Ez tényleg ő? Rob Schneider 62 évesen úgy kipattintotta magát, hogy rá sem lehet ismerni – Videó!

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Kicsi a bors, de erős. Tartja a híres mondás, amelyet most Hollywood egyik legnagyobb nevettetője is szemléltet. Rob Schneider ugyanis annyi izmot pakolt magára az elmúlt hónapokban, hogy alig lehet ráismerni az egykori Tök alsóra. Mutatjuk!
Vágólapra másolva!

Noha mára már kissé kikopott a neve az álomgyárból, az tagadhatatlan, hogy Rob Schneider egykor a komédia egyik legkardinálisabb elemének számított Hollywoodban. Önálló és öreg barátjával, Adam Sandlerrel közösen készített vígjátékain generációk nőttek fel. Olyan filmekben láthattuk  mint például a Tök alsó, a Tökös csaj, a Tök állat, Az 50 első randi vagy a Nagyfiúk, azonban ma már csak egyre ritkábban köszön vissza a moziplakátokról. Talán épp ennek köszönhető az a drasztikus átalakulás, melyet a 62 éves Rob Schneider maga demonstrált most az Instagram-oldalán.

Rob Schneider durva átalakuláson esett át.
Rob Schneider Tök alsóként égett bele a nézők emlékezetébe, de ma már elég tökös a felsője (Fotó: Gage Skidmore / ZUMA Press Wire)

Készül a Kegyenc fegyenc folytatása?

Grandiózus hollywoodi visszatérésen töri a fejét Rob Schneider? A nemrégiben Magyarországon járó színész-komikus legutóbbi bejegyzése erre enged következtetni, amiben a korábbi tökös csaj azt ecseteli, hogy véget ért számára a nyári vakáció, és ideje volt már visszatérnie az edzőterembe, hogy kigyúrja magát. A képek szerintünk magukért beszélnek.

A Rob Schneider-filmek kedvelőinek fantáziáját is megmozgatta a bejegyzés. Az egyik kommentelő neki is szegezte a sztárnak a kérdést, hogy a rajongók egyik kedvencének számító börtönfilmje folytatására készül-e, azért növesztett magának ekkora muszklikat.

Jól érzem, hogy készül a Kegyenc fegyenc 2? Könyörgöm, csak legyen igazam!

– olvasható a hozzászólásban, amihez többen is csatlakoztak, támogatásukat kifejezve.

Jön a Nagyfiúk 3!
A sokak által kedvelt Nagyfiúk-filmek végre visszatérnek (Fotó: l90/l90)

Rob Schneiderből ismét nagyfiú lesz

Azonban úgy tűnik, Kegyenc fegyenc 2-ről egyelőre szó sincs, ám a nemrég elvált Rob Schneider visszatérése mégsem marad el. Az 50 első randi Ulája ugyanis épp Magyarországon rántotta le a leplet a nagy hírről: idén végre tényleg elkészül a Nagyfiúk 3!

Schneider a második részben ugyan nem szerepelt, de a trilógia harmadik felvonásában ismét feltűnik olyan kollégái és barátai mellett, mint Adam Sandler, David Spade, Chris Rock, Salma Hayek vagy a hasonlóan látványos metamorfózison áteső Kevin James. A projekt a második fejezet 2013-as megjelenése óta fiókban hevert, de állítólag még a nyáron nekilátnak az új rész forgatásának, és ráadásul nem máshol, mint itt, Európában!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!