Vágólapra másolva!
A hétvégén megváltották a 750 000. mozijegyet a Demjén-slágereket felvonultató romantikus vígjátékra. A Hogyan tudnék élni nélküled? így már a rendszerváltás óta eltelt időszak legnézettebb magyar filmje a hazai mozikban.
Vágólapra másolva!

A Filmforgalmazók Egyesülete friss adatai szerint a hétvégén 9950 jegyet adtak el a hétvégén a 2024. december 12-én bemutatott, azaz 15 hete folyamatosan a magyar mozis toplista élmezőnyében szereplő magyar musicalre – így összlátogatószáma 754 859-re nőtt, ezzel pedig hivatalosan a rendszerváltás óta eltelt időszak legnézettebb magyar produkciója lett.

A hétvégi eredményével jelenleg is a második, csupán az új Hófehérke tudta megelőzni (20 972 néző), míg a harmadik hete vetített Mickey 17 9 638 nézővel a harmadik (bevételi eredménye szerint a második) lett március a 20. és 23. közötti időszakban.

A Hogyan tudnék élni nélküled? sikerére igazán büszkék lehetünk. Magával ragadó, mindannyiunk számára kedves hangulata, a kiváló tehetségű, legifjabb színészgeneráció java egycsapásra meghódította nézők szívét, és ez az, ami igazán számít. Hiszen egy film igazi kritikusa mégiscsak a közönség. A 750 000-es nézőszám a ’89 utáni hazai filmtörténet egyedülálló sikere, amely bebizonyította, hogy hatalmas igény van a közönség részéről az eredetiséget és a magyar kultúra kincseit ötvöző minőségi produkciókra.

– nyilatkozta a magyar musical sikere kapcsán Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet igazgatóságának elnöke.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!