Teljesen más címet és befejezést terveztek hozzá, Julia Roberts előtt sztárszínésznők sora dobta vissza a szerepet, Richard Gere zenét is szerzett hozzá, a film poszterén pedig különös módon láthatók a főszereplők. A 35 éve bemutatott Micsoda nő! azonnal elvarázsolta a közönséget, Vivian és Edward szerelmi története azóta is töretlen népszerűségnek örvend, de az alábbi érdekességeket kevesen tudják róla.
1. A film forgatókönyve még a $3000 címet viselte, utalva a Vivian és Edward között létrejövő megállapodás összegére. Akkor cserélték le ezt a Pretty Woman-re, amikor megszerezték Roy Orbison azonos című, híres slágerét a filmhez.
2. A címcseréhez az is hozzájárult, hogy átírták a film végét. Az eredeti forgatókönyvben még nem happy end szerepelt, itt úgy ért véget a sztori, hogy Edward kirakta az utcára Viviant pont azon a helyen, ahol először felszedte. A megtört szívű lány a kapott 3000 dollárból pedig elment Disneylandbe.
3. Julia Roberts-t a Micsoda nő! tette sztárrá, de Vivian szerepét csak úgy kaphatta meg, hogy előtte hollywoodi sztárszínésznők egész sora utasította vissza a felkérést, mert nem akarták kockáztatni az imidzsüket azzal, hogy utcán strichelő prostit alakítanak. Az ekkor még pályája elején álló Roberts nem foglalkozott ilyesmivel, legnagyobb szerencsénkre.
4. A rendező Garry Marshall sok esetben hagyta a színészeit improvizálni a jelenetekben. Például akkor, amikor Edward luxuslakásába először belépve Vivian engedélyt kér, hogy levehesse a tűsarkú csizmáját. A színésznőnek egyszerűen fájt a lába a kényelmetlen lábbeliben.
5. A fürdőkádban éneklős jelenetben olyan vegyi anyaggal turbózták fel a habot, ami Julia Roberts vörös hajfestékét is kiszívta. A jelenet felvétele utáni éjszakán teljesen újra kellett festeni a haját.
6. Ugyanennek a jelenetnek a felvételénél a stábtagok megviccelték a színésznőt. Amikor Julia Roberts elmerült a víz alatt, mindenki hirtelen kiment a helyiségből, és az előbukkanó színésznő döbbenten nézett körbe, hogy mi történt.
7. Julia Roberts óriási kacajait a tévénézős jelenet közben a rendező speciális trükkel segítette elő. Gary Marshall képen kívül a színésznő talpát csiklandozta közben.
8. Julia Roberts híres arról, hogy egyetlen filmjében sem vetkőzik le, és ehhez itt is tartotta magát. Felvettek egy testdublőrt számára, akinek még a járását is a színésznőhöz kellett igazítania. A testdublőr Shelley Michelle ugyanis exbalettosként sokkal kecsesebben mozgott, mint az akkoriban még kissé tenyeres-talpas járású Roberts.
9. A film poszterén is Shelley Michelle teste átható, Julia Roberts fejével. További érdekessége a poszternek, hogy azon Richard Gere haja sötét, míg a filmben őszes.
10. Julia Roberts mindössze 22 éves volt a film készítésekor, míg a szerelmét alakító Richard Gere már a 40-et is betöltötte.
11. Edward és Vivian a La Traviata című operát nézik meg, ami történetesen egy gazdag férfiba beleszerető prostituáltról szól. A filmvégi nagyjelenetben is ennek az operának az egyik áriáját játssza le Edward szerelmi vallomásként.
12. Richard Gere nem csak színészként járult hozzá a film sikeréhez, de zenészként is. A zongorázós jelenetben elhangzó zene ugyanis Gere saját szerzeménye, de a Julia Roberts-szel közös másik híres romantikus filmje, az Oltári nő kedvéért is komponált egy gitárszólót.
13. Ha már emlegettük az Oltári nőt: 1999-ben Gerry Marshall rendezői irányítása alatt Julia Roberts és Richard Gere újra egy filmben játszott, sőt a Micsoda nő!-ből még Hector Elizondót is vitték magukkal. A nagy újraegyesülés azonban nem egy folytatást eredményezett, hanem egy teljesen új sztorit, ami a romantikus filmek sémáinak beteljesítése helyett inkább kiforgatta azokat.
14. Mindössze 14 millió dollárból készült a Micsoda nő!, és ehhez képest közel 500 millió dollárnyi bevételt termelt világszerte. Ez lett a Disney stúdió addigi legsikeresebb filmje, és máig ott a helye minden idők legnézettebb romantikus filmjei között.
15. A filmet négy Golden Globe-díjra jelölték (legjobb komédia, női főszereplő, férfi főszereplő, férfi mellékszereplő), és Julia Roberts haza is vihette az elismerést. Oscarra már csak ő kapott jelölést, de nem győzött. 10 évvel később az Erin Brockovichért aztán kárpótolta őt az Akadémia.