Seprűnyélen a moziba: ők a filmvászon leghíresebb boszorkái

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Nem csak a vasorrú bába létezik: egy boszorkány lehet víz alatti, diáklányos, szépséges, jóságos, vagy akár szexi is. A mozivásznon mindenféle alakváltozatban előfordulnak, mutatjuk is a leghíresebb mozis boszorkányokat.
Vágólapra másolva!

A Disney-filmek banyáitól kezdve Hermionén és a szuperhősökön át, egészen az Óz, a csodák csodája kétféle boszijának történetéig sokféle verzióját láthattuk a témának a moziban. A frissen mozikba kerülő Wicked kapcsán gyűjtöttük össze a leghíresebb boszorkányokat.

Wicked, Wicked boszorkányok
A leghíresebb mozis boszorkányok: a Wicked boszorkái tarolnak a nézőknél (Fotó: Northfoto)

A leghíresebb mozis boszorkányok

A kis hableány (1989, 2023)

Legnagyobb számban a Disney stúdiónak köszönhetünk mozis boszorkányokat, hisz a rajzfilmjeik gyakran építettek a népmesék figuráira, köztük a gonosz banyákra is. Ezekből a rajzfilmekből pedig aztán gyakran születtek élőszereplős változatok is, miként A kis hableány és a víziboszi Ursula esete is mutatja.

 

Harry Potter-filmek (2001-2011)

Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola a teljes neve annak a legendás intézménynek, ahova Harry Potter, Hermione és Ron járnak a varázslási képességeik fejlesztése céljából. Az itt tanító tanárnők mind boszorkányok, és hivatalosan az lesz itt az itt végző lányokból is.

A Harry Potter főszereplői
A Harry Potter főszereplői: Emma Watson, Daniel Radcliffe, Rupert Grint (Fotó: Instagram.com)

Hófehér és a vadász (2012)

A már említett népmeséket persze nem csak a Disney-filmek dolgozták fel, de születtek belőlük másféle, akár sötétebb moziverziók is. Hófehérke jól ismert történetét fantasy környezetbe helyezte ez a film, a cselekményét akciófilmesre vette, a gonosz mostohából pedig boszorkány-királynét csinált a tökéletes arcvonásokkal rendelkező, egykori szupermodell Charlize Theron alakításában.

 

WandaVízió és Marvel-filmek (2015- )

A boszorkányokra tekinthetünk úgy is, mint népi hiedelemvilág gonosz szuperhőseire, akik a levegőben repkednek, emberfeletti képességekkel bírnak, és mindig rosszban sántikálnak. Nem meglepő tehát, hogy a képregényvilág szuperhősei között is felbukkannak boszik, az eddigi sikerfilmekben leginkább Wanda Maximoff, azaz a Skarlát Boszorkány – aki olyan népszerű figura lett Elizabeth Olsen megformálásában, hogy saját sorozatot is kapott.
 

Sóhajok - Suspiria (2018)

Az olasz horrorfilm kultikus rendezője, Dario Argento a hetvenes években alkotta meg a Suspiria eredetijét, amiből a kortárs mozi egyik legstílusosabb alkotója, Luca Guadagnino készített saját feldolgozást Dakota Johnson főszereplésével. A történet mindkét változatban egy fiatal táncosnőről szól, aki külföldön új társulathoz csatlakozik, de igazából egy boszorkányszektában találja magát.

 

Boszorkányok (1990, 2020)

Az angol meseíró, Roald Dahl képzeletének teremtményei közül jó néhányan költöztek már át nagy sikerrel a mozivászonra (Wonka, A barátságos óriás, A fantasztikus Róka úr), sőt a Boszorkányokból sem egy változat van már: először 1990-ben filmesítették meg. A nagymamájához költöző, ott veszedelmes banyák gyűlésébe csöppenő kisfiú történetének friss változatában olyan hollywoodi sztárok vállalták be a bosziságot, mint Anne Hathaway vagy Octavia Spencer.

 

Wicked és Óz, a csodák csodája (2024, 1939)

A december 6-án került a mozikba a Wicked, ami igazából egy előzménytörténet: az Óz, a csodák csodája jól ismert meséjének két mellékszereplője, a Jó Boszorkány és a Gonosz Boszorkány kapja meg benne az ifjúkori sztoriját. A régi filmben egyértelmű köztük a leosztás, a színpadi sikermusicalből készült új verzió ellenben erősen árnyalja a figuráikat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!