Emma Stone és Ryan Gosling: kiderült, miért nem jött össze soha Hollywood dinamitduója!

Vágólapra másolva!
A kétszeres Oscar-díjas színésznő és a világ legjóképűbb Ken babája 14 éve ismerik egymás, és három sikerfilm után sok rajongó jogosan teszi fel a kérdést: hogy nem jöttek még össze? Emma Stone és Ryan Gosling titka évek után derült ki.
Vágólapra másolva!

Kevés olyan szerethető filmes párost látott a mozitörténelem, mit a két világsztár dinamitduóját. Emma Stone és Ryan Gosling az Örült, dilis szerelem forgatásán ismerték meg egymást. A nagysikerű romantikus vígjáték után már megkezdődtek a találgatások, hogy a két filmsztár vajon az életben is annyira pezseg, mint a vásznon, főleg hogy a sikerfilm után máris nekiláttak a Gengszterosztag című kosztümös krimit forgatni, amiben Stone igazi végzet asszonyaként kerül közel Gosling figurájához. A két világsztár esetében sokszor suttogtak titkos románcról, de ezen ők csak jót nevettek, ugyanis kapcsolatuk titka ennél sokkal szebb. 

Emma Stone és Ryan Gosling, RyanGoslingEmmaStone, Kaliforniai álom, La La Land
Emma Stone és Ryan Gosling párosa feledhetetlen volt a Kalifornia álomban (Fotó: Northfoto / Entertainment Pictures)

Emma Stone és Ryan Gosling kapcsolata

A kétszeres Oscar-díjas színésznő mind emberileg, mind szakmailag rengeteget köszönhet a jóképű 44 éves színésznek. A fent említett sikerfilm mellett a 2016-os Kaliforniai álom mindkettőjük életében hatalmas fordulópontot jelentett. A 6 Oscar-díj és a több mint fél milliárd dolláros bevétel mellett mindketten szupersztár státuszba emelkedtek: filmenként legalább 8-10 millió dollárt kérhettek már el, nem beszélve arról, hogy Emma ezért kapta az első Oscar-díját. A bájos musical főszereplőiként természetesen újra felröppentek a pletykák, hogy annyira életszerű a vásznon látható kémia a két sztár között, hogy lehetetlen, hogy legalább egy kicsit ne zúgtak volna egymásba. A pletykákon mindketten jót nevetnek, mert hiába esett ki a szeme Gosling kockáira az Örült, dilis,  szerelem "Téged photoshoppoltak" jelenetében, és csókolta átéléssel a City of stars című dal alatt a sikermusicalben, Stone "csupán" egyik legjobb barátjának tartja Goslingot.

Ryan Gosling, Emma Stone, RyanGoslingEmmaStone, Őrült, dilis, szerelem., Crazy, Stupid, Love.
Újra együtt dolgoznak az Örült, dilis, szerelem csapatával (Fotó: Photo12 via AFP/Ben Glass)

El sem tudom képzelni, milyen lenne az életem Ryan nélkül. Ő olyan különleges. Érzelmessé tesz. Annyira tehetséges, nagyszerű ember, imádok vele dolgozni, mert annyira együttműködő és izgatott a forgatási folyamat miatt. Megtanított arra, hogy legyek igazán nagylelkű 

- dícsérte a barátját Stone a Kalifornia álom sajtókörútján.

Újabb kalandra készül Emma Stone és Ryan Gosling? 

A két színész a barátságuk mellett példás házas életet élnek, természetesen a saját társaikkal. Stone 5 éve házasodott össze Dave McCaary-vel, akivel egy közös gyermekük van. Gosling nagyon óvja a magánéletét, de azt tudni hogy már 2011 óta van együtt kedvesével, Eva Mendes színésznővel, akitől két kislánya született már. Emma és Ryan hamarosan úgy tűnik, újra együtt forgatnak, ugyanis az Örült, dilis, szerelem két rendezője, Glenn Ficarra és John Requa a Sony égiszes alatt megkezdte az előkészületeit a Misadventure című romantikus vígjátéknak Gosling és Stone mellett az 2011-es romantikus fil két másik sztárja, Steve Carrell és a legutóbb Pedro Almodóvarral forgató Oscar-díjas Julianne Moore is visszatér a készülő filmben. 

Az Örült, dilis, szerelem a Netflixen érhető el. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!