A 20. század legbrutálisabb gyilkosságát kiötlő szektavezérre kíváncsi most mindenki a Netflixen

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A népszerű streamingszolgáltató még mindig tudja, mitől hűl meg a nézői ereiben a vér. Ezt most a Charles Manson gaztetteit felidéző dokuszériával érte el, mely nem véletlenül található meg a legnézettebb Netflix-sorozatok listájának élbolyában.
Vágólapra másolva!

Nem sokkal azután, hogy a Netflix-sorozatok nézői közül szinte mindenki a Pan Am 103-as járatának tragédiáját élhette újra, a vörös streamingóriás most egy újabb szörnyű és egyben szörnyen izgalmas történettel tarolta le a platformot. A kínálatban ugyanis már elérhető a Beszélgetések egy sorozatgyilkossal: A Charles Manson-szalagok című dokusorozat, ami archív felvételek és interjúk segítségével meséli el a XX. század egyik legrémesebb emberének tartott Charles Manson „felemelkedését”. Ám közel sem ez az első alkalom, hogy a brutális gyilkosságokba torkolló szektasztori képernyőre került, Manson mantrái már másokra is múzsaként hatottak a filmkészítők közül. Ezért össze is gyűjtöttük, mely alkotások dolgozták még fel a jelenlegi egyik legnézettebb Netflix-sorozat előtt a múlt század talán legvérfagyasztóbb rémmeséjét.

Charles Manson, a Netflix jelenlegi egyik legnézettebb sorozatának áll a középpontjában.
Charles Manson szektája most a Netflixet is megfertőzte (Fotó: ZUMAPRESS.com/MEGA/NORTHFOTO)

Charles Manson nem csak a Netflixen tudja rád hozni a frászt

Charlie Says

Mielőtt Matt Smith még tűzokádó szörnyeken repkedett volna az HBO Maxot idén is leuraló Sárkányok házában, ő maga is eljátszott egy szörnyeteget. A Charlie Says-ben ugyanis ő alakította Charles Mansont, bár hozzá kell tenni, a 2018-as mű sokkal inkább fókuszál a szekta női tagjaira, mintsem annak vezetőjére, de mégis remekül bemutatja, hogyan tudott ez a rendkívül furcsa és visszataszító alak annyi fiatal hölgy bizalmába férkőzni, és miért csinálták azt kérdés nélkül, amit „Charlie mond”.

Volt egyszer egy… Hollywood

Noha Quentin Tarantino jelen állás szerinti utolsó mozija elsősorban egy pályája megmentésén ügyködő, fiktív színészről, a Leonardo DiCaprio által alakított Rick Daltonról, illetve annak jó barátjáról, a hamarosan saját filmet kapó Brad Pitt-féle Cliff Booth-ról szól, de a Volt egyszer egy… Hollywood érintőlegesen foglalkozik a Manson-gyilkosságokkal is. Mi több, a film fináléja Tarantinótól egyáltalán nem szokatlan módon átírja a történelmet, és a brutális történet végül happy enddel zárul.

Damon Herriman a Volt egyszer egy Hollywood sztárja volt.
Charles Manson a Volt egyszer egy... Hollywoodban is feltűnt, méghozzá Damon Herriman megformálásában (Fotó: IMDb)

Helter Skelter – A pokol csúszdája

Aki viszont nem elégszik meg azzal, amit Quentin Tarantino filmjében látott, annak a Helter Skelter – A pokol csúszdáját ajánljuk. Ebben a 2004-ben megjelent, nem kevesebb mint 3 órás játékidejű alkotásban ugyanis tényleg minden benne van, amit Sharon Tate haláláról tudni érdemes, a film erősen dokumentarista stílusban adja át a vérfagyasztó sztorit. Hozzátesszük, talán pont ez a kissé szárazabb stílus miatt fogyasztható nehezebben ez a mű a lista többi eleméhez képest.

Amerikai Horror Story

Ryan Murphy ikonikus, hamarosan visszatérő sorozatának szinte minden szezonja különleges, de cikkünk szempontjából ezúttal a hetedik felvonás most a lényeges. Ugyanis az igen beszédes, Szekta alcímre keresztelt fejezetben bukkan fel Charles Manson is, méghozzá a később egy másik hírhedt sorozatgyilkost, Jeffrey Dahmert is megformáló Evan Peters által.

Evan Peters Manson bőrébe is belebújhatott.
Evan Peters Charles Mansonként is helytállt, ám mégis inkább Jeffrey Dahmerként van meg a közönség fejében (Fotó: IMDb)

Mindhunter – Mit rejt a gyilkos agya

Az amerikai Squid Game-ről lemondó David Fincher, aki olyan filmekkel ajándékozta meg a mozik szerelmeseit mint a Hetedik, a Harcosok klubja vagy a Zodiákus, 2017-ben úgy döntött, a streamingen is tesz egy próbát a true crime-mal való borzongatásra. Ez lett a Mindhunter, mely az 1970-es években játszódó bűnügyi krimiszéria, amiben két FBI-ügynök bebörtönzött sorozatgyilkosokat hallgat ki. Ezek között az elvetemült gazemberek között pedig ott volt Charles Manson is, akit Damon Herriman alakított, de egészen félelmetes hasonlósággal. Külön érdekesség, hogy ugyanúgy az ausztrál színész alakította Mansont a Volt egyszer egy… Hollywoodban is.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!