Emlékszel a Reszkessetek, betörők! recepciósára? Tim Curry szívszorító állapotban volt már élete végén – Fotó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Ismét hatalmas megrázkódtatás érte a filmkedvelőket szerte a világon. A héten ugyanis elvesztettük Tim Curryt, aki bár megkérdőjelezhetetlenül színpadra és vászonra született, utolsó éveiben mégsem láthatta egyik helyen sem a közönség. Ennek pedig sajnos megvolt az oka...
Vágólapra másolva!

Hollywood égboltján az elmúlt napokban összegyűltek a gyászfellegek, és sajnos ott is maradtak jó sokáig. Elvesztettük a country királynőjét, Dolly Partont, a Transformers-filmek utánozhatatlan orgánumát, Peter Cullent, de a Reszkessetek, betörők!, valamint a Rocky Horror Picture Show főszereplőjétől, Tim Currytől is végső búcsút kellett vennie a közönségnek. Míg az első két előadóművész utolsó éveikben is aktívak maradtak és rendre felbukkantak a színpadon vagy a stúdiókban, addig a többek között a klasszikus Az-filmekben Pennywise-t is alakító Tim Currynek egészségi állapotából fakadóan ez sajnos nem adatott meg.

Tim Curry, a Reszkessetek, betörők sztárja
Tim Curry-t többek között a Reszkessetek, betörők! 2. részében kedvelte, vagy talán inkább gyűlölte meg a közönség (Fotó: IMDb)

A sztrók törte ketté Tim Curry karrierjét

2012-ben egy emberként rázta meg a Tim Curry-filmek szerelmeseit a hír: agyvérzést szenvedett az akkor 66 esztendős színész.

Tim Curry ugyan ezt túlélte, és kezdetben még csak fel sem fogta, hogy milyen nagy a baj. Míg nem egyszer csak a masszőrje fel nem hívta a figyelmét furcsa tüneteire. Ezt követően pedig Curry rövidesen a járóképességét is elvesztette, minek következtében élete hátralévő részében tolószékbe kényszerült, de még a bal keze is teljesen lebénult. Hiába esett át agyműtéten, állapota nem javult, sőt, egy idő után már memóriazavarokkal is küzdött, így színészi pályájának sorsa végleg megpecsételődött.

West Hollywood, CA  - *EXCLUSIVE* English actor Tim Curry looks frail in his wheelchair shopping with a mystery woman at Fred Segal in West Hollywood.Pictured: Tim CurryBACKGRID USA 3 AUGUST 2017 BYLINE MUST READ: Yellow Mamba / BACKGRIDUSA: +1 310 798 9111 / usasales@backgrid.comUK: +44 208 344 2007 / uksales@backgrid.com*UK Clients - Pictures Containing ChildrenPlease Pixelate Face Prior To Publication*  August   2017
Tim Curry utolsó éveit kerekesszékben töltötte (Fotó: FUFU / NORTHFOTO)

Persze ettől még Tim Curry nagyon ritkán igent mondott egy-egy felkérésre, de ezek kivétel nélkül kisebb szinkronmunkák voltak csak. Nyilvános helyeken is csak alkalomadtán jelent meg, interjút sem sűrűn adott, viszont akkor mindig nagyon sok érdekességet mesélt. Például, hogy Diana hercegné is hatalmas rajongója volt. A 80 évesen elhunyt színészlegendának karrierje végére azonban már a maradék motivációja is odaveszett...

Tim Curry
Tim Curry halála előtt már csak ritkán jelent meg nyilvános eseményeken (Fotó: mpi991/MediaPunch)

Tim Curry már másfél évtizede megváltásként várta a halált

Barátai elmondása szerint a 2012 óta folyamatosan csak gyengélkedő, már-már felismerhetetlen Tim Curry egyáltalán nem félt a haláltól. Sőt, egyenesen megváltásként várta azt, mivel betegsége földi pokollá tette élete utolsó éveit.

14 évig volt abban a testben és nem tudta csinálni azokat a dolgokat, amiket szeretett, futkosni és ugrálni a színpadon. De tudod mit? Az öröksége mindig is ott lesz 

- mondta a színész egy közeli barátja, Scott Stander.

A fizikai fájdalmai viszont eltörpültek lelki problémai mellett. A gondolat ugyanis, miszerint már soha többé nem léphet színpadra és nem játszhat szeretett közönsége előtt, szüntelen marcangolta belülről.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!