Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huNem félt akár fél órásra húzni egy snittet, ha a történet úgy indokolta. Tarr Béla jellegzetes stílusa nemzetközileg is elismert.
Tarr Béla halála pótolhatatlan űrt képez a magyar filmművészetben. Nemzetünk Kossuth-díjas alkotója mindig is közel volt a kamerához, már tizenévesen bontogatta szárnyait, hogy aztán a Budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán még inkább elmélyítse ismereteit. Azóta nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is a független filmművészet kiemelkedő tagja lett. Elkötelezetten vallotta, hogy a filmek hosszát nem a piaci igények határozzák meg, hanem az, amit közölni kívánt, az utána érkező filmes generációt pedig a saját hangjuk keresésére, határaiknak túllépésére buzdította. Stílusa egyszerre volt hagyománytisztelő, természetközeli és radikálisan újító. A rendező 70 éves korában távozott közülünk.
Tarr Béla legjobb filmjei a Nobel-díjas Krasznahorkai László regényei alapján készültek
Kárhozat (1987)
A Panelkapcsolat (Koltai Róbert, Pogány Judit) szürke hétköznapiságából áttérve a Kárhozat című film volt az, amely hosszú időkre meghatározta az alkotó munkásságát, melyben Krasznahorkai László regénye és Víg Mihály kísérteties zenéje jó alapul szolgált. Itt jelent meg először a Tarr Bélára igen jellemző hosszú, lassú snittek, melyek már-már hipnotikusan bevonzzák a nézők figyelmét. Olyannyira, hogy a kétórás film első hét percében egy szó nem hangzik el. Ugyanis a Tarr Béla-filmek megkövetelik ezt a fajta figyelmet, némileg nehezebben emészthetőek, de mint olyan mégis kifizetődőek a nap végén. A Kárhozat című filmben egy bányászvárosban élő munkás, Karrer (Székely B. Miklós) céltalanul tengődő életét követhetjük, melynek sivár és nyomasztó hangulatából csak egy énekesnő (Kerekes Valéria) tud kimozdítani. A fentebb említett lassú, tudatosan fekete-fehér snittek megalapozzák ennek a nyomott hangulatnak, elszigeteltségnek és kilátástalanságnak az elmélyült érzésvilágát.
Sátántangó (1994)
A Krasznahorkai László-könyvek hangulata a Sátántangóban is visszaköszön. A történet középpontjában egy elnéptelenedett falucska áll, ahol a lakók egyik napról a másikra igyekeznek túlélni, miközben rejtélyes alakok, Irimiás és Petrina (Víg Mihály, Horváth Putyi) jelennek meg, és fokozatosan árulásra, hazugságokra és csalásokra késztetik a közösséget. Ehhez a filmhez egy összegző cikk kevésnek bizonyulhat, hiszen egy 7,5 órás filmről van szó — mellyel a film már önmagában egyedülállónak számít. Nincs hagyományos cselekményvezetés vagy gyors fordulatok: a történet lassan, hosszú snittekben bontakozik ki, hangsúlyozva a társadalmi kilátástalanságot, az idő múlását és az emberi természet sötét oldalát. A film hatalmas kultusznak örvend, Gus Van Sant például kifejezetten a Sátántangót nevezte meg, hogy inspirálta az Elefánt című film készítésére.
Werckmeister harmóniák (2000)
Folytatva a kisvárosi nyomor motívumát, a Nobel-díjas író Werckmeister harmóniák regényét közel 2,5 órában fejtette ki Tarr Béla. Ezúttal a nyomasztó közegbe egy vándorcirkusz érkezik, ami alaposan felforgatja a helyiek életét és — ahogy az a Tarr Béla és Krasznahorkai László művekre jellemző — itt sem marad nyoma semmi nyugalomnak vagy téves idealizmusnak. Ez a történet is magára fordította a nemzetközi figyelmet: díjat kapott a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon és a 32. Magyar Filmszemlén, elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját, valamint jelölték a Chicagói Filmkritikusok Szövetségének Díjára is legjobb idegen nyelvű film kategóriában. A legendás filmkritikus, Roger Ebert is megemlítette a filmet a „Great Movies” listájában.
