15 éves a filmtörténelem egyik legcsavarosabb lezárása

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az alulértékelt thrillerek koronázatlan királya már jó ideje kiált a soha meg nem kapott Oscarjáért. Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio filmje, a Viharsziget 15 éve jelent meg, cikkünkben pedig összegyűjtöttünk pár érdekes tényt a moziról.
Vágólapra másolva!

A tökéletes trükk, Psycho, Harcosok klubja vagy a Hatodik érzék. Csak néhány példa a máig emlegetett filmtörténelmi finálék közül, és erre a listára nyugodt szívvel véshetjük fel még Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio negyedik közös alkotását, a Viharsziget című thrillert. A Dennis Lehane 2003-as, azonos címet viselő regénye alapján készült film műfajának egyik legkiemelkedőbb képviselője, hiszen első pillanatától az utolsóig szorosan megragadja a néző figyelmét a már-már fojtogató légkörével, hogy aztán kíméletlenül szétcincálja a lelkünket, de mi mégis rögtön repetázni akarunk belőle. Mindehhez olyan képi világ és színészi munka társul, melyekről csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni. Az alulértékelt közkinccsé váló műremek megjelenésének 15. évfordulója alkalmából listába szedtünk néhány érdekességet és kulisszatitkot, melyeket talán még a legnagyobb rajongói sem tudtak a moziról.

2010 - Shutter Island - Movie Set. Viharsziget
A Viharsziget szereposztása díjnyertes színészeket vonultat fel
(Fotó: Paramount Pictures / Entertainment Pictures/© 2010 by Paramount Pictures)

A Viharsziget kulisszatitkai:

Megkevert betűk

A film eredeti, angol nyelvű címe Shutter Island, mely a „truth and lies”, azaz „igazság és hazugságok” kifejezések anagrammája.

Rajongói levél

Az egyik legfontosabb mellékszerepet betöltő Mark Ruffalo úgy kapta meg a munkát Martin Scorsesétől, hogy rajongói levelet írt a legendás rendezőnek, melyben a színész kifejtette, mennyire csodálja a direktor munkáját. A Hulkot több képregény-adaptációban is megtestesítő Ruffalo ezzel a lépéssel Marveles kollégái elől happolta el a szerepet, ugyanis vele együttesen Robert Downey Jr. (Vasember) és Josh Brolin (Thanos) is versenyben volt a szerepért.

2010 - Shutter Island - Movie Set
A film hangulata és története magával rántja és nem engedi a nézőt
(Fotó: Paramount Pictures / Entertainment Pictures/© 2010 by Paramount Pictures)

Neves direktorok álltak érte sorba

A mozit nem is Scorsese jegyezte volna. Kezdetekben a stúdió a Hetediket és a Harcosok klubját is rendező David Finchert nézte ki, de szóba került A tengeralattjáró és a Trója direktora, Wolfgang Petersen is. Fincher verziójában egyébként a Nacsa Olivérre egyesek szerint hasonlító Leonardo DiCaprio helyett egy másik A-listás sztár, Brad Pitt lett volna a főszereplő.

Mozizás Scorsese úrral

Ahhoz, hogy a stáb és a szereplőgárda nagyjából megértse, milyen hangulatot is szeretne Martin Scorsese teremteni a Viharsziget számára, két igazi klasszikust vetített le nekik, hogy abból merítsenek ihletet. Az egyik az 1947-es Kísért a múlt, míg a másik Alfred Hitchcock Szédülése volt.

2010 - Shutter Island - Movie Set
Ez volt Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio negyedik közös filmje
(Fotó: l90 / ZUMA Press/© 2010 by Paramount Pictures)

Nulla jelölés

Leonardo DiCaprio és Martin Scorsese munkakapcsolata igen gyümölcsöző. Eddigi 6 közös mozijuk összesen 41 Oscar-jelölést hozott, melyből kilencet tudtak díjra váltani. A Viharsziget viszont kilóg a sorból, hiszen ez az egyetlen filmjük, ami nem kapott egyetlen jelölést sem az aranyszobrocskára.

Festmény adott ihletet

A mozi egyik leghírhedtebb jelenete, mikor a Leonardo DiCaprio által alakított Teddy a halott feleségéről álmodik, és szerelmét a karjai közt tartva siratja. Az említett képkockákat egy híres festmény, Gustav Klimt A csók című alkotása ihlette.

2010 - Shutter Island - Movie Set
A Viharsziget vége mai napig beszédtéma a filmkedvelők körében
(Fotó: l90 / ZUMA Press/© 2010 by Paramount Pictures)

Az el nem készült sorozat

Tekintve, hogy a mozifilm óriási siker lett, az akkor még HBO néven működő Max előzménysorozatot szeretett volna csinálni Dennis Lehane regényéből 2014-ben. A széria a szigeten lévő elmegyógyintézet neve után Ashecliffe címet kapta volna, és az intézet alapításának időszakát kívánta feldolgozni, végül azonban a projektet elkaszálták.

Egy plusz csavar a végére

Bár az adaptáció a legtöbb ponton hű marad a regényhez, Martin Scorsese úgy vélte, a végkifejleten még csavarnia kell egyet. Az eredeti műben Teddy felfogja és elfogadja a tényt, hogy vér tapad a kezéhez és önként vállalkozik a lobotómiára, míg a filmben „főhősünk” visszavált a képzelete világába, hogy utolsó mondatával a néző számára kétértelművé tegye a lezárást.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!