Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEgy film elkészítése hosszú folyamat, tele megannyi káosztényezővel. Ha a rendező kezéből kiesik a gyeplő és a víziója nem képes érvényesülni, vagy a gyakorlatban mégsem tűnik annyira jónak, mint ahogy azt elképzelte, abból katasztrófa lesz, ami fekete foltként marad ott a filmográfiájuk széles listájában. Ezen végigment David Lynch a Dűne-filmjével, de a Marvel-filmek között több példát is fel tudnánk hozni.

David Lynch nem élhette ki magát a Dűne-filmjében
A nagy sikerű Denis Villeneuve-film előtt az abszolút elborult filmek rendezője, az idén januárban elhunyt David Lynch is elkészítette saját Dűne- filmjét. Alapvetően a rendező nem is kapta meg a neki megfelelő kreatív szabadságot, plusz amit utólag is többször felemlegetett, egy sokkal hosszabb játékidejű víziója volt, amit le kellett szűkítenie két órára. Ahogy ő fogalmazott, olyan mintha lenne egy sportkocsid, de azt összenyomnák — és még mindig sportkocsi lenne, de közel sem működik annyira jól. Később Timothée Chalamet, Zendaya és Javier Bardem szereplésével egy sokkal jobb etap indult, aminek a harmadik részét továbbra is várjuk.
Thor: A sötét világ (Alan Taylor)
Hasonlóan megsínylette a vágói munkát a Trónok harca és a Maffiózók rendezője, Alan Taylor. A rendező nagyon nem volt megelégedve a végső változattal, aminek hangot is adott:
„A Marvel-élményem különösen szívszorító volt, mert tulajdonképpen abszolút szabadságot kaptam a forgatások alatt és aztán egy teljesen más film lett a végére. Nem szeretném még egyszer átélni és nem kívánom senkinek” — mondta a rendező.
A film egyébként tényleg nem lett túl jó, valami abszolút félremehetett a rendező szemléletének tolmácsolásában. De nem ez volt az egyetlen Marvel- film, ami nem sikerült úgy.
Bosszúállók: Ultron kora (Joss Whedon)
A jelek szerint Whedon sem volt mindig derűs a Marvellel való, egyébként virágzó együttműködések kapcsán. Vasember, Amerika Kapitány, Thor és Hulk második közös eposzi kalandja elkészülte után ugyanis csak úgy tudta kommentálni a közös munkát, hogy „Fáradt vagyok és nem éreztem jól magam” — egy évvel később árnyalta a véleményét, kiemelve hogy a Marvellel elkerülhetetlen konfliktusok adódtak és a folyamat teljesen kiszívta minden energiáját. A rajongók mindenesetre jól fogadták a filmet, de ehhez közrejátszik az a hatalmas Marvel-karakterek iránti fanatizmus, ami a múlt évtized filmvilágát meghatározta — amikor megjelent Vasember a Hulkbuster ruhájában, az előzetesben, az emberek meg voltak őrülve.
Batman és Robin (Joel Schumacher)
A sötét lovag kilencvenes évekbeli kalandja a gyerekeknek klassz élmény volt, de alapvetően egy borzalmas film a szóviccekkel büntető Arnold Schwarzeneggerrel és a cicis Batman-jelmezzel, ami miatt George Clooney nem győzött bocsánatot kérni. Annyira félrement, hogy abszolút kinézték a filmes világból a rendezőt is, aki a traumától észhez térve olyan jelesebb filmeket adott ki, mint A fülke és Az Operaház fantomja — jóllehet ezt a filmet már nem lehet visszacsinálni. Azóta Christian Bale és Robert Pattinson visszahozta a bizalmat a Batman-filmek irányába.
Transformers: A bukottak bosszúja (Michael Bay)
Gondolnánk, hogy pont Michael Bay, aki évekig gyártotta a Transformers-filmeket, végül nem szerette amit csinál? Sem ő, sem a kritikusok nem voltak megelégedve vele. Michael Bay a bukást a 2007-2008 környékén sztrájkoló írókra fogta: a megmozdulás miatt alig volt három hete rendes sztorit összehozni. Valami mégis úgy indokolhatta, hogy a szériát folytatni kell, így került összesen 7 film a mozikba... Eddig.