Összerogyott és a két szék közé esett az új Amerika Kapitány

Vágólapra másolva!
Nagy fába vágta a fejszéjét a Marvel. Amellett, hogy méltóképpen kívánta folytatni egyik legnépszerűbb hősének hagyatékát, valahogy meg kellett ágyaznia a következő sztoriszálnak. Az Amerika Kapitány: Szép új világ ezekkel a feladatokkal nézett elébe legújabb kalandjának, hogy aztán két szék közé essen. Kritikánk a filmről.
Vágólapra másolva!

Kétségkívül a képregény-történelem egyik legnépszerűbb hőseként tekinthetünk Amerika Kapitányra. Az eddig Chris Evans által, nem kevesebb mint tizenegy filmben alakított karaktertől még 2019-ben kellett elköszönnie a rajongóknak, de mindenki tudta, hogy ez a búcsú nem örökre szól. A kapitányi rangot, a vele járó nem kevés felelősséggel és persze a díszes pajzzsal együtt a Sólyomként megismert, szeretett hazájának még nem is olyan régen beszólogató Anthony Mackie jóvoltából megtestesített Sam Wilson vette át, a Szép új világ alcímre keresztelt projekt pedig a színész első saját mozija volt ebben az új szerepkörben, ami nem túl hálás, hiszen szinte senki sem hisz benne, a legkevésbé talán a nézők.

Harrison Ford fait ses débuts dans l'univers Marvel. Amerika Kapitány
Nemzetközi konfliktus igyekeznek megelőzni az Amerika Kapitány 4. felvonásának hősei
(Fotó: JLPPA / Bestimage / JLPPA)

Új kapitány, új feladatok

A Marvel rajongói számára nem lesz ez újdonság, de az érdeklődő laikusoknak azért jó tanácsként elmondjuk, hogy az Amerika Kapitány negyedik felvonása előtt érdemes megnézni, vagy esetleg újra megtekinteni bizonyos, korábbi filmeket és sorozatokat. A történet ugyanis amellett, hogy lazán kapcsolódik a tetralógia korábbi részeihez, valamint A Sólyom és a Tél Katonája című szériához, leginkább a Marvel filmuniverzumának kezdeti fázisához nyúlik vissza, és a 2008-as, Edward Norton neve által fémjelzett A hihetetlen Hulk sztoriját szövi tovább, de a mozi fő konfliktusa a pár évvel ezelőtt megjelent Örökkévalókból eredeztethető. A cselekmény ugyanis az X-Men-filmekből már jól ismert adamantium nevű (fiktív) fém megszerzése körül forog, amit mindenki magáénak akar, legfőképp Amerika, azonban azt senki sem akarja, hogy újabb világháborúba torkolljon a konfliktus. A feszült helyzetet tovább fokozza egy közel két évtized után visszatérő karakter, aki a háttérből mozgatja a szálakat, valamint még egy „Kígyók” névre keresztelt bűnszervezet is igyekszik keresztbe tenni hőseinknek.

Harrison Ford fait ses débuts dans l'univers Marvel
A pajzsnak nem csak fizikai értelemben van nagy súlya
(Fotó: JLPPA / Bestimage)

Hogy szolgálnak hőseink?

Ebben a pattanásig feszített szituációban találják magukat az ügyeletes jófiúk, élükön az újdonsült Amerika Kapitánnyal, illetve a 82 évesen is elképesztő kondícióban lévő Harrison Ford által megformált Thaddeus Ross-szal, az Egyesült Államok elnökével. A felsorolási (és egyben fontossági) sorrendet igazából meg is cserélhetnénk, mivel már a mozi kezdeti szakaszában is az a néző érzése, hogy sokkal inkább néz egy Vörös Hulk-filmet, mintsem a pajzsos igazságosztó legújabb kalandját. Ez annak köszönhető, hogy Anthony Mackie bármennyire is próbálja laza játékával menővé tenni magát, karaktere összerogy a ráhelyezett súly alatt, és a róla elnevezett filmben igazából csak a fejét kapkodva halad a cselekmény egyébként soha nem lassító sodrásával. Úgy hat, mintha Amerika Kapitány is csak egy jelentéktelen mellékszereplő lenne a róla szóló hőskölteményben. Harrison Fordnak így nem is volt igazi kihívója, könnyedén ellopta a show-t, pedig ő sem erőltette meg magát igazán, sőt, karaktere inkább hajaz egy duzzogó hatévesre, mintsem az egyik világhatalom vezetőjére.

