A Saul fia a Balkán legfontosabb fesztiválján nyert díjat

Nemes Jeles László, Cannes 2015
Vágólapra másolva!
Kettős magyar sikerrel zárult a szarajevói filmfesztivál: Nemes Jeles László Saul fia című alkotása a játékfilmes zsűri különdíját nyerte el, míg a dokumentumfilmes mezőnyben Almási Tamás Tititá című alkotása a nemzetközi zsűri különdíját kapta. 
Vágólapra másolva!

A balkáni térség legfontosabb nemzetközi filmes eseménye, a szarajevói filmfesztivál szombat este ért véget. Nemes Jeles László Clara Royer társ-forgatókönyvíróval együtt személyesen vette át a zsűri különdíját a szarajevói nemzeti színházban. A rangos elismerés tízezer eurós pénzjutalommal járt.

A Röhrig Géza főszereplésével, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült Saul fia a májusi cannes-i filmfesztiválon megkapta a zsűri nagydíját és többek közt a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját is. Nemes Jeles László filmje júniustól látható a magyar mozikban, és már több mint 80 ezren váltottak rá jegyet.

Nemes Jeles László a cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP

Magyarország a Saul fiá-t nevezte a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjakért folyó versenyben. De még ennél is álmodhatunk nagyobbat: egyes külföldi újságírók az Oscar fő kategóriáiban is esélyesnek tartják a Saul fiá-t. Ha nem amerikai alkotással megnyerné a legjobb film díját, Nemes Jeles Ingmar Bergman és Michael Haneke társaságába kerülne.

Még sok van hátra a jövő évi Oscar-gáláig, addig még sok helyen fel fog tűnni Nemes Jeles filmje. Augusztus 21-én hozták nyilvánosságra, hogy a szeptember 25-én kezdődő New York-i filmfesztivál Special Events nevű szekciójában levetítik a Saul fiá-t. Legutóbb három éve került be magyar film a fesztivál programjába, akkor Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és Uraim című montázsfilmjét vetítették.

Röhrig Géza a Saul fia című filmben Forrás: Mozinet

Szarajevóban egy másik magyar alkotást is díjaztak. A dokumentumfilmek között Almási Tamás legújabb alkotása, a Tititá nyerte a nemzetközi zsűri különdíját. A film Anti, a 18 éves, fanatikus gitáros történetén keresztül vizsgál olyan kérdéseket, hogy mi kell ahhoz, hogy megvalósíthassuk álmainkat, és hogy mi is tesz valakit jó zenésszé.

Anti egy borsodi romatelepen él, nem ismeri a kottát, nem szokott hozzá a rendszeres gyakorláshoz, így amikor felvételt nyer a Snétberger Zenei Tehetség Központba, hamar rájön, hogy csoda helyett élete egyik legnagyobb kihívása vár rá. Nagyszerű zenei betétek és emlékezetes "tábori pillanatok" színezik az egész estés dokumentumfilmet, amely szintén a filmalap támogatásával készült. A Tititá-t Szarajevóban láthatta először a külföldi közönség.

Délkelet-Európa legrangosabb filmfesztiváljának Szarajevó szíve elnevezésű fődíját, és a vele járó tizenhat ezer eurót Deniz Gamze Ergüven török rendezőnő Mustang című alkotása nyerte el, amelyben nők küzdenek elemi emberi jogaikért egy férfiak uralta társadalomban. A produkció öt fiatal női főszereplője együtt elnyerte a legjobb színésznői teljesítménynek járó díjat is.

A legjobb férfiszereplőnek járó elismeréssel ugyancsak egy egész kollektívát, Atina Cangari (nemzetközileg használt nevén: Athina Rachel Tsangari) görög rendezőnő Chevalier című filmjének férfi szereplőit jutalmazták. Tiszteletbeli Szarajevó szíve-díjat kapott Benicio del Toro Oscar amerikai színész és Atom Egoyan kanadai rendező.