Oscar 2006: az Ütközések lett a legjobb film

Vágólapra másolva!
Senki nem ájulhatott a széke alá az idei Oscar-díjkiosztón: különösebben nagy meglepetések nélkül zajlott le a gála. A két nagy esélyes a cowboy-fiúk szerelméről szóló Brokeback Mountain és a Los Angeles-i etnikai viszonyok bonyolultságát boncolgató Ütközések volt. Utóbbi vitte el a legjobb filmnek járó díjat, de előbbit ismerték el a legjobb rendezés kategóriájában, tehát úgyszólván igazságos leosztás érvényesült, egy film sem tarolta csupaszra a mezőnyt.
Vágólapra másolva!

Lezajlott Hollywood legnagyobb éves eseménye, kiosztották a 78. Oscar-gála díjait. Váratlan nyertesek és nagy csalódások helyett a kis meglepetések és az egyenletesen elosztott díjak jellemezték az idei évet. Egészen a legutóbbi hetekig úgy tűnt, hogy a legjobb film díját biztosan Ang Lee alkotása, a Brokeback Mountain kapja (nézd meg ingyen a Filmklub premier előtti vetítésén!), amelyet imádtak az amerikai kritikusok, és januárban négy Golden Globe-ot is neki ítéltek. Azonban mégsem így lett: ahogy az utóbbi napokban érezni lehetett, a tavalyi év első felében bemutatott, és így mostanság nem sok figyelemben részesülő Ütközések-re irányult ismét az Akadémia figyelme, és ezt az alkotást tüntették ki a legjobb film díjával. Élesen megmutatkozik ebben az eredményben az ízlésbeli különbség az Oscart odaítélő Filmakadémia 70 éves átlagéletkorú filmkészítőkből álló tagjai, és a Golden Globe-ot megszavazó filmkritikusok között.

Ha sok is volt talán a jóból a két férfi szerelmének történetét feldolgozó Brokeback Mountain az akadémiai tagok számára, azért korántsem negligálták teljesen a nyolc Oscarra jelölt filmet: Ang Lee munkáját a legjobb rendező díjával ismerték el, ezen kívül a film elnyerte a legjobb adaptált forgatókönyv és a legjobb zene díját is. Az Ütközések összesen szintén három Oscart zsebelt be: a legjobb film mellett a legjobb eredeti forgatókönyvét és a legjobb vágásét.

A színészek kategóriájára még inkább igaz, hogy semmi meglepetést nem tartogatott az este, és az előre vártnak megfelelően a fő- és mellékszereplői díjak szép igazságosan négy különböző filmhez kerültek. A legjobb férfi főszereplő Philip Seymour Hoffman lett Truman Capote író tökéletes életre keltésével a Capote című filmben, a legjobb női főszereplő díját pedig Reese Witherspoon kapta A nyughatatlan-ért, June Carter Cash megformálásáért. George Clooney utóbbi időben végzett intelligens politikai tevékenységét (a nemzetközi olajüzlet szövevényeit boncolgató Szirianá-t és a McCarthy-korszak álságosságát taglaló Good Night, And Good Luck.-ot adta hozzá tavaly a CV-jéhez) a legjobb férfi mellékszereplő díjával jutalmazták a Szirianá-ért. A legjobb női mellékszereplő Rachel Weisz lett Az elszánt diplomatá-ban nyújtott alakításáért. Ennek érdekessége, hogy figurája a film elején meghal, de férje (Ralph Fiennes) visszaemlékezésein keresztül végig jelen van.

A kevésbé jelentősnek számító díjak terén az Egy gésa emlékiratai bizonyult a legsikeresebbnek; az amúgy nem túl sokatmondó, de szépen kivitelezett film kapta az Oscart a kosztümért, a művészeti rendezésért és - talán nem teljesen megérdemelten - az operatőri munkáért. A King Kong szintén három díjat vihetett haza a technikai kategóriákban: a vizuális effektusért, a hangért és a hangvágásért járókat.

Az este kezdete - érkeznek a sztárok

Rachel Weisz volt az egyik első sztár, aki megérkezett a díjátadó helyszínére. A hetedik hónapban levő színésznő terhesen is gyönyörű. Elmondta, hogy nagyon büszke rá, hogy "kis" filmjük, Az elszánt diplomata négy jelölést is kapott, és reméli, hogy ez hozzájárul ahhoz, hogy még többen megnézzék.

