Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEmily Brontë regényének nem készült még igazán hű adaptációja, az 1939-es Örökké… című klasszikus is csak a mű fő vonulatának számító szerelmi szálat tudta kiemelni. Margot Robbie és Jacob Elordi Üvöltő szelekje szintén erre épít, ám a rendező, Emerald Fennell ügyesen húzza be a nézőt Catherine és Heathcliff soha véget nem érő, már-már szadomazochisztikus románcába.

Margot Robbie bevállalta
Fennell és Robbie együttműködése nem új keletű, fontos is kiemelni, ugyanis az Üvöltő szelek nagyon női film lett, de hamarosan részletesebben is kifejtjük. Jött az Ígéretes fiatal nő című kortárs feminista revans a komplett férfinem ellen Carey Mulligan frenetikus alakításával, amiért Fennell el is vitte a forgatókönyvírói Oscart, Robbie pedig producerként aratta le a babérokat.

A rendezőnő következő filmje, a Saltburn sokaknál kiverte a biztosítékot és durván megosztotta a közönséget; Barry Keoghan meztelen tánca, menstruációs jelenete, friss sírhellyel való szexelése, valamint Jacob Elordi fürdővizének kiszürcsülése önkielégítés után jogosan volt az év botrányfilmje. Erre a filmre is Robbie kalapozta össze a pénzt Fennellnek, akire viszont lecsapott Hollywood, sőt Robbie is kötélnek állt: nemcsak producere, de főszereplője is lett a könyvadaptációnak.

A két korábbi filmjének egy szalonképesebb változata lett az Üvöltő szelek, amely mellőzi a Saltburn explicit durvaságait, ám egy átlag hollywoodi filmhez képest bőven kiveri a biztosítékot. Ahogy várható volt, az USA kritikusait megosztotta a film, többen erősen le is húzták, pedig az Üvöltő szelek minden kisebb hibája ellenére már most az év egyik legfontosabb alkotása.

Margot Robbie szex helyett nagyokat nyög
Fennell nem kímél: már a stáblista első nyögéseivel – és annak tulajdonosával – egy perverz, fekete humorú hangulatot ad a filmnek. Nem kell sok idő, és már a lecsúszóban lévő úrilány, Catherine és a nincstelen, befogadott Heathcliff évődései közepette találjuk magunkat. A lány talpraesett, praktikus, ám sokszor finoman szólva sem szimpatikus, aminek az alaphangulatát erőszakos, piás apja adja meg, amikor bemutatja neki a fiút.
Nevezd el nyugodtan, ő lesz a te házikedvenced!
Ez az egy mondat hűen tükrözi a két fiatal szerelmét: a nyafka lány nagyjából a nulladik pillanattól kezdve szerelmes a férfiba, aki ha azt kérné tőle, hogy ugorjon érte a kútba, akkor azt dupla szaltóval tenné. Heathcliff a rejtélyes „drog” a nők számára: nem férjalapanyag, főleg nem a 19. században, amikor rang nélkül csak egy senki, akihez Catherine csak lealacsonyodni tudna. Mégis mágnesként tapadnak egymáshoz hosszú éveken keresztül, miközben a nő már nagyban házas, a férfi pedig évekre eltűnik, majd módos férfiként tér vissza, hogy módszeresen kínozza vágya tárgyát. Catherine be is száll a játékba, azonban hamar rá kell jönnie, hatalmas hibát követett el korábban.

Fennell kihagyja a Saltburn-ös ziccereket; itt is vannak persze merész pillanatok, például Heathcliff nejének pórázon tartása, vagy az első pillanat, amikor „megkóstolja” Catherine-t a férfi, de Fennell a vágyakat helyezi előtérbe a valóban látott aktusok helyett. Cicik és popsik helyett sóhajok, levelek juttatják el a nézőt is addig a vágyig, nem beszélve arról, hogy tojásra és a nedves tésztára többet nem nézünk ugyanúgy a film után.
Sokan felrótták a rendezőnek a stilizált világot, amelybe az Üvöltő szelek sztoriját helyezte. A két fő helyszín tényleg díszletnek látszik, lévén mindkét hely csupán egy tér; Catherine és Heathcliff szerelme nem köthető a fizikai világhoz. A kosztümök elképesztők, némelyik nem sok, hanem rengeteg – például Robbie menyasszonyi ruhája, illetve férje otthona, ami egy 19. századi Barbie-ház is lehetne. A film utáni soundtrack pedig már mindenki fülében ott lesz: Charli XCX igazán passzol a 19. századi piactéri kivégzésekhez.

Margot Robbie színészi bravúrja
Mik lehetnek azok a kisebb gondok, amelyeket fentebb említettünk? Egyrészt Emily Brontë műve akkora alapanyag, ami inkább egy tisztes minisorozatért kiált; talán ezért nem készült igazán átütő feldolgozás az Üvöltő szelek-ből. A 136 perces játékidő nem sok egy ekkora műnél, és néha egyenetlen a tempó, főleg a film kétharmadánál adódnak gondok, kapkodások, Fennellnek valószínűleg sokat kellett vágnia.
A film sikere persze a két főszereplő párosán múlik. Margot Robbie és Jacob Elordi között nagyon működik a kémia; ez a két szép ember eleve vonzza a tekintetet, de együtt igazán átütők. A nagy meglepetés Elordi, aki torz parasztfiúként és kegyetlenkedő úrként is rideg, meggyőző, kegyetlen, de mégis olyan szenvedélyes, aminek az ember nem tud ellenállni.

Margot Robbie színészi csúcsa Catherine karaktere: nyafka, szerelmes fruska, de olykor annyira kegyetlen, már-már erőszakos, hogy pillanatok alatt tudja a néző is meggyűlölni, ahogy a film több szereplője is. De! Margot Robbie nagyszerű színésznő, de nem egy kortárs zseni, mint mondjuk Emma Stone. A kétszeres Oscar-díjas színésznő nagy eséllyel mindenre még egy lapáttal rátett volna, és akkor valószínűleg minden idők egyik legerősebb női karaktere született volna meg a vásznon, aki egyszerre szánnivaló, szerethető és visszataszító.

A feszesítésnek sok karakter esett áldozatul, például Nelly figurája, akiről keveset tudunk meg, de Hong Chau zseniális játéka még így is többet elárul erről a félig nemes, félig szolga társalkodónőről, mint amit a forgatókönyv megenged neki – lévén a film legtragikusabb karaktere egyértelműen az övé. A Saltburn-ben szintén látható Alison Oliver a sógornő – és spoiler! – Heathcliff felesége szerepében durván lopja a show-t a jeleneteiben, a kissé együgyű, de vágyait igen ügyesen érvényesítő Isabella szerepében.
Az Üvöltő szelek nem sokkal csúszott le a remekmű címről, de „csak” az év egyik leghangulatosabb és legjobb filmjeként fog bevonulni 2026 történetébe.
10/8,5
Az Üvöltő szelek már országszerte látható a mozikban.