Harrison Ford fait ses débuts dans l'univers Marvel
Anthony Mackie minden tőle telhetőt megpróbált
(Fotó: JLPPA / Bestimage)

Ha továbbtekintünk a főszereplőkön, a mellékkarakterek terén sem rózsásabb a helyzet. Kezdve a Kapitány társával, az új Sólyomként szolgálatot teljesítő Joaquinnal (Danny Ramirez), akivel bár megvan az összhangja főhősünknek, közel sem tudunk kötődni úgy hozzájuk, mint elődjeikhez. Az ellenlábasok terén nincs sok újdonság, a Marveltől teljesen szokatlan módon az előzetesekben már szinte minden leplet lerántottak róluk, így nincs ránk nagy hatással sem Samuel Sterns (Tim Blake Nelson) árnyékban megbúvó ármánykodása, sem a Breaking Bad és a Better Call Saul című díjnyertes sorozatokból ismert Giancarlo Esposito karaktere, pedig utóbbiban volt némi potenciál. Talán a későbbiekben még látjuk őt. A szereplők, valamint a sztori súlytalansága azért különösen fájó, mert összesen nyolc ember dolgozott a szkripten és a szövegkönyvön. Bár a Marvel esetében nem ritka, hogy ennyien dugják össze a fejüket egy projekt miatt, hogy aztán óriási bukás legyen a moziból, elég csak a tavalyi Madame Webre gondolni. Ez a veszély pedig a szóban forgó alkotásunkat is fenyegeti.

Harrison Ford fait ses débuts dans l'univers Marvel
Giancarlo Esposito volt a látványos akciók egyik fő felelőse
(Fotó: JLPPA / Bestimage)

Amerika Kapitány: Szép (új) látvány

Egy dolgot viszont nem lehet elvenni a produkciótól, az pedig a látvány. Az az energia, amit nem fektettek bele eléggé a sztoriba vagy a szövegkönyvbe, minden bizonnyal az akciójelenetek koreográfiájába áramlott. Kapitányunk már nemcsak pajzsát tudja dobálni, hanem szárnyait és harcihacukája többi elemét is kreatívan tudja használni. Ez pedig jól jön, ha egy többméteres, vörösen izzó szörnnyel kell harcba szállnia, amiről szintén csak azt tudjuk mondani, hogy nem nézett ki rosszul. Ráadásul a számítógép által animált „Harrison Hulk” mozgása és harci stílusa láttán a képregények kedvelői elégedetten fognak csettinteni.

Harrison Ford fait ses débuts dans l'univers Marvel
A szép új világ akkor jön ránk, ha inkább kihagyjuk ezt a filmet
(Fotó: JLPPA / Bestimage)

Végszó

Ha az a kérdés, megéri-e jegyet váltani az Amerika Kapitány: Szép új világ vetítésére, a válasz az, hogy minden az előzetes elvárásokon múlik. Akik csak egy könnyed popcornmozira vágyik, ami nem nélkülöz néhány szuperhőst, és nem kevés akcióval is meg van fűszerezve, nyugodt szívvel látogasson el a legközelebbi moziba. A címszereplő legnagyobb fanatikusai viszont jól gondolják meg, biztosan akarják-e nagy vásznon látni, mi lett a szeretett franchise-ukból, hiszen a stúdió következő nagy projektje, a jövőre megjelenő Avengers: Doomsday megértéséhez nem lesz szükséges két órát az új Kapitány érdektelenségbe és néhol már unalomba fulladó kalandjára áldozni az életünkből.

10/4

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!