Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA ’80-as évek végétől valósággal elárasztották Hollywoodot a feketék kirekesztését és a gettók hétköznapjait bemutató alkotások. Ezen korszak egyik ikonja, Spike Lee több alkalommal is hozzányúlt ehhez a témához, de rajta kívül még rengeteg más rendező is kipróbálta magát a „hood-movie” világban. Így tettek a Wayans fivérek (Shawn Wayans, Marlon Wayans, Keenen Ivory Wayans) is, akik 1996-ban legyártották a Ne légy barom – pontosabban a Ne légy barom, míg iszod a dzsúszod a gettóban című szatírát – amely tökéletesen reflektár a korszak minden nagy sikerű gettódrámájára. A Wayans fivérek, mint forgatókönyvírók és szereplők is hatalmasat alkottak, erről pedig mi más tehetne nagyobb tanúbizonyságot, mint hogy a rendező, Paris Barcalay paródiafilmje máig emlékezetes jeleneteit még a TikTok-generáció is kívülről fújja.

Ne légy barom jubileum: Már 29 éve darálják el nekünk, hogy mi a pálya a gettóban
A mostani harmincas korosztály annak idején az HBO-n találkozhatott először a mozival, illetve videotékákban, már ahol fellelhető volt ez a szatíra-kincs. Ráadásul a magyar szinkron is kiválóra sikeredett a Ne légy barom esetében, így magyarul pont akkora „baromságok” hangzottak el a filmben, mint az eredeti nyelven. A gettólakókat olyan legendás színészek szólaltatták meg, mint Kerekes József, Stohl András, Khálid Artúr, vagy épp Fodor Zsóka, aki a kedvünkért megpróbált visszaemlékezni a füvező nagymama szerepére, de mivel akkoriban épp a szinkronszínészet volt a főállása, amelyből fakadóan rengeteg szinkronszerepet kapott, nem igazán jutott eszébe a balhés nagyi karaktere. Ami azért is furcsa, mert a film különböző jelenetei azóta is hódítanak a világhálón.
Ne légy barom? Nem is emlékszem rá. Én olyan sokat szinkronizáltam a karrierem során, több száz filmhez adtam a hangomat. 15 stúdióban is megfordultam, volt időszak, amikor majdnem 3 éven át csak szinkronból éltem. Ahogy megkaptam Magdi anyus szerepét, felhívtam mindegyik stúdiót, hogy többet nem megyek. Nagyon sajnálom, hogy nem emlékszem rá, pedig a történet alapján viccesnek tűnik a nagyi szerepe.
– mondta a filmmel kapcsolatban Fodor Zsóka.

A Ne légy barom egyébként három, a vígjátékot megelőző drámát dolgoz fel, pontosabban dolgoz át úgy, hogy az alaptörténet egyáltalán nem látja kárát az egésznek. A Szomszéd fiúk (The Boys Next Door), a Veszély S elemek (Menace II Society) és a hazánkban be sem mutatott Against the Tide című mozik szolgáltatták az alapötletet a két forgatókönyvíró pedig olyan művet rittyentett belőlük, amely messze túlmutatott az elődök sikerén. Az Ne légy barom eredeti címe egyébként Don't Be a Menace to South Central While Drinking Your Juice in the Hood, amely épp az eredeti filmek címére kíván utalni. Emellett természetesen a film telis-tele van olyan filmes és afro-amerika kultúrára utaló jelenetekkel, amelyek csak még tovább erősítik a rekeszizmokat.