Ütközések: 20 éves a modern kori rasszizmus legbrutálisabb tanmeséje

Vágólapra másolva!
20 évvel ezelőtt mutatták be a modern kori amerikai rasszizmus egyik legnagyobb tanmeséjét. Az Ütközésekben olyan világsztárok szerepeltek, mint Sandra Bullock, Matt Dillon, Thandiwe Newton, Brendan Fraser.
Vágólapra másolva!

20 évvel ezelőtt hódította meg a mozikat egy kis költségvetésű filmdráma a modern Amerika mindennapi rasszizmusáról. Az Ütközések egy 48 óra alatt játszódó, sok szereplős, de összeérő történeteken keresztül mutatja be, hogy még sokszor a legliberálisabb emberekben is ott az előítélet egy más etnikumú vagy vallású ember iránt. A mexikóiakat gyűlölő politikus feleség, a feketéket elítélő rendőr és a dühös mohamedán: csak néhány figura, akik ebben a brutális és meglepő fordulatokkal teli filmben pillanatok alatt lehetnek hősök, áldozatok vagy éppen bűnösök. Az Ütközések 2005-ben a legjobb filmnek járó Oscar-díj mellett a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb vágás díját is megnyerte. A mai napig az egyik legvitatottabb legjobb film győztes Paul Haggis alkotása: sokak szerint mestermű, de akadnak, akik szerint csak túlértékelt tanmese.

Ütközések
Los Angeles, 2006. január 29. – Sandra Bullock, Thandiwe Newton, Matt Dillon és Jennifer Esposito az Ütközések című film színészgárdájaként vették át a mozgófilmes kategória legjobb szereplőgárdájának járó díjat a 12. Screen Actors Guild (SAG) díjátadón, amelyet a Shrine Auditoriumban rendeztek meg. (Fotó: Frederick M. Brown / Getty Images via AFP)
Fotó: FREDERICK M. BROWN / Getty Images North America

20 érdekesség a 20 éves Ütközések című filmről

  1. A film költségvetése mindössze 6,5 millió dollár volt. Összehasonlításként, a film egyik fontos szerepét játszó Sandra Bullock akkoriban 15 milliót kapott egy-egy filmért.
  2. Az akkor 40 éves színésznő mindenáron szeretett volna egy drámai szerepet a sok „szomszédlány” karakter után, ezért állítólag 100.000 dollárt kért a szerepért és maga vette meg a repjegyét, hogy el tudjon menni a forgatásra.
  3. Sokaknak megtévesztő volt Bullock neve a plakáton, azt hitték, hogy ő a film főszereplője. A sztár valójában 5 perc 10 másodpercet szerepel csak a filmben.
  4. A forgatókönyvet a rendező, Paul Haggis két hét alatt írta meg.
  5. A forgatásra csak 36 napja volt a stábnak.
  6. Két hétre le kellett állni a munkálatokkal, ugyanis a rendező szívinfarktust kapott a forgatáson. Haggis nem akarta, hogy más fejezze be a filmet, így lett a 6 milliós büdzséből 6,5 milliós.
  7. A rendező a saját házát is forgatási helyszínnek használta: az otthona alakította Sandra Bullock figurájának az otthonát.
  8. A film egyik legfontosabb autóbalesetében Thandiwe Newton karaktere egy luxusdzsippet vezet, ám mivel nem volt pénz megvásárolni egy ilyen drága autót, így egy 15 évvel régebbi modellt alakítottak át.
  9. Az említett jelenetben a színésznő és Matt Dillon is kaszkadőr nélkül vették fel a veszélyes jeleneteket.
  10. Szintén a két színészhez köthető a film utcai molesztálós jelenete. Newton elárulta, hogy a rendező arra kérte, hogy az éjszakai forgatásra olyan alsóneműt vegyen fel, amiben biztonságban érzi magát, ugyanis a történet szerint Dillon karakter egy utcai igazoltatás során megerőszakolja.
  11. A jófiú rendőr, Ryan Phillipe szerepére eredetileg a néhai Heath Ledgert kérték fel. Ironikus módon, az Ütközések pont a Túl a barátságon elől vitte el a legjobb film Oscarját, aminek Ledger volt a főszereplője.
  12. William Fitchtner egy nap alatt vette fel az össze jelenetét.
  13. Az Oscar-díjas Forest Whitaker passzolta az egyik főszerepet, helyette Terrence Howard ugrott be.
  14. Arnold Schwarzenegger is szerepel a filmben, igaz nem színészként: a sztár akkoriban Kalifornia kormányzója volt és egy rövid tévébejátszásban tűnt fel az Ütközésekben.
  15. Az Ütközések agresszív Oscar-kampányát sokan támadták: 130.000 megtekintőt küldtek el filmeseknek és 2 millió dollárt költöttek az Oscar-szavazókra.
  16. Az Ütközések volt az utolsó Oscar-díjas film, amit még VHS kazettán is reklámoztak.
  17. Jack Nicholson a 2005/2006-os gálán szinte sokkot kapott, amikor a legjobb film borítékjában az Ütközések volt. Utólag elárulta, hogy szent meggyőződése volt, hogy a Túl a barátságon kapja a díjat.
  18. Az Ütközések Oscar-díjai után valóságos gyűlölet hadjárat indult, ugyanis a közvélemény a meleg cowboyok történetét újszerűnek találta, míg az Ütközéseket egy sablonos tanmesének.
  19. A Hollywood Reporter pár évvel később megkérdezte az akkori szavazókat, és több ezren állították azt, hogy ha visszamehetnének az időben, akkor nem az Ütközésekre szavaztak volna.
  20. A film 98 millió dollárt keresett világszerte.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!