Keira Knightley, akit a Büszkeség és balítélet-ért a legjobb női főszereplő díjára jelöltek, egy földig érő sötétbordó selyemruhában (nézd meg!) érkezett a vörös szőnyegre, amelyben ugyan menni nehezen tudott, de vidáman megjegyezte, hogy állni lehet benne, úgyhogy nagy gond nincsen. Knightley bizonyára azért volt ilyen laza és jókedvű, mert nem is számított a díj elnyerésére, húsz évesen a jelölés is hatalmas elismerés.

Forrás: EPA
Keira Knightley a vörös szőnyegen

Megérkezett Heath Ledger és felesége, Michelle Williams is, akiket a Brokeback Mountain-ban nyújtott alakításaikért jelöltek a férfi főszereplő, illetve a női mellékszereplő kategóriájában. Ledger számára Michelle megismerése volt a leghatalmasabb élmény a filmmel kapcsolatban, Williams pedig férje alakítását dicsérte. Sokszor leírták már: Williams bátorította férjét és Jake Gyllenhaalt, hogy rendesen éljék bele magukat a szerelmi jelenetekbe, mert az az ő munkáját - a férje homoszexuális kapcsolatát felfedező feleség döbbenetét - is könnyebbé teszi.

Forrás: EPA
Heath Ledger és Michelle Williams

George Clooney az egyik barátjától kapott gyémántgombos inget viselte, és biztos volt benne, hogy nem fogja megnyerni a díjat sem a Good Night, And Good Luck.-ért (legjobb film, legjobb rendezés), sem a Szirianá-ban alakított mellékszerepéért. Izgalmak helyett ezért inkább arra akart koncentrálni, hogy gyorsan berúgjon a színfalak mögött.

Ryan Philippe, akit ezen az estén leginkább csak a legjobb színésznő díjára jelölt Reese Witherspoon férjeként emlegettek, a felesége legjobb PR-osa: az összes dicsérő jelzőt felsorolta Reese-ről, amit azalatt a tíz másodperc alatt bírt, amíg az orra alá tartották a mikrofont. A pár aztán még megosztotta azt is a nézőkkel, hogy ez az első eset, hogy hatéves kislányuk fennmaradhat, és megnézheti őket a tévében.

Forrás: EPA
Ryan Philippe és Reese Witherspoon

Felicity Huffman, aki transzszexuális férfit játszik a Transamerica című filmben, és a legjobb női főszereplő díjára jelölték, csaknem derékig dekoltált fekete ruhájában cseppet sem volt férfias ma este, viszont vígan élvezte a parádét.

A Truman Capote megformálásáért a legjobb férfi színész díjára jelölt Philip Seymour Hoffman kicsit gondterheltnek tűnt, és elmondta, hogy nehéz volt eljátszani ezt a furcsa, hihetetlenül egyenes embert. Bevallotta azt is, hogy nem igazán ismerte az író munkásságát korábban, csak akkor kezdte olvasni a műveit, amikor felkérték a szerepre.

Elkezdődött a gála

A díjkiosztó műsorvezetője idén az éles nyelvű amerikai komikus, Jon Stewart volt (cikkünkben mindent megtudhatsz Amerika egyik legviccesebb tévés személyiségéről), aki Chris Rockot követte a megtisztelő pozíció betöltésében. Stewart pár napja saját műsorában, a The Daily Show-ban azzal poénkodott, hogy majd találomra olvas fel neveket a borítékokban találhatók helyett, de ez persze azért sem volt lehetséges, mivel a díjakat nem ő adta át, hanem Hollywood legnagyobb sztárjai.

Forrás: EPA
Jon Stewart volt idén a ceremóniamester

Megtelt a Kodak színház 3400 fős terme, Jack Nicholson szokás szerint az első sorból élvezte a műsort, Steven Spielberg kicsit hátrábbról izgulhatott a legjobb film díjára jelölt München-jéért. A filmben főszerepet alakító Eric Bana most vett részt először a díjkiosztón, és a riporter kérdésére, hogy mit vár az estétől, azt felelte, hogy "azt, hogy sok vér folyjon" - ami persze csak vicces utalás volt a palesztin terroristákat likvidáló Moszad-ügynök figurájára.

Jon Stewart üdvözölte a hölgyeket, az urakat... és Felicity Huffmant a közönség soraiban. Elsőként George Clooneyt cikizte ki, aki szerinte minden randiját a "Jó éjszakát és sok szerencsét" elköszönéssel fejezi be - filmje címéhez hűen. A zsidó származású Stewart ezután Spielberghez, a Schindler listája és a München rendezőjéhez fordult azzal, hogy "remélem trilógia lesz, alig várom, hogy megtudjam, mi történik velünk legközelebb!"