A természet figyelmeztet – filmek, amik után másképp nézel a Mint a családunk sorozatra

Vágólapra másolva!
Atomtámadás, sterilizáló járvány, szuperciklon és pusztító homokvihar – ezekben a filmekben nem más, mint maga az ember a saját veszte. Most, hogy bemutatkozott a Mint a családunk című sorozat a CANAL+ és a Direct One jóvoltából, érdemes felidézni néhány emlékezetes katasztrófafilmet, ahol a természet könyörtelenül visszavág.
Vágólapra másolva!

Március 17-én debütált a Mint a családunk a Direct One kínálatában – a dán gyártású sorozat a közeljövőbe repíti a nézőket, ahol a klímaváltozás hatására Dánia a tengerszint-emelkedés miatt lakhatatlanná válik. Milliók kényszerülnek menekülésre, hátrahagyva otthonukat, múltjukat és reményeiket. A hét epizódon átívelő történet nemcsak globális katasztrófát mutat be, hanem mélyen emberi, családi drámákat is.

A sorozat eddig elnyerte mind a kritikusok, mind a nézők tetszését, és nem véletlenül emlegetik együtt olyan nagyszabású katasztrófafilmekkel, mint a Holnapután, a Children of Men vagy éppen az Én, a robot.

Ez alkalomból a Bors összegyűjtött hat filmet, ahol a természet – vagy az emberiség saját felelőtlensége – egyértelműen átlépi a vörös vonalat.

Az utolsó part (1959)

On the beach
1959
Stanley Kramer
Gregory Peck
Fred Astaire
Anthony Perkins (Photo by Photo12.com - Collection Cinema / Photo12 via AFP)
On the beach
Fotó: Photo12 via AFP/seamen

A brit Nevil Shute könyve alapján készült 1959-es klasszikus a maga korában egy kifejezetten merész vállalkozásnak számított. Alig 14 évvel az atombomba ledobása után az egész világ feszülten figyelte, hogy az USA és a Szovjetunió mikor nyomja meg azt a bizonyos nagy, piros gombot. Shute története egyfajta tanmesének is tekinthető, ugyanis abban már mindkét fél ledobta az az atombombát. Az emberiség nagy része bele is halt az extrém sugárfertőzésbe, és csupán Ausztrália egy része maradt lakható. A szerencsésebbek oda menekültek, ám a történet szerint a sugárzás vészesen tart az utolsó biztonságos part felé. Kutatók kis csoportja azonban bízik abban, hogy a korábban atomtámadást ért területek már lakhatóvá váltak, és remélik, hogy a Föld rendbe hozta azt, amit az emberiség elrontott. A kor szupersztárjai, Gregory Peck, Ava Gardner, Fred Astaire és Anthony Perkins alakítják a főszerepeket ebben a klasszikusban.

Holnapután (2004)

Le jour d apres
The day after tomorrow
2004
Real  Roland Emmerich
Jake Gyllenhaal..
COLLECTION CHRISTOPHEL © Twentieth Century Fox Film Corporation (Photo by Centropolis Entertainment / Lion / Collection Christophel / Collection ChristopheL via AFP)
Fotó: Collection ChristopheL via AFP/pluie

A globális felmelegedés káros hatásait Roland Emmerich szuper látványos, 125 millió dolláros költségvetésű katasztrófafilmje mutatta be eddig a legsokkolóbban. A tengeri áramlatok változása miatt a Föld északi féltekéjén pillanatokon belül beköszönt a jégkorszak. A politikusok legyintenek, az emberek pedig az egyre vészjóslóbb jelek ellenére sem lépnek semmit. Egy hős tudós (Dennis Quaid) azonban nemcsak az emberiséget akarja megmenteni, és minél több embert délre juttatni, de a szökőár, majd a globális lehűlés sújtotta New Yorkból is ki kell menekítenie a fiát (Jake Gyllenhaal).

