Bizony a halál mindannyiunkat utolér egyszer, ám akadnak olyanok, akik néha – valamilyen furcsa oknál fogva – ki tudják cselezni. 25 évvel ezelőtt a Végső állomás című film néhány szereplőjének, a főhős furcsa látomásának köszönhetően túlélt egy súlyos légi katasztrófát, ahol mindenki más életét vesztette. A Halállal azonban nem lehet packázni, ezért módszeresen üldözőbe veszi a túlélőket, hogy különös kegyetlenséggel, mindegyiket a másvilágra küldje. A természetfeletti slasher horror a maga korában egy igazán újszerű ötlet volt, és a kor tinisztárjaival kiegészülve, hatalmas sikert hozott, valamint több, középszerű folytatást termelt ki.
Alex egy teljesen átlagos tini, aki éppen egy osztálykirándulásra készül az osztálytársaival, amikor látomása támad: látja, ahogy lezuhan a repülőgép, amin ülnek és mind szörnyethalnak. A fiú bepánikol és pár osztálytársával együtt leszállnak a járatról, ami nem sokkal később valóban lezuhan. Senki sem éli túl a katasztrófát. Alex gyanús, sokan szándékosságra gondolnak, többen isteni szerencsére, azonban a fiatal srác egy valakit nagyon felidegesített a tettével: a Halált! Márpedig ha a vég le akar csapni, akkor annak úgy kell lennie, ezért a túlélőket egyesével üldözőbe veszi, hogy válogatott, morbid és kegyetlen módon végezzen velük. A fiataloknak össze kell fogniuk, ha újra át akarják verni a véget, ha ez egyáltalán lehetséges.
James Wong újszerű természetfeletti slahserjében Devon Sawa, Ali Later, a Dawson és haverokból ismert Kerr Smith és maga Stifler, azaz Sean Williams Scott is látható. A 23 millió dolláros költségvetésű film közel 113 milliót termelt világszerte. A filmet négy további folytatás követte, illetve idén érkezik az ötödik, újragondolt verziója is a horror-sagának.