Ajánlunk 5 szenzációs magyar filmet március 15-re

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nem csupán a magyar történelem meghatározó eseménye, de a nemzeti identitásunk alapköve is. Mégis, jelentőségéhez viszonyítva kevés "negyvennyolcas" film készült. Van azonban 5 olyan film, amelyet március 15-én érdemes újra megnézni.

A kőszívű ember fiai (1965)

Az egykori márciusi ifjúból lett írófejedelem Jókai Mór azonos című regényéből, Várkonyi Zoltán rendezésében készült A kőszívű ember fiai ma is az egyik legjobb magyar történelmi film. A Baradlay testvérek története az 1960-as évek egyik szuperprodukciójaként készült, a magyar színjátszás krémjével (Sulyok Mária, Major Tamás, Bitskey Tibor, Tordy Géza, Mécs Károly, Básti Lajos, Páger Antal, Béres Ilona, Rajz János, Bessenyei Ferenc stb.), monumentális díszletekkel, látványos csata- és párbaj-jelenetekkel, kiváló rendezéssel és operatőri munkával (Hildebrand István).

Ráadásul némi történelmi áthallással: Várkonyi adaptációja ugyanis az 1956 utáni amnesztia évében készült, így nem csupán témája (az 1848-49-es szabadságharc), de a Baradlay testvérek sorsa is az 1956 utáni megtorlásokra emlékeztette a korabeli nézőket.

Szegénylegények (1965)

Ugyanilyen "áthallásos" alkotás lett a Jancsó Miklós által rendezett Szegénylegények is, amelynek szemlélete és formanyelve új korszakot nyitott a magyar filmtörténetben. Bár a film nem a szabadságharc idején, vagy közvetlenül utána, hanem már a kiegyezés idején játszódik, cselekménye történelmileg szorosan kötődik az 1848-as eseményekhez, valamint 1956-hoz is. 

A cím azokra a betyárokra utal, akik az 1848-49-es szabadságharc idején Rózsa Sándor betyárcsapatában harcoltak – a film az ő  "megregulázásukat" mutatja be, amelyben az egyik legaljasabb eszköz a fogvatartottak egymás ellen való kijátszása. Jancsó Miklós történelmi parabolája voltaképpen történelmi kortól függetlenül precízen modellezi a hatalom és az egyén összetett viszonyát, pontos látleletét nyújtva a szabadságot eltipró hatalmi rendszerek működésének.

80 huszár (1978)

A filmet operatőrként, forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyző Sára Sándor alkotása (művészi erényeit figyelembe véve) a legjelentősebb film az 1848-49-es eseményekről. Noha nem a magyarországi csatamezőkön játszódik, de nagyon is valós történelmi eseményt, a (Petőfi Sándor által is megénekelt) Lenkey-század hazatérésének történetét eleveníti fel. A forradalom kitörésének hírére ugyanis a császári seregben Lengyelországban állomásozó magyar huszárok a parancsot megtagadva elindultak Magyarországra, hogy csatlakozzanak a szabadságharchoz (igaz, a filmben a huszárezred parancsnokát nem Lenkey Jánosnak, hanem Paál Farkasnak hívják).

A folyamatosan feszültségben izzó film alkotói a hazájukért szökésben lévő katonák fizikai és lelki megpróbáltatásainak, a bajtársiasság és a vállalt sorsközösség hiteles ábrázolását tűzték ki célul és ezt a célt maradéktalanul teljesítették is, olyan színészek közreműködésével, mint Dózsa László, Tordy Géza, Madaras József, Cserhalmi György, Polgár Géza és Oszter Sándor. 

Szirmok, virágok, koszorúk (1984)

Lugossy László filmje sem direkt "negyvennyolcas" alkotás, ugyanis a cselekmény már a szabadságharc leverése után játszódik, s bár nem általánosabb érvényű történelmi parabola, mint a Szegénylegények vagy a 80 huszár, de rendkívül áthallásos film, amely szándékoltan kereste a párhuzamot 1848 és 1956 között.

A film főhőse Majláth Ferenc huszárfőhadnagy (Cserhalmi György), aki a szabadságharc leverése, majd kétévnyi, közlegényként töltött büntetőszázadbeli szolgálat után hazatér Magyarországra, ahol mély depresszióba süllyed: kísérti bajtársainak emléke, miközben (a családtagjaival ellentétben) nem akar együttműködni az osztrák hatalommal. Depressziójából egy családi keresztelő és a Kossuth számára árnyékhadsereget szervező "Ezredes" (Őze Lajos) látogatása rángatja ki, csakhogy másnapra a szép tervek ködbe vesznek: Majláth családját letartóztatják, ő pedig elmegyógyintézetbe kerül. 

A berlini filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert filmjében Lugossy természetesen nem csak az 1850-es, hanem a Kádár-korszak erkölcsi dilemmáit járja körbe, a megalkuvás és az elvhűség kérdéseit feszegeti egy megalkuvásra képtelen katonatiszt kálváriáján keresztül.

A Hídember (2002)

Bereményi Géza nagyszabású filmje gróf Széchenyi István (Eperjes Károly) életéről, amelynek középpontjában a reformkor, a politikai csatározások és persze a szabadságharc áll.

Az eseményeket a döblingi elmegyógyintézetben "megismert" főhős (az ún. megbízhatatlan narrátor) visszaemlékezéseiből láttatják az alkotók, ezzel a történelmi reprezentáció (a történelmi események és személyek bemutatása) egy mentális problémákkal rendelkező elbeszélő szubjektív látomásának részeként valósul meg, miközben a film "nyitott befejezése" (öngyilkosság, vagy politikai) merénylet is a nemzetpusztulás víziójától és az önvádtól megbetegedő, a forradalom idején a megegyezés lehetőségeit kereső ember utolsó, fondorlatos játszmájának része.