Vágólapra másolva!
Harry Potter négyhetes uralkodásának a bevetésre induló rágcsálók és náciskalpolók vetettek véget. A hétvége legnézettebb filmje Magyarországon a G-Force - Rágcsávók című animált tengerimalacokat felvonultató családi film lett, amelyet 40 kópián vetítettek és 40 877 látogatót vonzott. Ez azt jelenti, hogy a Disney filmje nem tört sem Jégkorszak-i (115 029 néző az országban az első hétvégén), sem L'ecsó-i (50 611 néző a nyitóhétvégén csak Budapesten) magasságokba, hanem kb. a WALL-E-vel (26 556 néző az első hétvégén Budapesten) egy ligában versenyez. Jelenet a G-Force című filmbőlA Brad Pitt vezetésével harcba induló Becstelen brigantyk 27 kópián támadták le a mozikat 33 241 áldozatot szedve, és ezzel a toplista második helyét foglalják el. A Félvér Herceg így visszaszorult a harmadik helyre, de még ötödik hétvégéjén is talált magának 12 115 nézőt. A múlt héten debütált Görögbe fogadva 39%-ot veszített bevételéből, és 15 000 nézőnél tart, a Pokolba taszítva című horror ellenben 63%-ot esett, és nem egészen 11 000 látogatója volt eddig. A két sikeres premiernek köszönhetően a hétvége összbevétele 48%-kal nőtt az előző, meglehetősen gyenge hétvégéhez képest, az össznézőszám pedig 122 144 volt.
Vágólapra másolva!