Az Így jártam anyátokkal, a Lepattintva és a Direkt terápia sztárja, Jason Segel 45 éves lett, mi pedig összegyűjtöttünk róla egy nagy adag érdekességet.
Kelet-Európához is kötik a gyökerei
1980. január 18-án Los Angelesben egy háztartásbeli anya és egy ügyvéd apa gyermekeként született. Az egyik ágon angolok, skótok, írek és franciák az ősei, a másik oldalról a mai Oroszországból, Lengyelországból és Ausztriából kivándorolt zsidók. Őt magát zsidó hit szerint nevelték, tartottak neki például saját barmicvót.
Zsákolóbajnok volt
A 193 centis magasságát a kosárlabdapályán is kamatoztatta, a középiskolai csapatukkal állami bajnokságot nyertek, későbbi NBA játékossal is játszott együtt. A specialitása a zsákolás volt, nem véletlenül kapta a Dr. Dunk becenevet.
Egy bukott produkciónak köszönheti a befutását
Az első komolyabb szerepét a Különcök és stréberek című tinisorozatban kapta, ami mindössze egyetlen évadot élt meg. Utólag viszont igazi kultusza alakult ki, köszönhetően annak, hogy számos híres komikus és színész ebben kezdte a pályáját (Segelen kívül például James Franco vagy Seth Rogen is), a készítő Judd Apatow azóta a hollywoodi vígjátékok egyik legfontosabb alkotója lett – és hogy ők mindannyian azóta is jó barátságban maradtak, és nagyon gyakran készítenek közösen filmeket.
A kellemetlen szokása miatt még a sikersorozatát is átírták
A karrierje legnagyobb sikerét és a világhírnevet az Így jártam anyátokkal sorozat hozta el, amiben 2005 és 2014 között szerepelt. Noha a szériában végig szerelmespárt játszottak Alyson Hannigannel, nagyon nem lehetett csókot látni közöttük. Ennek oka Jason Segel dohányzása: olyan kellemetlennek találta a leheletét Hannigan, hogy a kérésére a lehető legkevesebb ilyen jelenetre szorítkoztak a forgatókönyvekben.
Csak részegen tudta átvészelni a meztelen jelenetét
A mozivásznon a Lepattintva hozta el az egyik legemlékezetesebb alakítását, amihez hozzátartozott egy teljesen meztelen jelenet is. Segel ráadásul a film forgatókönyvírója is volt, így tényleg csak saját magát okolhatta, amikor a felvétel előtt jó néhány italt be kellett vernie, hogy neki merjen állni a jelenetnek.
Zenészként is aktív
A filmjeiben nem csak színészként és alkalmanként forgatókönyvíróként, de zenészként is többször közreműködött. A Különcök és stréberek, a Lepattintva, a Spancserek, a Felhangolva és az Így jártam anyátokkal esetében is komponált külön dalt a produkcióhoz, amit persze legtöbbször maga is adott elő.
Rajong a bábukért
De nem akármilyen bábukért, hanem az olyan kesztyűbábokért, amik a tévében is szerepelnek. Gyerekkora óta imádja a Muppet Show-t, ezért aztán annál nagyobb örömmel vállalta el annak figuráiról és a közreműködésével készülő mozifilm megírását és főszerepét.
A könyveivel is sikeres
Még az egyetemi évei alatt talált ki egy olyan történetet, amihez már sikeres hollywoodi sztárként visszatért, és a társíró Kirsten Miller segítségével ifjúsági regényt kanyarítottak belőle 2014-ben. A Nightmares! című kötet pedig olyan sikeresnek bizonyult, hogy azóta további kötetek követték a szerzőpárostól.
Gyilkos pároshoz csatlakozik
Az elmúlt években leginkább a Direkt terápia című sorozatról szólt az élete, amiben Harrison Ford oldalán brillírozott, és amiért Emmy- és Golden Globe-jelöléseket is begyűjtött. Már az utómunka fázisánál tart a The Trip című mozifilmje, ami egy norvég fekete komédia (Az utazás) amerikai feldolgozása, és amiben egy olyan párhoz csatlakozik a vadonban, akik ki akarják nyírni egymást.