Jennifer Lawrence eltörpül a Star Wars mellett

Joy, Láttuk már az év legjobb filmjét?
Vágólapra másolva!
Dúskáltak az új filmekben az amerikaiak, de természetesen ott volt nekik a Star Wars: Az ébredő Erő is, amely világszinten már 1,1 milliárd dollárnál tart, és ezzel minden idők tizenötödik legtöbb pénzt hozó filmje. Végleg eldőlt, hogy Jennifer Lawrence íj nélkül, egymaga is sikerre tud vinni egy filmet, Will Ferrellt és Mark Wahlberget választották azok, akik nevetni akartak karácsonykor, Quentin Tarantino kockázatos vállalkozása pedig bejött. 
Vágólapra másolva!

A Star Wars: Az ébredő Erő a második hetében is folytatta jó szokását, a rekordok megdöntését. A hetedik epizód 153,5 milliót gyűjtött össze Amerikában a második hétvégéjén. Ilyen sok pénzt nem premierhétvégén még egyetlen film sem hozott össze, a Jurassic World csak 106 millióval növelte a bevételét a második hétvégén a tengerentúlon.

Daisy Ridley és Harrison Ford a Star Wars: Az ébredő Erő című filmben Forrás: Fórum Hungary

Hiába került a mozikba négy másik széles körben forgalmazott premierfilm, Az ébredő Erő iránti érdeklődés csupán 36 százalékkal csökkent az első hétvégéhez képest. A Jurassic World sokkal nagyobb visszaesést könyvelhetett el, megfeleződött a hétvégi bevétele a második héten. Úgy tűnik, bőven van még utánpótlás rajongókból, nem rohant el mindenki megnézni a hetedik epizódot az első pár napban.

Tíz nap alatt 545 millió dollárt gyűjtött Az ébredő Erő Amerikában, még egyetlen film sem hozott össze félmilliárd dollárt ilyen gyorsan. Jelenleg minden idők ötödik legtöbb pénzt hozó filmje a tengerentúlon. Globálisan 1,1 milliárd dollárnál áll a számláló, tizenkét nap alatt a világ tizenötödik legtöbb pénzt kaszáló filmjévé küzdötte fel magát a hetedik epizód.

A Star Wars 7 első helyét leszámítva nagy átrendeződés történt a top tízben, öt új film lépett be a legjobbak közé. Az újdonságok közül a Will Ferrel és Mark Wahlberg főszereplésével készült Megjött Apuci című vígjátékra fogyott el a legtöbb jegy, 38.8 millió dollárjával minden idők ötödik legjobb karácsonyi nyitását hozta össze a vér szerinti és a nevelőapát összeugrasztó film.

Jennifer Lawrence a Joy című filmben Forrás: InterCom

2012 óta a Joy az első olyan film, amelynek a reklámkampányát egyértelműen Jennifer Lawrence-re építették, és nem volt része Az éhezők viadala-sorozatnak. A huszonöt éves színésznő bebizonyította, hogy önmagában is képes bevonzani a nézőket: A csodafelmosó feltalálójáról szóló dráma 17,5 millió dollárt hozott, majdnem ugyanannyit, mint a jóval több sztárt felvonultató Amerikai botrány két éve. A Joy-ra 66 százalékban nők ültek be.

Will Smith már nem örülhetett annyira, mint Jennifer Lawrence: a 2 841 moziban vetített Concussion című sportdrámája 11 millióval a hatodik helyen zárta a karácsonyi hétvégét. Brad Pitt, Christian Bale és Ryan Gosling A nagy dobás című pénzügyi vígjátéka nagyot lépett előre azzal, hogy nyolc helyett már 1 585 moziban játsszák, a 10,5 millió a toplista hetedik helyére volt elég.

A széles körű premierek közül a Holtpont teljesen feleslegesnek tűnő remake-jére voltak a legkevésbé kíváncsiak az amerikaiak, az extrém sportoló bankrablókról szóló film 10,2 millióval rajtolt el.

Samuel L. Jackson és Walton Goggings az Aljas nyolcas című filmben Forrás: Fórum Hungary

Quentin Tarantino kockázatos vállalkozása jól sült el, az amerikaiak megtöltötték Az aljas nyolcas 70 mm-es előadásait. A Weinsten Company előzetesen száz észak-amerikai moziban szerelt fel 65 mm-es film vetítésére alkalmas projektorokat. A hatvanmillióból készült western minden idők egyik legjobb nézőátlagát hozta a több mint huszonhét moziban vetített filmek mezőnyében.

Az ébredő Erő átlagosan 37 136 dollárt hozott el a hétvégén egy moziból, Az aljas nyolcas mozinként 45 366 dollárt termelt. Tarantino westernje jelenleg 4,5 millió dollárral startolt el, következő hétvégén pedig már a régi vetítőgépekkel fel nem szerelt mozik is játszani kezdik a filmet.

Leonardo DiCaprio bosszúwesternjét óriási érdeklődés övezte: A visszatérő-t négy mozi tűzte műsorára, és filmszínházanként átlagosan 118 ezer dollár értékben vásároltak rá jegyet.

A Saul fiá-t a múlt heti három helyett négy moziban vetítik, és összesen 97 186 dollárnál tart.

A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):

1. Star Wars: Az ébredő Erő ($153,5 / $ 544,6)
2. Megjött Apuci ($38,8 / $38,8)
3. Joy ($17,5 / $17,5)
4. Lánytesók ($13,9 / $37,1)
5. Alvin és a mókusok: A mókás menet ($12,7 / $39,4)
6. Concussion ($11 / $11)
7. A nagy dobás ($10,5 / $16)
8. Holtpont (2015) ($10,2 / $10,2)
9. Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész ($5,3 / $264,6)
10. Creed - Apollo fia ($4,6 / $96,3)