A Szörnyeteg-sorozat visszatér Netflixre: már azt is tudjuk, hogy mikor!

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Dahmer, Menendez és Gein után újabb dúvadat pécézett ki magának a vörös streamingóriás. A Netflix Szörnyeteg-szériájának 4. évadára már közel egy éve várnak a rajongók, ám a várakozás ideje szerencsére hamarosan lejár. Máris eláruljuk, hogy pontosan mikor!
Vágólapra másolva!

2022-ben talán még a Netflix fejesei sem ejtették, mekkora dobás lesz a Jeffrey Dahmerről szóló minisorozatukból. Pedig az Evan Peters főszereplésével bemutatott Szörnyeteg 1. évadából a streamingplatform történetének 9. legnézettebb szériája lett a maga 115 millió megtekintésével. A Netflix vette is a lapot, a nép több ilyen vérfagyasztó esti mesét szeretne, így két évvel később érkezett is a szülőgyilkos Menendez testvérek sztorija, amit aztán egy évvel később a XX. század talán leghírhedtebb sorozatgyilkosának, Ed Geinnek a válogatott rémtettei követtek. A fanatikusok szerencséjére most sem kell sokáig várni, hiszen a Szörnyeteg legújabb évada jó diák módjára az iskolai becsengetés után nem sokkal érkezik idén is.

A Szörnyeteg: A Lizzie Borden-sztori szeptemberben érkezik Netflixre
A Szörnyeteg: A Lizzie Borden-sztori szeptemberben érkezik Netflixre (Fotó: Netflix)

Ettől a nőtől fog rettegni hamarosan minden Netflix-néző

A streamingóriás következő alanya az a Lizzie Borden lesz, akinek a nevéhez a 19. század egyik legködösebb, máig megoldatlan ügye köthető. Az 1860-ban született amerikai lány életét nem sokan irigyelték volna tőle: édesanyja már fiatal korában meghalt, a fiúgyermekre vágyó apja szeretetét sem ő, sem nővére sem nyerte el sohasem, és mindennek tetejébe még egy gonosz mostohát is kaptak a nyakukba. 

A kis Lizzie-t szülei rendszeresen megalázták, bántották, egy idő után már nővére sem tudta megmenteni őt, mert elköltözött hazulról, az apja ráadásul még az örökségéből is kitagadta őt. A lányban lévő frusztráció időzített bombát csinált a fiatal, törékeny testből, a detonáció pedig 1892. augusztus 4-ére tehető. 

Aznap reggel ugyanis vérben fürödve találták Lizzie Borden édesapját és mostohaanyját is, akikkel különös kegyetlenséggel, egy fejsze segítségével végeztek. Bár a jelek egyértelműen kizárólag a zavarosabbnál zavarosabb vallomásokat adó lányra mutatnak, a nem túl körültekintő bíróság mégis felmentette őt.

Ella Beatty lehet a SZörnyeteg sztárja
A főszerepet játszó Ella Beatty lehet a Netflix következő nagy felfedezettje (Fotó: Netflix)

Újoncok és rutinos rókák a Szörnyeteg 4. évadában

A Szörnyeteg című sorozatban eddig ugyan a férfiaké volt a főszerep, a 4. évad viszont megtöri ezt a tradíciót. A streamingóriás ugyanis már nyáron kinézte magának Ella Beatty-t Lizzie Borden szerepére. Az olvasók számára nem igazán csenghet ismerősen a színésznő neve, hiszen a mindössze 26 esztendős szépség eddig még nem tette le a névjegyét az iparban, így a Szörnyeteg 4. felvonása után indulhat be igazán a szekere.

Charlie Hunnam, a Szörnyeteg 4. évadában
Charlie Hunnam a Szörnyeteg 3. évada után ismét felbukkan a sorozatban (Fotó: Netflix)

A tapasztalatlan főhősnő segítségére pedig olyan rutinos kollégák sietnek majd, mint Vicky Kripes (Fantomszál, Idő), Rebecca Hall (A tökéletes trükk, Tolvajok városa), Jessica Barden (Dűne: Prófécia), Sarah Paulson (Amerikai Horror Story) vagy az a Charlie Hunnam, aki Ed Gein megformálása után ezúttal új szerepkörben tér vissza a sorozatba.

És itt a nagy kérdés: de mikor? Íme a válasz: A Szörnyeteg 4. évadának mind a 8 epizódja 2026. szeptember 17-én debütál majd a Netflix-sorozatok kínálatában!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!