Öt éve már, hogy a Netflixet és ezzel együtt az egész világot megrengette a korábban a Fehér istent és a Jupiter holdját is jegyző Mundruczó Kornél egy tragikusan végződő otthonszülés történetével. A hollywoodi csodabogárnak számító Shia LaBeouf, illetve az idén nyáron majd az új Marvel-projektben, A Fantasztikus 4-es: Első lépésekben felbukkanó Vanessa Kirby által beárazott Pieces of a Woman című mozija, valamint egy Tom Hollanddal készített sorozat, A zsúfolt szoba három epizódját követően a magyar direktornak ismét sztárokkal lesz lehetősége filmet forgatni.
A felesége, Wéber Kata által megálmodott Place To Be címre hallgató következő projektje főszereplőiről hullott le a lepel a napokban. Az idős nő és egy középkorú férfi váratlan, de annál szorosabb, igaz barátságáról szóló roadmovie karaktereit Az ördögűző és a Rekviem egy álomért legendája, Ellen Burstyn, valamint a Hétköznapi vámpírok, a Jojo nyuszi és a Thor: Szerelem és mennydörgés színész-rendezője, Taika Waititi fogják alakítani. Azonban nem Mundruczó az első magyar filmgyáros, aki élére állhat egy nagyszabású nemzetközi produkciónak, cikkünkben összegyűjtöttük, hazánk szülöttei közül kik ülhettek korábban rendezői szélbe egy hollywoodi vagy nyugat-európai mozi rendezői székébe.
Az 1982-ben Oscar-díjat nyert alkotásával, az öreg barátjának számító Klaus Maria Brandauerrel készített Mephisto-val Szabó István egyrészt felhelyezte a vasfüggönnyel elválasztott magyar filmgyártást Amerika látóterébe, valamint saját maga előtt számtalan ajtót nyitott ki. A ’90-es évektől kezdve már olyan nevek fordultak meg az általa rendezett filmek forgatásain, mint Glenn Close (Találkozás Vénusszal) vagy Ralph Fiennes és Rachel Weisz (A napfény íze). Szabó az ezredfordulót követően sem állt le, Harvey Keitel, valamint Stellan Skarsdgard társaságában megcsinálta a Szembesítést, majd Jeremy Irons és Anette Bening főszereplésével érkezett a Csodálatos Júlia című romantikus mozija, melyért Bening Golden Globe-díjat is kapott. A 2012-es, Az ajtó címre keresztelt drámájának főszerepét pedig az angol filmgyártás legendája, Helen Mirren vállalta el.
Az elsősorban animátorként hírnevet szerző Csupó Gábor A Simpson család, illetve a Fecsegő tipegők című rajzfilmeken végzet munkájával vívta ki magának a szakma elismerését a ’90-es évek elején. Az animált világot hátrahagyva 2007-ben egy egész generációnak gyerekkori traumát okozó Híd Terabithia földjére című drámát alkotta meg Katherine Peterson regénye alapján. A Disney egyik legmegrázóbb mozijában Csupó olyan sztároknak adhatott instrukciókat, mint az 500 nap nyárban Joseph Gordon-Lewitt szívét összetörő Zooey Deschanel vagy a Terminátor 2 – Az ítélet napja T-1000-es modelljét alakító Robert Patrick. A film főhősét, Jess-t megformáló Josh Hutcherson pedig évekkel később Az éhezők viadala című kasszasiker-produkciókban volt húzónév.
A Kontroll rendezője a 2000-es évek második felében kapott lehetőséget arra, hogy másik otthonának számító Hollywoodban is megvesse a lábát. Először az Elhagyott szoba című, igen alulértékelt horrorral rúgta be az ajtót, melyben Kate Beckinsale és Luke Wilson rettegtek a kamerája előtt, két évre rá pedig már Jean Reno, Laurence Fishburne és Matt Dillon furikáztak pénzszállító autót A szállítmány című akciófilmjében. Majd 2010-ben a filmfellegvár fenegyereke, Robert Rodriguez kért fel, hogy rendezze meg a Ragadozó-franchise legújabb darabját, melyben A brutalistáért Oscart nyerő Adrien Brody vagy A Fehér Lótusz 3. évadában parádézó Walton Goggins játszották az űzött vadat. Azt követően pedig, hogy koncertfilmet csinált rocktörténelem egyik legnagyobb zenekarának, a Metallicának, hazajött, hogy életrajzi mozit forgasson Ambrus Attiláról, A Viszkis címmel. Legutóbb akkor lehetett hallani a magyar származású rendezőről, amikor 2022 nyarán kettő, általa dirigált epizóddal érkezett meg a Stranger Things negyedik évadja.
Az én XX. századom, a Simon mágus, az HBO Terápia című sikerszériája, valamint az Oscar-díjra is jelölt Testről és lélekről után egy német-francia-olasz-magyar koprodukció lebonyolítására kérték fel Enyedi Ildikót. A feleségem történetének megrendezéséhez ugyan nem kellett a rendezőnek Amerikáig utaznia, mégis egy Hollywoodot megjárt művészt kapott főszereplőnek Léa Seydoux személyében. A csodaszép francia színésznőt Quentin Tarantino Becstelen brigantykjában ismerhette meg a nagy világ, de utána dolgozott együtt Woody Allennel, Wes Andersonnal, David Cronenberggel, legutóbb pedig Denis Villeneuve irányította a kamera mögül a Dűne második fejezetében.
Az elmúlt évtizedekben történt sikersztorik mellett azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni a XX. század első felének rendezőzsenijeit, akik kis hazánkból elindulva írták be magukat Hollywood történelemkönyvébe. A magyar származású, de már egyébként New Yorkban született George Cukor például az Oscar-díjat nyert Elfújta a szél társrendezője volt, majd 1964-ben a legendás Audrey Hepburnt dirigálta a My Fair Lady-ben. Cukor mellett Michael Curtizt, azaz Kertész Mihályt is a szakma nagyjai között emlegetik a mai napig, méghozzá nem véletlenül. A Humphrey Bogart és Ingrid Bergman neveivel fémjelzett, és Curtiz kezei által megteremtett Casablanca 1942-es megjelenése óta számtalan előkelő filmtörténeti toplistán szerepelt az elmúlt évtizedekben, és a valaha készült egyik legjobb romantikus drámának tartják a mai napig.