Újraizzítják a klóntartályokat

Vágólapra másolva!
Fergeteges animációs film trailerére bukkanhatott az, aki a hosszúhétvégén a starwars.comra tévedt. Vajon George Lucas miféle új agyszüleménye van útban a mozivásznak felé? Nem úgy volt, hogy a sagának vége? Akkor mégis mi ez? Eláruljuk: egy új, 3D-animációs tévésorozat, ami a készítők szerint annyira jól sikerült, hogy a pilotból melegében ősszeütöttek egy mozifilmet is. Az előzetes alapján nem ok nélkül.
Vágólapra másolva!

Hivatalosan május 8-án, amerikai idő szerint este nyolckor debütált a Turner-hálózat öt tévécsatornáján a legújabb Csillagok háborúja-előzetes. (A hardcore rajongók már pár hete megnézhették a kiszivárgott lengyel veriót.) Ne lepődjünk meg: George Lucas ígéretéhez híven nem nem folytatja a Skywalker-család történetét, csupán kiegészíti a mozifilmek történetét. Ezuttal, a 2003-as Genndy Tartakovsky-féle (Dexter laboratóriuma, Szamuráj Jack, Pindur pandúrok) hagyományos rajzfilm sztorijához hasonlóan, a Klónháborúk idejébe csöppenünk, hogy részletesebben megtudhassuk, mi is történt a Star Wars második illetve harmadik része között.

A sorozatban, akárcsak az előzetesben, feltűnnek a filmekből már jól ismert szereplők: Anakin Skywalker, Obi-Wan Kenobi, Padmá Amidala, Yoda, Mace Windu, Jabba, az elmaradhatatlan droidok, R2-D2 és C-3PO; képviselteti magát a sötét oldal is Palpatine (vagy ha jobban tetszik: Darth Sidious), Grievous tábornok és Dooku gróf személyében, de lesznek új szereplők is, mint Ahsoka Tano, Anakin togruta tanítványa, illetve lesznek olyan szereplők is, akik a filmekben ugyan nem tűntek fel, de a Clone Wars-kiadványokban már szerepeltek - ilyen Asajj Ventress, a kíméletlen sith hölgy is.

A trailerben szó esik Jabba fiának elrablásáról, láthatunk függőleges falon masírozó lépegetőket, egy a hothi csatában látotthoz kísértetiesen hasonló lövészárok-jelenetet klón rohamosztagosokkal, a már megszokott klónháborús hadi gépeket és droidokat, feltűnnek a Kereskedelmi Szövetség vezetői, és vannak részletek izgalmas felszíni és űrcsatákból is - nem beszélve az elmaradhatatlan fénykardpárbajokról.

Forrás: InterCom

A készítők forradalmian új 3D-s látványt ígérnek valahol a már megszokott 3D és a japán anime között. A trailert elnézve a forradalmi jelző talán erősnek tűnik, azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy rendkívül jól eltalált képi világgal van dolgunk, a szereplők ügyesen evickélnek a felismerhető karakter és a vicces rajzfilmfigura között, de az egészben talán a plasztikusság a legjobb, ügyesen rajzolt textúrák és fények teszik bábfilmszerűvé és szerethetővé a történetet.

Forrás: InterCom

A sorzatot egy külön animációs filmek készítésére létrehozott cég készíti, a Lucasfilm Animation Singapore, amit nemzetközi animációsfilm-szakemberekből verbuváltak össze. A széria egyenként előreláthatólag 22 perces lesz, és minimum 100 rész ígérnek belőle. Az augusztusi mozibemutató után, a sorozatot összel kezdik vetíteni az amerikai Cartoon Networkon. Magyarországon a filmet szeptember végétől láthatjuk a mozikban.