Bosszúállók: megőrülnek a rajongók, elképesztő sztárparádéval érkezik az új epizód

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Egy biztos, a bőkezűségéről ismert Marvel ezúttal sem aprózza el a dolgokat. A tegnapi nap folyamán jelentették be, hogy már forgatják a következő Bosszúállókat, és egy frappáns megoldással kihirdették a mozi szereplőgárdáját, vagy annak egy részét.
Vágólapra másolva!

Hét évvel azt követően, hogy a Bosszúállók: Végjáték lezárt egy történelmi korszakot, a Marvel jövőre megnyit egy új fejezetet a grandiózus igazságosztó csapat történetében. Az Ítéletnap alcímre keresztelt új Bosszúállók filmről eddig azt lehetett tudni, hogy a stúdió sikerkovács rendezőpárosa, a Netflixen ellenben nemrég elhasaló Russo testvérek fogják dirigálni. Emellett az is kiderült már korábban, hogy a Marvel a közönségkedvencnek számító, aranytojást tojó tyúkjából, Robert Downey Jr-ból ezúttal rosszfiút kovácsol. A további szereplők kilétét eddig homály fedte, azonban tegnap egy maratoni hosszúságú élő adás keretein belül, névvel ellátott, üres székekkel felfedték, kiket láthatunk majd 2026-ban a vásznon.

Bosszúállók: Ítéletnap 2026
A Bosszúállók: Ítéletnap forgatása megkezdődött, és 2026-ban kerül majd bemutatásra a szuperprodukció
(Fotó: YouTube/Marvel)

Ütős szereplőgárdával suhint oda az új Bosszúállók

Az öt és fél órásra elnyújtott élő adásban összesen 27 szereplő nevéről rántották le a leplet, melyek között vannak olyanok, akiknek a Marvel-moziverzumos debütálására még várni kell, de akadnak évtizedek óta nem látott visszatérők is:

  • Chris Hemsworth (Thor)
  • Anthony Mackie (Amerika Kapitány)
  • Sebastian Stan (Tél Katonája)
  • Vanessa Kirby (Láthatatlan Lány)
  • Letitia Wright (Fekete Párduc)
  • Paul Rudd (Hangya)
  • Wyatt Russell (USA-ügynök)
  • Tenoch Huerta (Namor)
  • Ebon Moss-Bachrach (Lény)
  • Simu Liu (Shang-Chi)
  • Florence Pugh (Fekete Özvegy)
  • Kelsey Grammer (Bestia)
  • Lewis Pullman (Őrszem)
  • Danny Ramirez (Sólyom)
  • Joseph Quinn (Fáklya)
  • David Harbour (Vörös Őr)
  • Winston Duke (M'Baku)
  • Hannah John-Kamen (Szellem)
  • Tom Hiddleston (Loki)
  • Sir Patrick Stewart (X professzor)
  • Sir Ian McKellen (Magneto)
  • Alan Cumming (Árnyék)
  • Rebecca Romijn (Mystique)
  • James Marsden (Küklopsz)
  • Channing Tatum (Gambit)
  • Pedro Pascal (Mr. Fantastic)
  • Robert Downey Jr. (Doctor Doom)

Ahogy az a felsorolásból kiderül, a korábbi Bosszúállók mozik után ismét feltűnik Chris Hemsworth és Paul Rudd, illetve az új Amerika Kapitány (Anthony Mackie) is színre lép 2026-ban az idei bukástörténetét követően. A Bosszúállók: Ítéletnapban továbbá láthatjuk még az idén nyáron megjelenő A Fantasztikus 4-es: Első lépések sztárjait, úgymint Vanessa Kirby vagy Joseph Quinn, de az igazi szenzáció csak azután következik, ahogy lejjebb haladunk a listán. Ugyanis megint felölti jellegzetes fekete hacukáját a 2000-es évek X-Men-bagázsának egy része, például Michael Marsden vagy Alan Cumming is, de ami igazán megörvendeztette a rajongókat, az Sir Ian McKellen és Sir Patrick Stewart nevének felbukkanása. A sort természetesen az új filmek fő gonoszát, Doctor Doomot, avagy Fátum Doktort alakító egykori Vasember, Robert Downey Jr. zárta, aki személyesen is jelen volt a tegnapi élő közvetítésen.

Pedro Pascal előbb idén nyáron debütál a Marvelnél, jövőre pedig már Bosszúálló lesz belőle
(Fotó: YouTube / Marvel)

A visszatérők listája már így is igen terjedelmes, de feltételezhető, hogy további karakterek fognak majd még felbukkanni. Ami viszont biztos, hogy a multiverzumot eddig soha nem látott mértékben kiszélesítő Bosszúállók: Ítéletnap 2026. május 1-én kerül majd a mozikba, melyet majd egy évvel később a Bosszúállók: Titkos háború című hatodik fejezet követ majd.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!