Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huKedden a legendás Robert Redford és Paul Newman veszik birtokba a Netflixet. Április 21-től megtekinthető A nagy balhé, mely a felejthetetlen páros második és egyben utolsó közös munkája volt. George Roy Hill rendezése több okból is különleges darabja a két színész életművének.

A nagy balhé: tisztelgés a gengszterfilmek előtt
Az 1973-ban bemutatott A nagy balhé az 1930-as évek gengszterfilmjeit idézi meg, ami kicsit sem véletlen. George Roy Hill rendező behatóan tanulmányozta a korszakot, különösen a korabeli bűnfilmek világa érdekelte, így a legutolsó apró részletig arra törekedett, hogy A nagy balhé ebben a szellemben valósuljon meg. Elmondása szerint rengeteg filmet nézett meg ebből a korszakból, és a látottakat kamatoztatta is. Többek között feltűnt neki, hogy a legtöbb utcai jelenetben nem láthatók statiszták. Amikor valaki egy leszámolás áldozatává válik, az üres, kihalt utcán veszti életét, egyedül. Ezt is igyekezett szem előtt tartani, így A nagy balhéban nem láthatunk ártatlan járókelőket a háttérben. Ez a döntés nemcsak esztétikai, hanem anyagi szempontból is praktikusnak bizonyult, ugyanis Robert Redford és Paul Newman is az akkori sztenderdek szerinti legmagasabb gázsit kapta, 500.000 dollárt fejenként. Soha korábban nem fizettek ennyit színésznek, így a stúdió is valószínűleg üdvözölte a statiszták nélküli forgatás ötletét.

Nagy balhé, nagy sérülések
Ha már gengszterfilmekről van szó, a néző bizonyára számít egy-két látványos sérülésre, A nagy balhé esetében azonban két színésznek még a kamerákon kívül, a forgatás kezdete előtt sikerült csonttörést szenvedni. Robert Redford egy síbalesetben törte el a jobb hüvelykujját és már a lábadozási időszakban volt, de még ildomos lett volna viselnie a rögzítősínt, amit természetesen figyelmen kívül hagyott. Ha jobban megnézzük, több jelenetben is látható, hogy furcsán használja a kezét, például középső ujjával emel fel egy bögrét és csak négy ujjal fogja a villát. Nem ő volt az egyetlen, aki egy baleset miatt kénytelen volt kreatív megoldásokhoz folyamodni a kamera előtt. Robert Shaw egy szerencsétlen esés következtében csúnyán összetörte a térdét, és még mindig lábrögzítőt kellett viselnie, amikor elkezdődött a forgatás. Szerencsére az 1930-as évek divatja szerint a férfiak bőszárú nadrágja remekül el tudta takarni a rögzítőt, a bicegését pedig karaktere, Doyle Lonnegan sajátosságává tette.

Robert Redford és Paul Newman filmje filmtörténeti jelentőségű
A film összesen 7 Oscar-díjat nyert, köztük egy történelmi jelentőségű szobrot is. Az egyik producer, Julia Phillips az első Oscar-díjat nyerő női producerként vonulhatott be a filmtörténetbe. Robert Redford első és színészként egyetlen jelölését is ezért a moziért kapta, később csak az Átlagemberek című filmjéért vihetett haza díjat, akkor már rendezőként. Annak ellenére, hogy a Butch Cassidy és a Sundance kölyök után ez Paul Newman egyik legismertebb alakítása, a vakító kékszemű színész még egy árva jelölést sem kapott a 46. Oscar-gálán.