Azonnal a Netflix toplistájának első helyén indított az utóbbi évek legnagyobb tragédiájának története. Június 18-án lesz 2 éve, hogy a Titan nevű tengeralattjáró körülbelül 3500 méteres mélységben összeroppant. Sokáig azt hitték a szakemberek, hogy csak a kapcsolat szakadt meg a járművel, amiben 96 órára elegendő oxigén volt. A mentés megkezdték ugyan, de egyre kevesebb esély volt, hogy a fedélzeten lévő 5 embert élve felhozzák. A merülés után sehol sem találták a tengeralattjárót, ekkor vált bizonyossá, hogy nem bírta az extrém nyomást, így a másodperc tört része alatt robbant szét és ölte meg a benne utazókat. Most a Netflix dokumentumfilmje, a Titan: Az OceanGate-katasztrófa ered a nyomába, hogy pontosan mi történhetett, és kik lehetnek a felelősek az utasok halálért.
Az egész világot sokkolta annak a 4 üzletembernek és a kapitánynak a tragédiája, akik lemerültek a Titanic roncsait megnézni. A 3800 méteres mélységben nyugvó, 1912-ben elsüllyed hajó roncsához az OceanGate vállalat vezetője, Stockton Rush szervezte a túrákat. Sokan figyelmeztették, hogy a tengeralattjáró tervezés nem tökéletes, sőt akad olyan volt kollégája, aki szerint a tragédia elkerülhetetlen volt és tudták, hogy meg fog történni!
Sokakban felmerül a kérdés, mégis hogy engedhették vízre így a Titant, amiről tudták, hogy nem fogja kibírni a 4000 méter mélyen lévő nyomást. Stockton maga vette át szó szerint az irányítást, ő lett a kapitánya a járműnek.
Nagyon akarta, hogy induljanak az utak, már-már pszichopata volt
- mondta a dokumentumfilmben a néhai üzletember egy másik kollégája. Mint kiderült, tényleg a tervezésnél történt mulasztás, ugyanis a hajóburkolat tervezése nem volt megfelelő a 3800 méteres mélységhez, ami így körülbelül 3500 méteren összeroppant. A Titan maradványait közel fél évvel később, 2023 októberében tudták felszínre hozni.
A Titan: Az OceanGate-katasztrófa a Netflix kínálatában érhető el.