Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA rendkívül termékeny – és legalább ennyire sokoldalú – Steven Soderbergh ezúttal kémfilmnek álcázott kapcsolati drámával jelentkezett. A Fekete táska ugyanis 94 perc alatt felvonultatja a kémthrillerek szinte teljes kelléktárát és fenntartja az alműfaj feszültségét – de a mélyben valójában a főszereplő ügynök házaspár bizalmi kötelékéről szól.
A tech- és paranoia thriller Kimi, valamint a kísértetház-film Jelenlét után David Koepp (forgatókönyv) és Steven Soderbergh (rendezés, valamint álneveken, egészen pontosan a szülei neve mögé bújva: operatőri és vágói munka) harmadszor is összeálltak, hogy az előző két filmhez hasonlóan újra egy családi házat tegyenek meg legfőbb helyszínnek. A Fekete táska legfontosabb jeleneteinek zöme ugyanis a brit hírszerzés két tisztjének, a házaspár George Woodhouse (Michael Fassbender) és Kathryn St. Jean (Cate Blanchett) londoni otthonában játszódik, ahol már-már barátokként kezelt munkatársaikat két alkalommal is vendégül látják – s persze, már csak a kirajzolódó szövevényes emberi kapcsolatok okán is, az ügynökség központjában játszódó jelenetekben Soderbergh azt is ügyesen mutatja be, hogyan alakul a munkahely második otthonná (természetesen nem csak a kémek számára).
Fotó: Claudette Barius/Focus Features © 2025 All Rights Reserved. / UIP-Duna Film
A cselekmény kifejezetten szövevényes: valaki a brit titkos szolgálaton belül terroristák kezére adná a Severus fedőnevű szupertitkos szoftvert, és George Woodhouse kapja a feladatot, hogy egy hét leforgása alatt megtalálja a szabotőrt, a gond csak annyi, hogy a lehetséges öt elkövető közül az egyik a felesége (de a másik négy sem feltétlenül közömbös a számára).
A címben szereplő fekete táskáról hamar kiderül, ez afféle kód a hivatásuknál fogva egymás előtt is titkolózni kénytelen kémpárok között – mindaz, amiről nem beszélhetnek, az a fekete táska tartalma. A másfél órás filmidőben a kémfilmek kötelező eszköztárát felvonultató (sőt, az egykori 007-es Pierce Brosnan jelenlétével, illetve Fassbender – leginkább külsőségekben – afféle Michael Caine epigonként való szerepeltetésével a műfaj előtti főhajtást és az idézőjelezést egy csapásra elintéző), de az akciójeleneteket illetően kifejezetten minimalista (van benne néhány gyilkosság és egy autót fel is robbantanak) Fekete táska azzal tűnik ki az alműfaj cseppet sem szürke tömegéből, hogy a Soderbergh−Koepp párost nem a nemzetközi kiberbiztonság kérdései, hanem a hírszerzők magánélete izgatta elsősorban, így a kémfilmben tulajdonképpen egy kapcsolati kamaradrámát rejtettek el.
Fotó: UIP-Duna Film
A szabotőr kilétének felderítése ugyanis George Woodhouse számára azért sem egyszerű, mivel az egyben házastársi próba (sőt, a másik négy gyanúsított esetében is: párkapcsolati teszt), elvégre a középpontba állított házaspár mindkét tagja olyan hivatást választott magának, amelyben a hazugság nem csupán a munkakör része, de sokszor egyenesen hazafias kötelesség.
A Fekete táska alkotói abból indulnak ki, hogy a párkapcsolatokon belül előbb-utóbb elkerülhetetlenül szóba kerül valamelyik fél szavahihetőségének kérdése, a bizalom és a bizalmatlanság szakítópróbáját pedig remekül lehet modellezni a kémfilm által biztosított szélsőséges határhelyzetben. Ennek megfelelően a sűrű és szövevényes cselekményt nem elsősorban az akció, hanem a magánéletre folyamatosan reflektáló dialógusok lendítik előre, a rejtély megoldására is a házaspár étkezőjében (feloldására pedig a hálószobában) kerül sor, a film morális dilemmája pedig nem elsősorban a haza-, hanem a házastársi szeretet mértékében keresendő.
Fotó: UIP-Duna Film
A Fekete táska kémjátszmája tulajdonképpen Soderbergh újabb kísérlete a műfaji konvenciók csavaros megszegésére és az első játékfilmje, a szex, hazugság, videó óta folyamatosan visszatérő téma, a megfigyelés és a „megfigyelő dramaturgia” újabb kiaknázására.
De mert szereplőinek jellemfejlődésével alig foglalkozik, ellenben rendkívül sokat ad az akciófilmes látvány hiányát is leplező hivalkodó külsőségekre (a film sokszor kelti egy lakberendezési és öltözködési dizájnerfilm benyomását), Soderberh legújabb rendezése nem több, mint ügyes ujjgyakorlat – a megtévesztés mesteri etűdje.
