Erre senki sem számított: Vin Diesel önálló Marvel-mozit kaphat

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Amíg mindenki a tar akcióhős újabb benzingőzös kalandjára vár, Vin Diesel egy önálló képregényfilmről beszél Instagram-oldalán. A Marvel közkedvelt csapatának, A galaxis őrzőinek egyik tagjáról készülhet mozifilm, ráadásul mindenki Dominic Torettója főszereplésével.
Vágólapra másolva!

2014-ben a Marvel-moziverzuma egy hihetetlenül népszerű csapattal bővült. Az évek alatt trilógiává bővülő A galaxis őrzői színészrepertoárja igazi csillagokkal volt tele: főszerepben láthattuk Arnold Schwarzenegger vejét Chris Prattet, de a közkedvelt brigád tagjai voltak még a pankrátorból lett színész, Dave Bautista, a ma már Oscar-díjasnak mondható Zoe Saldana, továbbá Bradley Cooper és Vin Diesel is a produkció részei voltak, ugyan ők csupán hangjukkal tudtak hozzájárulni a sikerhez. Utóbbi sztárszínész karaktere, a beszélő fához hasonlító űrlény, Groot annyira népszerű lett az évek alatt, hogy spin-off-sorozatot is kapott a Disney+-on, Én vagyok Groot címmel, jelenleg pedig már önálló mozijáról pletykálnak. A szóbeszédet nem más indította el, mint maga Diesel, aki közösségi média-posztjának egy részletével indította el a találgatások lavináját.

RELEASE DATE: May 5, 2017 TITLE: Guardians Of The Galaxy Vol. 2 STUDIO: Marvel DIRECTOR: James Gunn PLOT: Set to the backdrop of Awesome Mixtape #2, 'Guardians of the Galaxy Vol. 2' continues the team's adventures as they unravel the mystery of Peter Quill's true parentage PICTURED: Rocket (voiced by Bradley Cooper), Dave Bautista, Groot (voiced by Vin Diesel), Chris Pratt and Zoe Saldana.
Vin Diesel Grootja külön mozifilmet kaphat a Marveltől
(Fotó: Marvel / NORTHFOTO/null)

Nem várt Marvel-projekt a láthatáron

A különc sztárszínész, akiről pár hónapja még a Golden Globe-díjátadón történt kisebb balhéja miatt lehetett hallani, gyakorta posztol Instagramra, ahol olykor szűkszavúan, máskor pedig hosszasan osztja meg gondolatait rajongóival. Most az utóbbira láthattunk példát, Vin Diesel ugyanis az Oscar-gáláról, valamint az idei évi projektjeiről értekezett egy tartalmas bejegyzésben, aminek első bekezdése a Marvel-fanatikusok egész hadának fantáziáját mozgatta meg.

A Disney az X-bolygót akarja! Egyesek szerint ez a Marvel legjobban várt filmje, haha. A mozi, amelyben Groot visszatér a szülőbolygójára

– írja a projektről az akciósztár.

Az animált szériát követően tehát nem kizárt, hogy moziban is nyomon követhetik majd a képregénykedvelők a szófukar szuperhős kalandjait, bár nem árt fenntartásokkal kezelni az őt megszólaltató színész szavait. A posztban egyébként Diesel szót ejt a leghíresebb filmsorozatának következő felvonásáról, a Halálos iramban 11-ről is, melyről úgy nyilatkozik, hogy a zsúfolt időbeosztása ellenére is igyekeznek megvalósítani, és már idén nyáron hozzá akarnak látni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!