Továbbra is a Hogyan tudnék élni nélküled? vezeti a magyar mozis toplistát

Fotó: Intercom
Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Öt hét elteltével is a Demjén-musical vezeti a magyar mozis toplistát. A Hogyan tudnék élni nélküled? már átlépte a 400 ezres nézőszámot, csak ezen a héten közel 70 ezren látták.
Vágólapra másolva!

Nagy sikerrel mutatkozott be 2024. december 12-én a Hogyan tudnék élni nélküled?, amely a premier óta eltelt hetekben folyamatosan fenntartotta a nézői érdeklődést, csak az 5. héten (január 9. és 15. között) 68 409-en látták – derül ki a Filmforgalmazók Egyesülete friss adatsorából, amely szerint a Demjén Ferenc slágereire épülő magyar musicalre eddig összesen 440 200 jegyet adtak el a hazai filmszínházakban.

Hogyan tudnék élni nélküled? (Törőcsik Franciska és Ember Márk)
Fotó: Intercom

A legutóbbi hét második legnézettebb mozifilmje a szintén magyar Futni mentem lett 67 831 látogatóval, míg a harmadik (az előző hetekhez változatlanul) a karácsonyra időzített Sonic, a sündisznó 3. 25 241 eladott jeggyel.

A friss bemutatók közül két alkotás került be a magyar mozis top10-be a január 9. és 15. közötti időszakban: a Gengszterzsaruk: Pantera 20 618 nézővel a 4., a Családi terápia című francia film 12 558 látogatóval a 6. lett.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!