Az ember gyermeke (2006)

Les fils de l'homme  Children of Men   Year: 2006 - UK / USA  Clive Owen, Claire-Hope Ashitey   Director: Alfonso Cuarón (Photo by Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)
Fotó: Photo12 via AFP

A Gravitáció rendezőjének filmjében a Föld picit másképp vág vissza, mint gondolnánk. 2027-ben járunk, és 18 éve nem született egyetlen gyermek sem a bolygón. Az anarchia már teljes a Földön, egyedül Anglia tudta elszeparálni magát a bevándorlóktól, és nagyjából fenntartani a hétköznapi élet látszatát. Egy ex-anarchista és volt neje azonban talán megtalálták a megoldást: egy illegális bevándorló prostituált gyermeket vár. Anglia egyik végéből a másikba kell eljuttatni egy kutatóhajóra a nőt, hátha rájönnek a tudósok, hogyan menthető meg az emberiség. Külön érdekesség, hogy a Clive Owen, Julianne Moore és Michael Caine főszereplésével készült film a filmtörténet egyik leghosszabb vágatlan jelenetével is büszkélkedhet.

Itt a vége (2013)

The End Of The World
Year : 2013 USA
Director : Seth Rogen, Evan Goldberg
Seth Rogen, Jay Baruchel, James Franco, Craig Robinson
Photo: Suzanne Hanover.
It is forbidden to reproduce the photograph out of context of the promotion of the film. It must be credited to the Film Company and/or the photographer assigned by or authorized by/allowed on the set by the Film Company. Restricted to Editorial Use. Photo12 does not grant publicity rights of the persons represented. (Photo by COLUMBIA PICTURES / Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)
Fotó: Photo12 via AFP

Bizony, a világvégéből lehet teljesen agyament vígjátékot is csinálni, ráadásul egy szatírát, ahol hollywoodi sztárok önmaguk fiktív verzióját alakítják. A színész James Franco egy hatalmas bulit szervez a lakásában, ahol a világsztárok kiereszthetik a gőzt. A világvége azonban egyik pillanatról a másikra becsap, és gyakorlatilag Franco háza marad az egyetlen biztonságos pont a menekülő celebek számára. Az irtózatosan vicces film igazából a zsáner paródiájának és a kétezres évek elején divatosnak számító Seth Rogen-féle buddy movieknak a keveréke.

Csillagok között (2014)

Interstellar
2014
Real  Christopher Nolan 
Anne Hathaway 
Matthew McConaughey
Collection Christophel © 2013 Warner Bros Entertainment Inc / Paramount Pictures Corporation (Photo by 2013 Warner Bros Entertainment I / Collection Christophel / Collection ChristopheL via AFP)
Fotó: Collection ChristopheL via AFP

11 évvel ezelőtt az Oscar-díjas Christopher Nolan is felhívta már a figyelmünket arra, hogy nem lesz jó vége, ha tovább szipolyozzuk a Földet. Ő a tengerszint megemelkedése vagy a jégkorszak helyett inkább a homokviharokat helyezte előtérbe, ami miatt lassan élelem és levegő sem marad a bolygón. A lassú haldoklást megelőzendő, a NASA egy farmert küld ki a világűrbe, hogy lakható planétát találjon a haldokló emberiségnek. A látványos sci-fi jelenetek mellett egy szívszorító apa-lánya kapcsolat fokozza a drámát, nem is beszélve Hans Zimmer felejthetetlen zenéjéről. A főszerepben olyan Oscar-díjas sztárok láthatók, mint Matthew McConaughey, Anne Hathaway, Jessica Chastain, Matt Damon és Michael Caine.

Twisters - Végzetes vihar (2024)

(from left) Lily (Sasha Lane) and Tyler (Glen Powell), in Twisters directed by Lee Isaac Chung.
Twisters
Fotó: Northfoto/Entertainment Pictures/ZUMAPRESS

Évről évre több tornádó alakul ki világszerte, és sodorja el százezrek otthonait. Sokan ezt is a természet válaszának tekintik az emberiség kártékony tevékenységére. A tavalyi év sikerfilmjében néhány viharvadász munkáját követhetjük nyomon, miközben egy eddig sosem látott méretű szuperciklon készül lesújtani Oklahoma könyékén, ami globális hatással lehet a világra. Napjaink két szupersztárja, Daisy Edgar-Jones és az Imádlak utálni szépfiúja, Glen Powell a vihar közepén ragad egy csapat ember társaságában, akikkel igyekeznek túlélni a lehetetlent.

A CANAL+ gyártású Mint a családunk című dán, hétrészes drámasorozat március 17-től érhető el a Direct One kínálatában. Az új epizódok bárhol és bármikor streamelhetők a Direct Now alkalmazásban, a hagyományos televíziózás szerelmesei pedig a Direct One csatornán is követhetik a történetet. Minden hétfőn újabb két rész érkezik a csatornára, valamint az app videótárába.

image


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!