Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz ezredforduló filmgyártásának egén üstökösként jelent meg egy fiatal rendező Angliából, akit úgy hívtak: Guy Ritchie. Ez a zsenipalánta 1998-ban, majd 2000-ben olyan mocskos és mocskosul jó gengszterfilmeket adott a közösbe, mint A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső, illetve a Blöff, amikkel fel is iratkozott Hollywood élvonalába. Ezt követően Ritchie filmgyárának szalagjáról olyan vegyes fogadtatású darabok hullottak le, mint a Revolver vagy a Spíler, ám a Robert Downey Jr-féle Sherlock Holmes-filmekkel és a Henry Cavill főszereplésével 2015-ben bemutatott Az U.N.C.L.E. emberével úgy tűnt, visszatért a siker útjára. De sajnos csak úgy tűnt….

Guy Ritchie bukott királydrámája tarol az HBO Maxon
Egyes témakörök az angolok közönség számára szentnek és sérthetetlennek számítanak, így például az Artúr-mondák is. Nem is sok direktor merte magára vállalni a feladatot, hogy ezek közül bármelyiket vászonra vigye, azonban Guy Ritchie 2017-ben mégis érzett magában ehhez elég spirituszt. Ám, akkor azt még nem is sejtette, hogy ezzel kis híján derékba töri saját karrierét.
9 évvel ezelőtt mutatták be a mozikban az Arthur király – A kard legendája című történelmi akciófantasyt, mely fogta a Guy Ritchie-filmek sajátos gengszterhangulatát, és áthelyezte a középkori Londonba.
Így a Charlie Hunnammel és Jude Law-val a főszerepben bemutatott mondavilágból lett maffiamozi egy rendkívül furcsa és szokatlan egyveleg lett, mely nem mindenki torkán csúszott le. A téma sérthetetlensége és a rendező sajátos vadsága valahogy nem passzolt össze, ezért a kritika és a közönség is megvetette az Arthur királyt, minek következtében 175 millió dolláros költségvetését sem tudta összekapargatni a jegypénztáraknál, nemhogy profitot termeljen. A direktort pedig csak a két évvel később megjelent Úriemberek tudta kihúzni a gödörből.
De mi van, ha A kard legendája igazából egy meg nem értett mestermű volt, mely megelőzte a korát? Ezt bizonyítja most az a tény is, hogy az HBO Max nézettségi listáját Sydney Sweeney meztelenkedése, valamint a visszatérő Eddie Murphy pénzszállítós akciózása után most Guy Ritchie „kitagadott gyermeke” vezeti.

Így nem lett Arthur királyból a Marvel trónbitorlója
A jelenleg már a netflixes Úriemberek 3. évadával foglalatoskodó filmes szakember a mai napig biztosan bánja, hogy középkori lovagregénye nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Már csak azért is, mert az Arthur király – A kard legendája csupán a kezdet lett volna, mely útjára indított volna egy Marvel babérjaira törő franchise-t. Ne felejtsük el, 2017-et írunk, mikor a Bosszúállók és az ehhez hasonló képregénymozik csúcsra járatták az univerzumépítést. Ehhez hasonlót szeretett volna Ritchie is, aki Arthur király után Merlinnek, valamint Sir Lancelotnak is szeretett volna önálló, ámde a többi epizóddal laza kapcsolatban álló filmet készíteni. Ezek a tervek viszont jó eséllyel örökre a fiókjában maradnak…


