Az egyszarvúk mindig is mozgatták a gyerekek, főleg a kislányok fantáziáját. A Magyarországon forgatott Egy unikornis halála azonban nem a cuki Gru-féle „eccavúk” lelőhelye, pláne nem egy gyerekfilm. A fekete humorú horrorfilmben egy apa-lánya páros véletlenül elütnek az erdőben egy unikornist. Nem akarják az állatot a sorsára hagyni, így jutnak el egy furcsa intézetbe, ahol rejtélyes kísérleteket folytatnak tudósok. Ám ezek az emberek közel sem tűnnek annyira szimpatikusnak, pláne a mesebeli patás, aki kifejezetten agresszívnak tűnik. Innen már csak pár lépés a pokol, ahol a főhősök életben maradása lesz a tét ebben a brutális és brutálisan vicces horrormesében.
A SXSW Festival keretein belül már egy szűk szakmai közönség láthatta az Egy unikornis halálát, és sokak szerint egy igazi, a szó jó értelmében elborult mestermű született. Az előrejelzések szerint az USA-ban március végén debütáló film lehet az év első sleeper hitje, vagyis hétről hétre egy több nézőt vonzhat be a film a mozikba, ami 12 millióval debütálhat Amerikában.
A sikerhez a szürreális sztorin kívül olyan szupersztárok asszisztálnak, mint a Marvel-univerzum Hangyája, az 55 éves Paul Rudd, valamint a Z-generáció legizgalmasabb sikoly-királynője, Jenna Ortega, aki igazi ikon lett, hála a Sikoly 5-6 és a Wednesday című alkotásoknak. Mellettük a Gyilkos a házban vendégeskedő Téa Leoni tűnik fel a rémfilmben, akit 14 év után először láthatunk moziban.
A hazánkban forgatott, Egy unikornis halála március 28-án várható a tengerentúlon, magyarországi bemutatóról sajnálatos módon egyelőre nincs hír.