Will Smith életében először megbukott

Vágólapra másolva!
Will Smith a világ legmegbízhatóbb filmsztárja: szinte csak sikerfilmekben játszik, és utoljára húsz éve, 1993-ban fordult elő, hogy egy nyári filmje (a Made in Amerika) nem az amerikai mozijegyeladási lista első helyén startolt. A hétvégén bemutatott A Föld után (After Earth, hazai premier: június 6.) ezt a példátlanul hosszú sikerszériát törte meg: a 130 millió dollárból készült sci-fi az előre jelzett 35-40 millió helyett csak 27 millió dollárt hozott a hétvégén, ami a toplista harmadik helyére volt elég.A Föld utánM. Night Shyamalan filmjét lehúzták a kritikusok, de a közönség sem imádta: átlagosan B, azaz négyes osztályzatot kapott. Árthatott a filmnek az is, hogy egyesek szcientológiai üzenetet véltek felfedezni benne. A filmet forgalmazó Sony elnöke abban reménykedik, hogy más országokban jól teljesít majd a film, így végül mégis kifizetődő lesz.A toplista első helyén a múlt hétvégén bemutatott Halálos iramban 6 áll, ami most 34,5 milliót keresett, az USA-ban eddig 170,3 milliót, világszerte pedig már tekintélyes 480,6 milliót termelt. Második helyen, az előrejelzéseknél jobb eredménnyel nyitott a Szemfényvesztők (Now You See Me, hazai premier: június 13.) című thriller, ami 28,1 milliót keresett. A közönség átlagosan ötös alá osztályzatot adott a filmre.SzemfényvesztőkNegyedik helyen áll a Sötétségben - Star Trek, ami most 16,4 milliót hozott Amerikában, világszerte jelenleg 328,6 milliónál tart. A Másnaposok 3 az USA-ban nem hasít túlságosan, második hétvégéjén a lista hatodik helyén áll 15,9 millióval, viszont az USA-n kívül jobban teljesít, mint az előző részek, és világszerte összesen máris majdnem 200 milliót keresett.161 moziban kezdték vetíteni a Yeh Jawaani Hai Deewani (This Youth Is Crazy) című indiai romantikus komédiát, ami nagyon jól startolt: 1,7 milliót hozott, azaz mozinként 10 255 dollárt termelt.A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Halálos iramban 6 ($34,5/$170,4)2. Szemfényvesztők ($28,1/$28,1)3. A Föld után ($27/$27)4. Sötétségben - Star Trek ($16,4/$181,2)5. A zöld urai ($16,4/$65,2)6. Másnaposok 3 ($15,9/$88,1)7. Vasember 3 ($8/$384,8)8. A nagy Gatsby ($6,3/$128,3)9. Yei Jawaani Hai Deewani ($1,7/$1,7) 110. Mud ($1,2/$16,9)
Vágólapra másolva!