Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huPaolo Sorrentino vezekelt a Parthenope után, legújabb filmjével mindenki bocsánatát elnyerheti. Ilyen lett A kegyelem.
Paolo Sorrentino, a kortárs olasz mozi egyik legnagyobb alakja ismét nem hazudtolta meg önmagát legújabb alkotásában. A kegyelem egyszerre filozofikus, etikai kérdéseket feszegető remekmű, és szórakoztató, páratlan humorú alkotás. A kegyelem március 5-től lesz megtekinthető a nagyközönség számára a hazai mozikban.
A kegyelem kényes kérdése
Főhősünk az olasz köztársasági elnök, akit Sorrentino nagy kedvence, Toni Servillo alakít. Az elnök mandátuma hamarosan lejár, de leköszönése előtt még súlyos döntéseket kell meghoznia. Két kegyelmi ügy és az eutanázia törvénybe-foglalásának kérdése is súlyos teherként nehezedik a nyugdíj felé kacsintgató politikusra. A döntése egész múltbéli karrierjének megítélését és a maga után hagyott politikusi örökségét megváltoztathatja.
Mariano De Santis elnök vállát azonban "nemcsak" államügyek nyomják. Gyermekeivel való kapcsolata nem éppen felhőtlen, ráadásul lánya, Dorotea (Anna Ferzetti) kiváló jogászként mellette dolgozik a hivatalban éjt nappallá téve. Fia, Riccardo (Francesco Martino) pedig egészen Montreal-ig “menekült” édesapja vigyázó tekintete elől. De Santis közben képtelen feldolgozni felesége halálát, és a tényt, hogy 40 évvel korábban az asszony megcsalta valakivel, akinek kilétét továbbra is homály fedi.
Sorrentino ismét megcsinálta: a rendező nagy visszatérése A kegyelem
Sorrentino nagy visszatérése lett A kegyelem, ugyanis a két évvel korábban debütált Parthenope - Nápoly szépe nem egészen nyerte el a kritikusok és Sorrentino-rajongók tetszését. A rendező ezzel az alkotásával mérsékelte azt a dekadens, lassú árként folyó történetmesélést és látványvilágot, amit a Parthenope-ban láthattunk, sőt, A kegyelem már-már a stilizáltság határát súrolja.
Ezzel együtt, ahogy a tigris sem tudja levetni a csíkjait, Sorrentino sem tud már úgy filmet csinálni, hogy a nézőnek ne legyen egészen világos, hogy egy Sorrentino-filmet néz. A film humora hol túlzóan drámai, hol finom és épphogy tettenérhető, sőt, időnként profán is tud lenni, de kivétel nélkül magasra dobott labdákat csapkod le. Jellemző, hogy a rendező ismét egy olyan alakot tett meg a történet főhősévé, aki – jelen esetben pozíciója okán – valamilyen felsőbb, hétköznapi emberek felett álló hatalmat testesít meg, de ahogy azt már megszoktuk tőle, Sorrentino legfőbb célja, hogy ezen figurákról lerángassa a társadalmi mítoszokat és hétköznapivá tegye őket. A rendező attól sem riad vissza, hogy akár kigúnyolja ezeket a figurákat, és rajtuk keresztül fogalmazza meg kritikáit az államhatalom, az egyház vagy bizonyos társadalmi berögzült konstrukciók irányába.
Toni Servillo megérdemelten kapta meg a Velencei Filmfesztiválon a legjobb színésznek járó díjat, az egykor még idős Casanovát is megtestesítő színésznek már egy szemvillanása is elég, hogy az egész nézőtér hangosan felkacagjon, de az érzelmesebb pillanatokban is megállja a helyét.
