereplő belga rendező, Bruno Dumont filmje. Gyakorlatilag minden látható az egyébként komor hangulatú, lassú, nyomasztó művészfilmben, ami egy pornófilmben is. A rendező állítása szerint a közösülés extrém és sokkoló közelképeivel a szex állatias jellegét kívánta hangsúlyozni az egyre mélyebbre süllyedő munkanélküli epilepsziás fiatal férfi történetében, aki csoportos erőszakot követ egy mazsoretten, később pedig a halálig rugdossa a volt barátnőjét felkaroló észak-afrikai férfit.

Jézus életeForrás: AFP

7. Idióták (1998)

Lars Van Trier, a nagy dán rendező filmje egy sajátos kommunáról. A Dogma nevű filmirányzat és filmes csoport megalakítója, vezetője az európai filmművészet egyik legkedveltebb rendezője volt, egészen addig, amíg 2011-ben a Melankólia című filmjének cannes-i sajtótájékoztatóján a jelenlévő újságírókat provokálva Hitlerről beszélt elismerően. Később bocsánatot kért az ostoba viccelődésért, és tulajdonképpen vissza is fogadta a filmes világ: az ugyancsak pornográf A nimfomániás című filmjének a velencei fesztiválon, az erőszakos A ház, amit Jack épített címűnek pedig a cannes-i mustra adott otthont.

8. Pola X (1999)

A kevés filmet rendező, egyes vélemények szerint pszichés gondokkal küzdő, de jelentős filmművész, a cinéma du look francia filmművészeti hullámhoz sorolt Leos Carax (eredeti nevén: Alex Christophe Dupont) nehezen követhető filmje.

Catherine Deneuve mellett Gérard Depardieu azóta tragikusan meghalt fia a főszereplő. Utóbbi látható meztelenül egy pornográf jelenetben, egy bolgár modellel.

Pola XForrás: AFP

9. Románc (1999)

Catherine Breillat francia rendezőnő nagy botrányt kavart filmje. Egy fiatal tanítónő szadomazo kalandjai az ezredforduló Párizsában. Caroline Ducey színésznő éveken át hajtogatta, hogy Rocco Siffredi pornószínésszel nem szexelt a filmben, hanem volt egy testdublőre.

Siffredi szerint ez nem igaz és bizony valóban szexeltek a kamerák előtt (az, hogy a jelenetben a színésznő megérinti a pornósztár hímtagját egészen biztosan valós, ahogy az sem kimondottan megjátszott, ahogy egy korábbi jelenetben a szájába veszi Sagamore Stévenin péniszét). Mindenesetre, Ducey jól induló karrierje megtört, sohasem kapott később jelentős szerepet.

Románc (Caroline Ducey és Rocco Siffredi)Forrás: AFP

10. Sade (1999)

Benoit Jacquot francia film- és operarendező sikeres, de kicsit közhelyes filmjében az egyik legnagyobb francia színész, Daniel Auteuil szerepel egy pornográf jelenetben Isild Le Besco színésznővel. Utóbbi azt állította, nem az ő vaginája látszik közelről a jelenetben.

Hamarosan a 2000 után készült, művészileg jelentősnek tartott, és emellett pornográf jeleneteket tartalmazó filmekkel folytatjuk összeállításunkat.