Matthew McConaughey-t mindenki imádja, de ezeket kevesen tudják róla

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Ausztráliában lapátolt trágyát, elcsúfította magát az első filmszerepéért, brazil zenét játszott a feleségének a szülőszobában, és nemrég tudta meg, hogy a legjobb haverja valószínűleg a féltestvére. Ezekről, és sok más érdekességről olvashat cikkünkben Matthew McConaughey kapcsán.
Vágólapra másolva!

Hollywood szívtiprója mérföldkőhöz érkezett novemberben, ennek kapcsán pedig öszeszedtünk Matthew McConaughey életéől 10 érdekes tényt. 

Matthew McConaughey
Matthew McConaughey élete nem hétköznapi (Fotó: AFP)

Matthew McConaughey érdekességek

Háromszor házasodtak össze a szülei

1969. november 4-én a Texas állambeli Uvalde kisvárosban született Matthew David McConaughey néven. Az ősei nagyrészt írek, de skót, angol, német, sőt svéd vér is folyik az ereiben. A tanárnő édesanyja és az olajipari vállalkozó édesapja háromszor házasodtak össze, amihez persze az is kellett, hogy közben kétszer elváljanak egymástól.

 

Ausztráliában lapátolt trágyát

A fivéreivel ellentétben ő nem akart a családi cégben dolgozni, és a középiskola után egy évet Ausztráliában töltött cserediákként. Eközben a legváltozatosabb munkákból tartotta el magát: mosogatott és baromfitrágyát lapátolt, de dolgozott jogi asszisztensként és bankpénztárosként is.

Matthew McConaughey
Hosszú út vezetett Matthew McConaughey-nak az Oscarig

Ügyvéd akart lenni

Az egyetemi tanulmányait jogi területen végezte, és a célja az volt, hogy büntetőjogi ügyvéddé váljon. Az utolsó vizsgái előtt gondolta meg magát, és inkább átiratkozott filmszakra. Ügyvéd viszont így is lehetett belőle, legalábbis a filmvásznon, hiszen Az igazság árában és a Ha ölni kell esetében is ilyen foglalkozású karaktert játszott.
 

Elcsúfította magát az első filmszerepéért

Az 1990-es évek elején indult a színészi karrierje, az első fizetős kamerák előtti munkáját egy sörreklámban kapta. Az első mozifilmes szerepe rögtön meghozta számára az áttörést is, pedig Richard Linklater rendező először nem akarta beválogatni őt a később generációs kultfilmmé vált Tökéletlen időkbe, mondván túl jóképű. Erre McConaughey hülye frizurát vágatott és bajuszt növesztett, megkapta a szerepet, az egyik filmbeli, improvizált dumája („Alright, alright, alright”) pedig azóta is a védjegye.

 

Izmok nélkül nyert Oscart

A színészi pályája csúcsát a Mielőtt meghaltam hozta el, amiért elnyerte a Legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. Az AIDS-beteggé váló macsó cowboy szerepének kedvéért több mint 20 kilót fogyott, és teljesen lemondott a korábban védjegyének számító, híresen kidolgozott izmairól.

Matthew McConaughey
Nemcsak színész, de üzletember, zenész és író is (Fotó: AFP)

Brazil zenét játszott a szülőszobában

2006-ban ismerkedett meg a modellből divattervezővé lett brazil Camila Alvesszel, aki azóta is a párja, 2012 óta pedig a felesége is. Az első gyerekük 2008-ban született meg (azóta még kettő gyerkőc követte), és a jeles alkalomból nyolc órán keresztül játszott brazil zenét a szülőszobában a brazil a feleségének, hogy ezzel segítse a vajúdásban.

 

Szereti a körforgást, de nem az ajtókban

Mielőtt még belevágott volna a családi életbe, volt egy különös szokása: minden este másik ágyban aludt. Ezt úgy érte el, hogy a házában három különböző hálószoba szolgálta a kényelmét, és ő minden este másikba vándorolt át lefeküdni. Máshol viszont egyáltalán nem szereti a körforgást: az egyetlen fóbiája a forgóajtókhoz kapcsolódik.

 

Minden napját rögzíti

Élete nagy részében minden egyes napjáról készített feljegyzést. A naplói pedig nagy segítséget jelentettek akkor, amikor megírta az önéletrajzát: a kötet magyarul is többször megjelent 2020 óta Zöldlámpa címmel.

 

Nemrég tudta meg, hogy a legjobb haverja valószínűleg a féltestvére

Ez a legjobb haver pedig ráadásul egy hollywoodi sztár, akivel A törvény nevében (True Detective) sorozatban emlékezetes párost is alkottak, azaz Woody Harrelson. 2023-ban árulta el McConaughey egy interjúban, hogy az édesanyja bevallotta: nagyon közelről ismerte Harrelson apját, ráadásul épp az ő születése előtti időkben. Hogy a történet még szebb legyen: Harrelson apjának foglalkozása bérgyilkos volt, és börtönben halt meg.

 

Tűzvész vár rá

A mozivásznon már 2019 óta nem láthattuk Matthew McConaughey-t, az Úriemberekben játszott főszerepe óta csak szinkronmunkákat vállalt. Két új filmje viszont már leforgott, és bemutatóra vár: a The Lost Bus egy kaliforniai tűzvész igaz történetét meséli el, a The Rivals of Amziah Kingben pedig Kurt Russellel küzd meg nevelőszülőként. De a hírek szerint a Kevin Costner távozása után véget érő Yellowstone utódsorozatának is ő fogja játszani a főszerepét.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!