Megérkezett az év egyik legjobban várt kalandfilmjének az előzetese. A Jurassic-franchise legújabb etapjának trailere, a Jurassic World: Újjászületés egy nap alatt több, mint 11 millió nézőt érdekelt. A nyáron mozikba kerülő folytatás már sorozatban a hetedik része lesz az 1993 óta futó szériának, amely 2001-ig Jurassic Park néven, majd 2015-től Jurassic World-ként ültette le a dinós filmek szerelmeseit. Az első két film Jeff Goldblum főszereplésével készült, míg a harmadikban Sam Neill feszített. A Jurassic World trilógiában Chris Pratt és Bryce Dallas Howard voltak a húzónevek, de az utolsó részben feltűnt Neill, Goldblum és az Oscar-díjas Laura Dern is, aki az első és harmadik filmben szerepelt. A Jurassic World: Újjászületés teljesen új szereplőgárdával vág neki egy újabb izgalmas kalandnak Scarlett Johansson, a kétszeres Oscar-díjas Mahershala Ali és a Bridgerton vikomtjaként ismert Jonathan Bailey-vel.
A frissen megjelent és akciódús ízelítő legnagyobb meglepetése, hogy a ’90-es években készült filmek eredeti helyszínén folytatódik tovább a dinoszauruszok története. Zora Bennett (Scarlett Johansson) egy olyan csapatot vezet, akik dinoszauruszok DNS-ének helyreállítására specializálódtak, felfedezéseik orvosi áttörésekhez vezethetnek. Az előzetesből kiderül, hogy ez a kutatóbázis számos olyan dinoszaurusznak ad otthont, amelyeket túl veszélyesnek ítéltek a park számára, ez pedig ismét egy igencsak heves ember-dinó csatározáshoz vezet.
A Marvel-Univerzumból frissen igazolt gigasztár, Scarlett Johansson a Wickedben énekelgető Jonathan Bailey-vel, valamint Mahershala Ali-val az oldalán igyekszik felvenni a kesztyűt az újrateremtett veszélyes őslényekkel a Jurassic Parkban, ahol a legveszélyesebb dinoszauruszok legveszélyesebbjeit hagyták hátra. A mozit egyébként Gareth Edward rendezte, akinek a nevéhez a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet köthető, a forgatókönyvet pedig David Koepp írta, aki a nagyszerű Hetedik érzéket jegyzi író-rendezőként. A Jurassic Park: Újjászületés július 3-án érkezik a magyar mozikba.